Asus UX30 – majdnem Air
Az Asus könnyű és vékony laptopja sok tekintetben hasonlít az Apple stílusos modelljére. – írta: rudi, 3 éve
Hőmérséklet, zaj, akkumulátor
A teljesítményteszteknél már feltűnt, hogy az UX30 alig melegedett, és hangja sem nagyon volt. Ezt hő- és zajmérésünk is igazolta. Nyugalmi állapotban alig hallhatóan, jóval 20 dB alatt duruzsolt, miközben 24 fokos szobahőmérsékletnél felületének egyetlen pontja sem melegedett 40 fokig.

Mikor meghajtottuk a kis egymagos processzort, nyugalmi hőmérséklete 44 fokról 47-re ugrott. Ezzel egy időben szépen fokozatosan hangosodni kezdett. Egy perc elteltével ez abbamaradt, megállt a nagyon kellemes 20 dB környékén. Központi egysége ekkor 51 fokos volt. Számítottunk még egy szintlépésre, de szerencsére hiába vártuk. A félórás teszt végén sem hangoskodott a könnyű és lapos Asus. Processzora eközben 56 fokig melegedett, merevlemezének hőmérséklete pedig a kiindulási 33 fokról csak 36-ig emelkedett, ami nagyszerű eredmény. Bőven maradt tartalék a forróbb napokra.

Sajnos az Asus UX30-nál az akkumulátort feláldozták a forma és a súly oltárán. A kis háromcellás, ráadásul körülményesen cserélhető telep alig több mint 35 Wh-s, szóval nem szabad csodákat várni tőle. Nyugalmi állapotban azért kibírta majdnem öt és fél óráig. Persze a kategória eddigi legjobbja, a Timeline 3810T ennek majdnem a dupláját tudja, hiszen közel kétszer ekkora akkumulátora van. Videolejátszásban besegített a processzornak a grafikus mag, így HD felbontású H.264 kódolású anyagból is meg tudunk nézni több mint két és fél órányit, teljes terheléssel két óra alatt vége lett a dalnak. A nem túl nagy akkumulátort két óra alatt töltötte fel a kis táp, az első óra alatt sikerült egyenletesen visszatáplálni az energia 80%-át, de még egy óra kellett a maradék 20%-hoz.

Kíváncsiak voltunk, hogy a kisebb akkumulátorból és rövidebb üzemidőből milyen fogyasztás jön ki. Pontosan ugyanilyen felszereltségű Intel CULV-s gép még nem járt nálunk, de a Timeline 4810T nagyon közel volt hozzá. Nyugalmi állapotban az Asus UX30 6,7 wattot, HD videózás közben 13 wattot, teljes terhelésnél pedig 18,6 wattot igényelt, tehát egy picivel az Acerek 5,9, 11, illetve 16,2 wattos értéke fölött van.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Asus a HP ellen, Intel az AMD ellen
Az Asus F50Sf és a HP Pavilion dv6 1110eh notebookjában vív egymással harcot az AMD és az Intel processzora.
-
Fémtetejű kontra Apple-klón
Összevetettünk két Intel CULV-s, vékony, mégis 15,6 colos notebookot, az Asus UL50-et és az MSI X600-at.
-
Reventón után szabadon
Bemutatjuk az Asus legújabb Lamborghini sportkocsikról ihletett notebookját.
Előzmények
Olcsóbbak lehetnek az ultravékony notebookok
-
Intel CULV – ahogy csinálni kell!
Bemutatjuk az Acer Aspire Timeline notebooksorozatának két kis nagyszerűségét.
-
Asus variációk Intel CULV-re
Kipróbáltuk az Asus alacsony fogyasztású notebookjait, az U20A-t és az UX50V-t.


