Digitális tévétuner az Alcortól

Már bontogatja szárnyait a digitális tévézés, három év múlva megszűnik az analóg sugárzás. – írta: Thrawn, 3 éve

Tesztelés

A műveletet az antenna összeszerelésével kezdtük, amit csak bele kell csavarni a talapzatba. Ebben egy jó erős mágnes is lapul, így egy arra alkalmas felülethez stabilan rögzíthetjük. Ezt követően csatlakoztattuk az USB-s vevőhöz, majd kerestünk neki egy szabad portot. A 64 bites Windows Vista Ultimate SP1 megpróbálta felismerni az eszközt, ami részben sikerült is neki, az infrás vevővel elboldogult. A tuner viszont ismeretlen volt számára, így segítségül hívtuk a telepítőlemezt, ami megoldotta a helyzetet.

Ezután feltelepítettük a lemezen mellékelt tévénéző szoftvert, az ArcSoft TotalMedia 3.5-ös verzióját, a művelet pár perc alatt lezajlott. Elindítva először egy varázslón kellett magunkat átverekedni, ami segített a legalapvetőbb beállításokat elvégezni.

 

Az üdvözlő üzenet után kiválaszthattuk, melyik országban is lakunk, ezt a szoftver automatikusan Magyarországra állította, de természetesen kedvünk szerint módosíthatjuk. Mi nem tettük.

 

A következő a tuner kiválasztása volt. A teszteléshez használt gépben már eleve volt egy, amit felismert a program, de nem ezt, hanem a DVB-1000-t választottuk. Ezt a csatornakeresés követte, aminek a végén még egyszer felajánlotta, hogy a másik tunerrel is tudna kezdeni valamit.

 

A program végül összesen 9 adót talált. Vagy mégsem? Valójában csak hetet, négy tévé és három rádió jelent meg a listában, a 3-as és 4-es hely üresen maradt. A keresést emiatt megismételtük, de változást nem tapasztaltunk, a kilenc helyett továbbra is csak hét műsor állt rendelkezésünkre. Később utánaérdeklődtünk, és kiderült, hogy ez a két csatorna azért nem jelenik meg, mert az adásuk kódolt.

 

Az elektronikus műsorújság (EPG) tökéletesen működött, kedvünkre válogathattunk a listából az éppen futó műsorok közül, és a teletext is jóval gyorsabban reagált, mint az analóg tunereknél.

 

A nekünk tetsző műsorokat lehetőségünk van felvenni, akár időzítve is. Az Alcor készüléke az adást MPEG-4 formátumban továbbítja a frontend szoftver felé, ami a felvételeket négyféle bitrátával képes rögzíteni a merevlemezre. A próbafelvétel során – a maximális HQ tömörítést használva – a művelet maximum 30%-ig terhelte le a kétmagos, 3 GHz-es, Brisbane magos AMD processzort, azaz maradt még teljesítmény egyéb feladatok elvégzésére is. A frontend szoftver kikapcsolt timeshift mellett is hasonóképpen terhelte le a gépet, amit ha bekapcsoltunk esetenkén 47%-ra is felugrott, miközben átlagosan 300 MB-nyi memóriát fogyasztott.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények