Eee PC-k - a három kislegény
Együtt tettük próbára a celeronos Eee PC 701-et és 900-at, valamint az új, Atom processzoros 901-et. Vajon melyik a nyerő? – írta: rudi, 4 éve
Értékelés
Most, hogy láttuk a teljes aktuális – hazai – Eee PC-kínálatot, és alkalmunk volt kipróbálni párat a konkurens megoldások közül is, már valamivel jobb, de még távolról sem teljes képünk van a mininotebook vagy netbook kategóriáról. Mint mindenhol máshol, itt sincs tökéletes recept. Nekünk a 7 colos, 800x480 pixeles kijelző használhatatlanul pici volt, akárcsak a mostani, 225 mm széles Eee PC házakba szerelt billentyűzet is. Annak viszont, aki eddig kisebb felbontású és méretű monitorral, sokkal korlátozottabb telefonos vagy PDA-s beviteli eszközökkel szórakozott, már az alap Eee PC is kielégítheti igényeit, ráadásul Linuxszal 64 000 forintos ára meglehetősen kellemes, ezért minimális mobil számítógépezésre, internetezésre ajánlott.
Igaz, hogy nagyobb monitora miatt sokkal használhatóbb az Eee PC 900, de jobban melegszik, mint kisebb testvére. Igaz, hogy lényegesen nagyobb a tárolóegysége, mint kisebb testvérének, de jó 20 000 forinttal drágább is nála. Az Eee PC 900 legnagyobb baja a házon belüli és más márkáknál jelentkező konkurencia. Nagy előnye viszont, hogy konkurenseivel ellentétben már idehaza is kapható. Szerintünk azért a rövidesen érkező, atomos Eee PC 901 jobb választás lehet. Egyelőre annak a modellnek az ára még ismeretlen, de az augusztusban már megvásárolható Acer Aspire One 80–100 000 forint köré tervezett vételárával minden bizonnyal versenyezni tud majd.
Érdekes, ahogyan tovább folytatja az Asus az Eee PC vonalat. Régóta tudni, hogy lesz az MSI Windhez és HP 2133-hoz hasonló, szélesebb házba épített, 10 colos kijelzővel szerelt Eee PC 1000, de mellette készítenek majd a mostaninál nagyobb házba csomagolt 9-es Eee PC-ket is. Úgy tűnik, hogy a többiekhez hasonlóan az Asus is belátta, hogy a kezdeti kisméretű Eee PC túl óvatosra sikeredett, érdemesebb egy picivel nagyobb, de ezáltal sokkal használhatóbb gépet készíteni.
![]() |
| Asus Eee PC 701 és Eee PC 901 |
rudi
Az Asus Eee PC-ket az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Eee PC érintőképernyővel
Megérkezett az Asus első kiforgatható érintőképernyős netbookja, a T91.
-
Eee PC-k legszebbike
Az 1000H-val felnőtt, az N10-essel megerősödött az Asus netbooksorozata, most pedig itt a gyönyörű S101.
-
Toshibák legkisebbike
Kipróbáltuk a gyártó NB100 névre keresztelt netbookját.
Előzmények
-
Acer Aspire One netbook
Az Asus és MSI netbookjához képest kisebb csinnadrattával érkezik nyár végén az Acer aprósága. Most egy előszériás példánnyal találkoztunk.
-
MSI Wind Atommal - nyerő kombináció?
A múltkori rövid fotózás után másodszorra már alaposabban megvizsgálhattuk az MSI mini notebookját.
-
HP 2133-as mininotesz
Kipróbáltuk a HP válaszát az Asus Eee PC-jére, amely legalább annyi dologban hasonlít rá, mint amennyiben különbözik tőle.




