Hazai pálya: ajánlatok május végére

Grafikus kártyák, házak, notebookok, hűtők és még sok egyéb termék fért bele ezen a héten akciós gyűjteményünkbe.

Multimédia


A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (áfa és kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képeztük. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Nem házimozi, hanem prezentáció a célja a Mobildigitálnál megtalálható, körülbelül 40 000 forintért megvásárolható, egy év garanciával rendelkező Overmax Multipic 2.4 projektornak, ezért aztán nem is a nagyon magas felbontásra koncentrál, hanem inkább az olcsó működésre – ezt pedig hozza is, hiszen nemcsak ára alacsony, de a LED-es fényforrásnak köszönhetően 50 000 üzemórával számolhatunk, a klasszikus „izzók” pár száz órájával szemben.


[+]

Ami fontos, hogy míg pár éve a LED a projektorok kapcsán csak valami enyhe derengést jelentett addig itt már 1200 lumenre számíthatunk, ezt pedig egy 16:9 képarányú, 800x480 pixeles egység formázza képpé, melynek képátlója 35 és 130 hüvelyk között lehet, ilyenkor tudjuk a manuális élességállító rendszerrel élesbe hozni. A készülékbe került egy 2 wattos hangszóró, zoom, Wi-Fi adapter, a fal síkjához képesti ferdeséget pedig legfeljebb 10 fokig képes korrigálni. Bemenetből egy HDMI, egy USB és analóg videó+hang került rá.

Egy LED-es üzleti projektortól általában elvárjuk a hordozhatóságot, és ebben a Multipic 2.4 sem fog csalódást okozni, tudniillik 1 kg-os tömege mellé 200 x 150 x 67 mm-es méretek társulnak,


[+]

Amennyiben szükségünk lenne vetítővászonra is, akkor szintén az Overmax termékek között megtalálható egy szimplán csak Screennek nevezett modell, amely 122 x 92 cm-es, azaz 60”-es képátlót tud biztosítani. Klasszikus háromlábú állvánnyal és rugós tokkal érkezik, és körülbelül 30 000 forintért vásárolható meg egy év garanciával.

Headsetek

A szemünk után a fülünknek kedveskedhet a Cooler Master MH-751 headsetje, amely 21 120 forintba kerül, és egy klasszikus, fülre illeszkedő, analóg csatlakozással felszerelt megoldás, 40 mm-es, neodímium mágnesre épülő hangsugárzókkal. Az acélból, műbőrből és műanyagból készült fejhallgató levehető mikrofonnal lettek ellátva, a kábelen pedig több vezérlőgombot is találunk, mint például a hangerőszabályzó vagy a mikrofont elnémító kapcsoló.


[+]

Némileg drágább ikertestvére a 23 360 forintos MH-752, amely a plusz forintokért egy külső USB hangkártyát is hoz, ezzel pedig képes virtuális 7.1-es hangteret létrehozni.


[+]

Házak, tápok, hűtők

Egy asztali számítógép építésekor van legalább három, a klasszikus értelemben nem sok „IT”-t tartalmazó alkatrész: a ház, a hűtő és a tápegység. A Foramax ezen a héten éppen ezt a hármast akciózza, így például 12 990 forintért vásárolható meg a Cooler Master MasterBox CMP501 típusú ház.


[+]

A márka belépő szintre pozicionált miditornya 426 x 215 x 499 mm-es méretekkel rendelkezik, bal oldalán átlátszó műanyag ablakot visel, és 5,25”-es meghajtó számára is kialakítottak benne egy helyet. Ezen felül beépíthetünk két-két 3,5, illetve 2,5 hüvelykes adattárolót, valamint egy legfeljebb ATX méretű alaplapot, amelyhez hét bővítőkártya csatlakozhat. A CPU-hűtőnél elég sok hely áll rendelkezésre, elvileg 172 mm-es torony is elfér a burkolat alatt, és a VGA esetében sem lesz ok panaszra, 426 mm a legtöbb kártyához elég kell, hogy legyen. A szimpla, egykamrás belső térbe tápegységből legfeljebb 180 mm hosszú építhető be.

Tápegységek

Ezen kritériumnak tökéletesen megfelelnek a cég MWE Bronze szériás tápegységei is, amelyek közül az általános felhasználásra tökéletes, 450 wattos modell 15 990 forintért vihető haza. A komolyabb, 550 wattos példány 17 990 forintba, míg a 650 wattos példány, amely már dupla VGA-s rendszerekhez is bőven elég, 22 990 forintba kerül.


[+]

Mindhárom tápegységben közös, hogy – mint nevükből is látszik – 80 Plus Bronze tanúsítvánnyal rendelkeznek az energiahatékonyság területén. Fix kábelezésű, egyszerűbb felépítésű modellekről van szó egyébként, amelyek 12 cm-es, aktív hűtést biztosító ventilátorral rendelkeznek. A csatlakozók kiosztásánál egy 4+4 tűs CPU konnektort kínálnak, és a két kisebbiken csak két 6+2 tűs PCIe tápkivezetés kapott helyet – a legnagyobbon ezzel szemben négy ilyen van, és itt a SATA konnektorok számát is duplázták a tervezők, négyről nyolcra.


[+]

Hűtő

Számítógépünk processzorának fűtését már megoldottuk, most jöjjön a hűtés: aki vízhűtést keres, annak a Cooler Master MasterLiquid LC RGB sorozatából a 120 mm-es modell 20 990 forintba kerül, míg a 240 mm-es radiátorral szerelt változat 24 990 forintért vásárolható meg.


[+]

Mindkét esetben RGB LED-ekkel felszerelt ventilátort vagy ventilátorokat kapunk, illetve egy 70 000 üzemórát ígérő pumpát, amely 15 dB alatti zajszinttel rendelkezik. A ventilátorok négytűs csatlakozóval bírnak, és PWM vezérléssel 650-2000 rpm közötti fordulatszámon üzemelhetnek. Rögzítési szempontból a Socket TR4-et leszámítva tulajdonképpen minden kurrens foglalat szóba jöhet az Intel és az AMD oldalán is.


[+]

Ha a vizet drágálljuk, akkor szóba jöhet a levegős hűtés is: a Cooler Master belépőszintű, Hyper T200-as modellje például 4990 forintba kerül, és 112 x 137 x 84 mm-es méretekkel rendelkezik. A processzor felől két darab, a CPU kupakjával közvetlenül érintkező, 6 mm átmérőjű hővezető cső szállítja a hőt az alumínium bordákhoz, ahol egy 112 x 112 x 25 mm-es ventilátor gondoskodik a légáramlásról, a maximális, 2200 rpm fordulatszámnál 31 dB-es zajszinttel.

VGA és monitor

A képi világra koncentrál heti akciójával a PCX.hu, azaz grafikus kártyákat és monitorokat kínálnak kedvezménnyel. Az előbbi kategóriában például rögtön itt van a PowerColor Red Dragon OC-s RX 570, 8 GB memóriával és 50 000 forintos árral, 3 év garancia mellett.


[+]

Az RX 570 persze nem mai csirke (sőt), de az AMD jelenleg ezt indítja harcba a 1650-nel szemben, és ha a fogyasztást nem számítjuk, tulajdonképpen nem is áll rosszul ez a Polaris 20-as GPU. A szóban forgó egységen két ventilátor dolgozik, és három DisplayPortot, egy HDMI-t és egy DVI-D kimenetet kínál. Órajelek tekintetében a gyártó 1250 MHz-es PowerTune frekvenciát ígér, a memória pedig 7 Gbps sávszélességet kínál – a két foglalatnyi helyet igénylő kártya egyébként 255 mm hosszú, tehát kisebb házakban sem lesz vele gond.


[+]

Bár teljesítményben valamivel elmarad a Radeon RX 570 mögött, kevesebbet fogyaszt és persze jóval újabb is az NVIDIA GTX 1650, amelyre például a Manli 50 000 forintos megoldása épül. Ez a fejlesztés 1665 MHz-es GPU boost órajelet kínál, viszont csak 4 GB GDDR5 memóriával rendelkezik. Az alacsony fogyasztásnak köszönhetően elég neki egyetlen hűtőventilátor, és nem igényel külön tápcsatlakozást sem. Érdemes viszont figyelni a videokimenetre, amelyek kínálata elég szűkös, mindössze egy HDMI és egy DVI-D kivezetést kapunk.


[+]

Alig valamivel drágább nála a MSI Ventus szériás Geforce GTX 1650-je, amely 57 000 forintba kerül. Ez is három év garanciával rendelkezik, és két ventilátorának köszönhetően várhatóan valamivel jobb tuningpotenciállal is rendelkezik, bár külső tápellátást itt sem szükséges csatlakoztatnunk. A GPU órajelének 1740 MHz a maximuma, és egy kicsit szélesebb a csatlakozók kínálata is, a HDMI és DVI-D mellé DisplayPortot is kapunk.

Kijelző

A monitorok oldalán a kevés pénzért már elfogadható minőséget keresők 32 000 forintért vásárolhatják meg a Philips 22 hüvelykes, Full HD felbontást kínáló modelljét, amely ugyan a belépőszintre pozicionált, de azért már IPS panelt kapott.


[+]

Specifikációi teljesen elfogadhatóak: 75 Hz-es maximális képfrissítés, 250 cd/m² fénysűrűség, kizárólag dönthetőséget kínáló talp, egy D-Sub, egy HDMI és egy DVI bemenet emelhető ki róla. Hangszórót, illetve USB hubot nem kapunk, ami az árat megnézve egyáltalán nem róható fel neki.


[+]

Kicsit nagyobb, 24 hüvelykes képátlóval rendelkezik a Samsung F390-es készüléke, amely 40 000 forintba kerül, és egy 1920x1080 pixeles, ívelt VA panelre épül. Az előny itt a paneltechnológia kínálta erősebb kontraszt, a tudás azonban nagyjából egyezik az előbbi ajánlattal, hiszen 250 cd/m² fénysűrűséget és csak dönthetőséggel rendelkező állványt kapunk. A csatlakozók sorát HDMI és D-Sub alkotja, hangszóró és USB hub nincs a kínálatban.


[+]

Nagyobb felbontást (2560x1080 pixel) és nagyobb méretet is kínál a 21:9-es LG 25UM58-P, három év garanciával, 45 000 forintért. Az IPS panellel felszerelt, két HDMI bemenetet kínáló készülék 75 Hz-es maximális képfrissítéssel bír, és fejhallgató-kimenetet is kapott, egyéb extrával viszont nem szerelték fel.

Notebook és hálózat

Egyre inkább terjednek a nagyon egyszerűen beállítható, cserébe az egész lakásban megfelelő hálózati minőséget kínáló mesh Wi-Fi rendszerek. Hibájuk, hogy többnyire drágák, így jó hír, hogy az USAnotebook például éppen akciós áron, 56 249 forintért kínálja a TP Link Deco M5, két egységet tartalmazó csomagját.


[+]

Ez a három év garanciával rendelkező megoldás kétsávos, így dedikált backhaul csatorna nélküli (de cserébe a két gigabites portból az egyiket feláldozva vezetékes backhaul kiépíthető), viszont nagyon könnyen konfigurálható és még jól is néz ki.

A notebookok esetében a Dell Inspiron 3576 egy 175 990 forintos változata lehet érdekes, amely általános felhasználásra teljesen megfelelő Core i5-8250U processzort, 4 GB RAM-ot és 1 TB-os HDD-t kínál.


[+]

A készülék kijelzője 15,6”-es Full HD felbontású panelt tartalmaz, és matt bevonatot kapott, mindezt pedig egy Radeon 520-as grafikus vezérlő hajtja meg, 2 GB-nyi saját GDDR5 memóriával. Az egész pakk egy 380 x 260 x 24 mm-es, 2,13 kg-os házba került, amelyen két USB 3.1 Gen1 és egy USB 2.0 csatlakozó fért el. A videokimenetet egy HDMI port képében kapjuk meg, a használható adapterek sorát pedig még egy IEEE 802.11ac kompatibilis Wi-Fi is erősíti. A notebook három év garanciával rendelkezik.


[+]

Gyorsabb gépre vágyóknak ajánljuk a figyelmébe a szintén három év garanciával rendelkező HP Pavilion 14-et, amely 281 590 forintba kerül, és Core i5-8250U-ra épít, 8 GB RAM-mal és egy 256 GB-os NVME SSD-vel. Ebben a notebookban egy 14 hüvelykes IPS paneles kijelzőt találunk, illetve egy GeForce MX130 dedikált grafikus vezérlőt. A háttérvilágítással felszerelt billentyűzet magyar kiosztású, emellett van USB Type-C konnektor rajta, Ethernet portja gigabites, 1,6 kg-os tömegével pedig még egész jól hordozható is.

USB kiegészítők

Az Apple imádja az egyedi csatlakozókat, hiszen ezek nélkül nehéz lenne eladni a 9000 forintos USB kábeleket és más bevételt növelő kiegészítőket. Többek között ezért is került Lightning csatlakozó az iPhone-okra, amelyekhez így direkt az almás ökoszisztémához tervezett kiegészítőket kell vásárolni – például, ha kártyaolvasóra van szükségünk, akkor ott a 4270 forintos TeamGroup MoStash: az ujjbegynél alig nagyobb készülék microSD kártyákat kezel.


[+]

A PC és az iPhone vagy iPad közötti adatcserére használható az Apple termékekhez szánt, 5820 forintos TeamGroup 32GB WG02, amely egy 32 GB-os kapacitást kínáló, USB 3.0 Type-A és Lightning csatlakozóval is rendelkező kis eszköz – érdekessége, hogy kupakjával együtt kis állványt formál, ennek pedig kényelmesen nekitámaszthatjuk a telefont.


[+]

Wombath

Azóta történt

  • Ütős akciók a nyár indulásával!

    Többek között notebookok, tabletek, videokártyák, gamer hardverek kerültek heti válogatásunkba.

  • Ajánlatok víz mellé

    Eshet eső, fújhat a szél vagy lehet meleg: a most következő ajánlatok minden szituációban jól jöhetnek még nekünk.

  • Olvadnak az árak

    Heti ajánlónkba játékosoknak szánt hardverek, pár forró grafikus kártya, RAM és Ryzennel szerelt notebook is belefért.

  • Akcióválogatás nyári napfordulóra

    Notebookok, márkás PC, sok processzor, tápegység és pár ígéretes ház került a héten terítékre.

Előzmények

Hirdetés