Interjú Jones965-tel, a DCMM "cases on the move" kategória 2. helyezettjével

PROHARDVER!: Kezdjük is rögtön egy bemelegítő kérdéssel. Az idei évben nem busszal mentünk, és most ti voltatok az egyetlen autós csapat, akiknek nem volt semmilyen problémájuk az oda-vissza úton. Jövőre bevállalnád ismét a partybuszt, vagy inkább maradsz a kényelmes megoldásnál? :)

Kerekes János (jones965): Ez még elég távoli dolog, sok minden történhet addig. Jelenlegi elképzelés szerint, ha jövőre is lesz mivel nevezzek a versenyre, akkor egy hosszabb szabadsággal összefűzve ismét a családdal tervezek kiutazni. Legutoljára 2012-ben tartottak velem, azóta a gyerekek is sokat nőttek, és ha az alaprendezvényt nézzük, a Gamescom kifejezetten nekik lett kitalálva.


[+]

PH!: Tavaly és idén is sikerült díjat nyerni a DCMM-en, sőt ha úgy nézzük, akkor idén még jobb helyezést is értél el, hiszen a mozgó modok kategóriában most második lettél, tavaly pedig a caseconban harmadik. Hogyan értékeled a teljesítményedet, milyen érzés volt ismét a dobogón állni?

jones965: A DCMM-re kijutni már önmagában egy siker. Az, hogy még adott kategórián belül díjazott is lesz az ember, elképzelhető, milyen örömökkel jár. De szerintem ezt elárulja a dobogón készült fotó.


(forrás: fotó: DCMM.de) [+]

PH!:Sokan gondolhatják azt, hogy lényegében a casemod és casecon a két fő kategória, a cases on the move pedig egyfajta extra kategória, különdíj a DCMM-en belül. Azt is tudjuk, hogy casecon és casemod terén a németek hagyományosan nagyon erősek. Te hogy látod ezt? Valóban könnyebb ezekben a "bónusz" kategóriákban díjat nyerni?

jones965: Szerintem egyik kategóriában sem könnyű nyerni, főképp ha megnézzük évről évre a díjazott gépeket. Minden évben egyre erősebb a mezőny, hiszen mindenki szeretne arra a bizonyos emelvényre feljutni. Ebből kifolyólag egyre több apró részletet, elektronikát, mozgatást kell beépíteni, hogy az ember fel tudja venni a versenyt a többi versenyzővel. A most elért helyezésemre azért büszke vagyok, mert sikerült olyan neves moddereket megelőznöm, mint a Franciaországból érkezett, szintén Asus által szponzorált Mickael Arrivet, vagy a tavalyi kategóriagyőztes Henning Wolter.

PH!: A casemodban nagy esélyekkel indultál, de sajnos ebben most nem arattál sikert. Mit kellett volna másképp csinálni, ha egyáltalán gondolkodtál ezen?

jones965: Egy picit szívfájdalmam, hogy nem sikerült casemodban a dobogóra kerülnöm, titkon reménykedtem benne. Igazából pár dolog van, amin lehetett volna finomítani, például a plexi élek polírozása, de közel 600 munkaóra után az embernek már nem sok hajlandósága van ezekre. A zsűrizésnél elemlámpával nézik végig a beépített dolgokat, és azzal könnyebben észreveszik a hibákat. Lehet, hogy ez is közrejátszott a dobogóról való lecsúszásban.


[+]

PH!: Tavaly már beszélgettünk az idei mododról, és akkor azt mondtad, hogy továbbra is maradsz a letisztult vonalon, némi extrémitással vegyítve. Úgy láttuk, hogy ez végeredményben sikerült, de az extrém letisztultságból mintha most egy picit visszavettél volna – már ha szigorúan a külsőt nézzük, ahol inkább az extremitás dominált, hiszen a téma ezt követelte meg –, bár kétségkívül most is mindenhol a precizitás, a rendezettség és az alapos munka nyoma látszik. Látva Ali Abbas győztes modját a kategóriában, vélményünk szerint ez egy igen jó iránynak bizonyult. Ezek után hova tovább? Formálódik-e az új alkotás, megvan már az irány?

jones965: Érdekes ez a kérdés. A mostani díjazás tükrében is megfigyelhető ez a téma, hogy letisztult vagy éppen hivalkodó stílus-e a befutó: mindkettőből volt a díjazottak között, tehát igazából nehéz megmondani, melyikre érdemes orientálódni. Ami viszont biztos, hogy a precizitás a legfontosabb, és az ehhez párosuló egyediség. A helyszínen beszélgettem Soccer barátommal ezekről is, és lehet, hogy a külső részek letisztultsága helyett az oldallap festésével, pár „harci” sérüléssel ellátva még ütősebben nézett volna ki a mod. Most egy casecon munkába tervezek belefogni, amihez az elképzelések már megvannak, illetve nemrég fejeztem be az Asus ROG Line modot, amit jövőre tervezek kivinni a DCMM-re, persze az idei látottakat alapul véve egy kis plusz átalakítással.

PH!: Akárcsak tavaly, idén is az ASUS támogatását élvezve sikerült feljebb lépni és még jobb helyezést elérni. Folytatódik a közös munka a jövőben is?

jones965: Részemről az elképzelések megvannak, és ahogyan az Asus hazai képviseletétől tudom, részükről is szeretnék ezt a fajta közös munkát folytatni. Ami külön öröm, hogy a cég vezetősége is elismeri az eredményeket modding és tuning terén egyaránt.


[+]

PH!: Hogy látod a modderek helyzetét támogatás terén? Mennyiben segíti ez őket a sikerben? Szerinted lehet ma nyerni támogatás nélkül pusztán jó ötlettel, csúcs komponensek nélkül, hiszen nem mindenki engedheti meg magának a drága hardvert?

jones965: Természetesen lehet nyerni szponzorok nélkül is, de valljuk be, azért velük könnyebb. A hardvereknek semmi jelentősége nincs egy mod díjazásában, hiszen ez nem erről szól. A zsűri maximum mint magánember kérdezi meg, hogy milyen hardverek vannak benne, de azt sem a zsűrizés alkalmával. Jóval nagyobb szerepe van a kreativitásnak és az ebből eredő megvalósításnak. Mindenkinek lehetnek jó ötletei, ehhez már csak a megvalósítás kell, hogy társuljon.

PH!: Mit gondolsz a DCMM pontozási és értékelési rendszeréről? Ez a verseny hagyományosan a kézzel készített munkákat részesíti előnyben, pedig ma már minden a gépekről szól, sőt magukat a gépeket alakítjátok át. Nagyon sokan folyamodnak a készítés során is gépek segítségéhez, és ezeket kezelni sem egyszerű vagy magától értetődő, ugyanúgy kell érteni hozzá. Nem idejétmúlt kissé ez a fajta gondolkodás, vagy nem kéne esetleg egy új kategóriát bevenni, ahol az ilyen alkotásokat külön díjazzák?

jones965: Ez érdekes téma, ehhez jó lenne tudni, hogy milyen szempontok alapján adják a pontokat. Ami biztos, hogy az egyedileg saját kézzel legyártott dolgoknak nagyobb fajsúlya van pontozásnál, mint például a CNC-vel kimart dolgoknak. Utóbbival szebb munkákat lehet megépíteni, de szerintem a modding nem erről szól. Természetesen vannak olyan alkatrészek, amelyeket nem lehet más módon elkészíteni, de egy értékelésnél mindig az egyénileg hozzáadott érték a fontosabb. Ali Abbast hoznám fel példának: "100% handarbeit", azzal teljesen kézzel készült. Az elért eredményei szerintem kellőképpen alátámasztják a kézimunka értékét.


[+]

PH!: Egy szó erejéig vissza a DCMM-re – jövőre a verseny időpontjába beleesik augusztus 20-a, gondolom ez nem befolyásolja a részvételedet, de tervezel-e egyáltalán a jövő évi versenyen részt venni?

jones965: Mint fentebb már említettem, hogy ez a hobbi egyfajta szenvedélyévé válik az embernek, pláne ha emellé még elismerések is társulnak. Úgy gondolom így ötven éves fejjel, hogy amíg örömet szerez ez a tevékenység, és a családomnak hátránya nem származik belőle, addig csinálom. Ebből adódóan természetesen jövőre is szeretnék részt venni a versenyen.

PH!: Végezetül mit üzennél azoknak, akik kacsingatnak a modding felé, de nem mernek belefogni anyagiak vagy támogatás híján?

jones965: A modding nem csak a támogatásról szól. Én is úgy kezdtem hozzá, hogy azt sem tudtam, mi fán terem az egész. Aztán ahogy haladtam előre, úgy kerestem a nagyobb kihívásokat, összetettebb munkákat. Azt a bizonyos szamárlétrát mindenkinek minden területen be kell járni, hogy a szponzorok érdeklődését, támogatási hajlamát megszerezhesse. Ahogy szoktam mondani: ahhoz, hogy valamit levehessek az asztalról, először tenni kell rá valamit. A DCMM-en is voltak olyan modok, amelyeken látszott, hogy készítőik most bontogatják szárnyaikat, de ők is elkezdték, és majd a későbbi években ők lesznek azok, akikről a hírek szólnak. Úgyhogy a magam részéről csak bátorítanék minden moddinggal foglalkozó kollégát.

És zárszóként: soha ne vegye el senkinek a kedvét az, hogy egy versenyen nem lesz díjazott, a vélt kudarcokat sikerként kell elkönyvelni, és ebből erőt merítve elkezdeni az újabb munkát. Az eredmények csak így lesznek elérhetőek!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények