Izmos VGA-k hűtése
Megvizsgáltuk, milyen viszonyban van a GeForce 7900 GTX és Radeon X1950 XTX gyári hűtése a nagyteljesítményű VGA-hűtőkkel. – írta: rudi, 6 éve
Radeon X1950 XTX gyári hűtő
Az ATI nemrég újította fel sokat szidott, csúcskártyás hűtését. Az előző modell ugyan a házból kifelé szellőzött, de tölcsérszerű műanyagja alatt rettenetesen felhangosodott lapátkereke. Minden bizonnyal az a nagy nyomás lépett akcióba, amit az Arctic Cooling emlegetett. Az újdonság nagyon formásra sikeredett, bár alapkoncepciója változatlan maradt: a kártya hátuljában elhelyezett ventilátor szívja be a levegőt, majd a bordán keresztül kifújja a házból.
Az új lapátkeréknek új csatlakozója van, mely most már a GeForce-okéhoz hasonlóan négytűs. Ez éppen az Accelero miatt volt kellemetlen, mert annak még Radeon X1900-as, háromtűs érintkezője volt.

A bordát leemelve egy külön memóriahűtős részt találtunk, ami részlegesen rálóg a tévébemenetet kezelő Theater chipre is. A feszültségszabályozók kis bordája piros helyett arany színben pompázik.
A memóriamodulok és a RAMDAC hőjét kék párnácskák viszik át a fémre.
Az új nagy Radeon hűtőjének is rézből van a központi része. Ahogy a megbontott képből látszik, a légáramlat nem nagyon érinti a memóriabordát. A lapátkerék 0,75 amperes motorja és annak 9 wattos fogyasztása eléggé ijesztő. A GeForce 7900 GTX kilencese csupán 0,13 amperes, ami 1,56 wattos teljesítményt jelent. El lehet képzelni, hogy teljes fordulaton a Radeon milyen zajt csap.
A hűtőt tovább boncolgatva egy méretes rézmagot találtunk, amit még egy hevenyészett hőcső is átszel. Emiatt a mag miatt nyom közel egy kilót a készre szerelt Radeon X1950 XTX.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Új VGA-hűtők a Cooler Mastertől
Kipróbáltuk a CoolViva termékcsalád két legfrissebb modelljét, a Prót és a Z1-et.
Előzmények
Videokártyák memóriachipjeit is hűti a Zalman
-
GeForce 7900 GT és GTX: ...király, ász
Az NVIDIA tovább csiszolt, G71 kódnevű grafikus processzorára alapozó csúcskártyákat teszteltük – az eredmény meggyőző volt.
-
Videokártya-hűtők csatározása
Tesztünkben különböző gyártók hűtési megoldásait vetettük össze a grafikus kártyák gyári hűtésével – érdemes-e váltani?








