IdeaPad U310

Nagyjából egy évvel ezelőtt, a tavalyi Computexen mutatta be Ultrabook-koncepcióját az Intel. Ha durván és populárisan fogalmazunk, mondhatjuk, hogy a Macbook Airről mintázott, alacsony fogyasztású Intel processzoros, de Windowst futtató laptopot definiálta, aminek egyik fontos paramétere az ezerdolláros – Európában sajnos ez kötelezően ezer eurót jelent – indulóár volt.

Már a kezdetekkor több gyártó jelezte, hogy a többi követelmény nem igazán tartható ilyen ár mellett, ezzel párhuzamosan a vásárlókat szondázó közvélemény-kutatások arra jutottak, hogy a fogyasztóknak sok az ezer dollár/euro. Így hát megindult az Intelnél a kritériumok csiszolása, a gyártóknál pedig ennek megfelelően a költségek faragása. Ugyan az Intel soha nem közölte nyilvánosan az Ultrabook pontos és részletes követelményeit, azt el lehet mondani, hogy a két legdrágább tételen enyhített. A második generációnál már nem kötelező az unibody ház, illetve a háttértárra vonatkozó megkötést úgy módosították, hogy ne csak az SSD-k, hanem a kis SSD és nagyobb HDD hibridek is teljesíteni tudják.

Így aztán szabad út nyílt az alumíniumnál olcsóbban összehozható magnéziumötvözetek és üvegszál erősítésű műanyagok, illetve az olcsóbb adattárak előtt; a második generációs Ultrabookok hazai kezdőára pedig 300 000 forint környékéről 240 000 forint környékére esett vissza, miközben az Intel hardvergenerációt váltott a Sandy Bridge-ről a komolyabb IGP-s, USB 3.0 támogatással rendelkező Ivy Bridge-re.

Túl szép, hogy igaz legyen? Ma a Lenovo IdeaPad U310 és Sony VAIO T segítségével vizsgáljuk meg ezt a kérdést. A Lenovo üdvöskéje házon belül is a második: elődje, az U300 szerintünk az egyik legjobb volt a maga generációjában, nem a legvékonyabb, de a legjobban összerakott, legjobb billentyűzetű és hűtésű, ehhez mérten bőven 300 000 forint fölötti számmal az árcéduláján. Hozzá képest az U310 meglehetősen durva ugrás, hiszen 200 000 forint körül is kapható, mindjárt leírjuk, milyen trükkel. Külsőre az U310 sajnos nem annyira mutatós, mint elődje. Elhagyták azt a vékony, könyvre emlékeztető fedelet és feneket hátul egy ívvel összekötő burkolatot, ami egyedivé tette az U300-at, helyette egy eléggé Macbookot idéző, kellemesen letisztult forma maradt. A fedél és fenék anyaga továbbra is fém, de nem tűnik olyan masszívnak és igényesnek, mint a korábbi modellé, de azért a konkurenseinél kevésbé horpad.

Belül még világosabb, még macbookosabb látvány tárult elénk, de itt már nem fémet, hanem üvegszál erősítésű műanyagot használtak, ami határozottan jobban rugózik az elődnél, de ultrabookos viszonylatban még elfogadható szintet hoz. Egyszerűbb lett a korábbinál valamivel gyengébben működő billentyűzet kialakítása is. Nem a gép burkolatának résein keresztül kukucskálnak ki az egyes gombok, hanem szimpla panelen vannak beültetve. Talán emiatt is rugóznak nagyobbat, és a korábbihoz képest romlott a nyomáskomfortjuk, továbbá nincs billentyűzetvilágítás.

Használat közben tűnt fel, hogy a gombok Fn váltóval elérhető funkcióit elég szerencsétlen színnel festették fel, homályosabb környezetben nem lehet leolvasni őket. Ez a felső sornál bizonyult igazán kellemetlennek, mert itt az F1-F12 csak Fn váltóval érhető el; így az Alt+F4-es ablakbezárás vagy Total Commanderben a másolás, mozgatás a megszokottnál kényelmetlenebb volt, de nyilván egy egér vagy touchpad alapon dolgozó, ablakot X-elő és Drag and Dropot alkalmazó, modern felhasználó számára ez nem olyan nagy probléma. Touchpadből egy nagyon kellemeset kapott az IdeaPad U310. Úgy tűnik, valami vékony, üvegszerű, finoman érdesített, átlátszó felület van rajta, amibe integrálták a kellemesen járó gombokat, és még az egyes komponensek méretére sem lehet panaszunk.

Ugyanígy kielégítő a csatlakozók kínálata, jobbra a hangkimenet, egyetlen USB 2.0 és a tápcsatlakozó került, balra két USB 3.0, HDMI és Ethernet aljzat, a sort pedig egy örvendetesen nagy szellőzőnyílás zárja. Azért szeretjük a nagy szellőzőnyílásokat, mert kevesebb akadállyal áramlik ki rajtuk a meleg levegő, és elég nagy hőleadó és ventilátor fér mögéjük. Az ilyen elrendezés halkabb és hatékonyabb lehet azon, kétség kívül látványosabb megoldásoknál, amikor a kimeneti nyílást a zsanérba rejtik, így a laptop a monitor tövébe fújja ki a meleget. Sjanos a kedvező árba nem fért igazán jó kijelző, a Lenovo maradt az 1366x768 pixelnél, ráadásul fényes felülettel. Jobb opcionális panelről egyelőre nem hallottunk az IdeaPad U310 kapcsán.

Ahogy lenni szokott, az IdeaPad U310 alján nincs semmiféle kis ajtó, hardverkomponenseit, akkumulátorát házilag nehéz bővíteni. A fém fenéklemezen csak egy keresztben végigfutó, hüvelyknyi széles szellőzőnyílást találtunk.

VAIO T

Kezdetben a Sony nem igazán lelkesedett az Ultrabook-kategóriáért, persze ez nem is csoda, hiszen – ha nem is szigorúan az Intel definíciója szerint – volt vékony és fürge modellje, alig magasabb árszegmensben. A második, olcsóbb generációra viszont a japánok is rávetették magukat, így megszületett a VAIO T. A Sony ultrája formailag legalább olyan közel van a csúcs VAIO Z-hez, mint a Lenovónál az IdeaPad U310 az U300-hoz. Legjellegzetesebb formai eleme a gépház alá beforduló, saját lábakkal ellátott fedőlap; ez a kialakítás az alsó megtámasztással némi extra stabilitást ad a zsanérnak. Akkor sem kell aggódni, ha nem optimális szögben áll a kijelző, mert a gép aljának hátsó részén is vannak hagyományos talpak.

Bár nem unibody felépítésű, a VAIO T teljes burkolata magnéziumötvözetből készült, nemcsak fedele és fenéklemeze, hanem a billentyűzet környéke és a csuklótámasz is. Ennek köszönhetően a gépház kellemesen merev lett. A fedél egy leheletnyivel jobban horpad a Lenovóénál, de csuklótámasza és billentyűzete merevebbnek bizonyult, és nekünk az általános formaterv is jobban bejön, értékeljük, hogy egy pillanatra sem merült föl valami almás gép utánzása. Mondjuk a fedél lehetne kicsit sötétebb.

Belül az első nagy formai plusz számunkra a burkolatba integrált billentyűzet volt, de hamar bekerült mellé egy mínusz is a klaviatúra megvalósítása miatt. Huzamosabb nyomogatás után viszont ezt a mínuszt újragondoltuk, mert ugyan tényleg extrém rövid úton járnak a VAIO T gombjai, mégis a legkényelmesebb megoldásnak bizonyult az egyre gyakoribb, hasonló „nullautasok” között, és hosszabb gépelésnél sem kaptunk tőle agybajt, ami nagy szó, tekintve, hogy csúcs ThinkPades klaviatúrákhoz vagyunk szokva.

Teljesen rendben van a kis Sony touchpadje, de azért a Lenovo szintjét nem hozza. Felülete egy picivel kisebb, de még elfogadható méretű, gombjai viszont valamivel kattogósabban járnak. Sajnos a Sonynál is maradt a legalapvetőbb, 1366x768 pixeles, fényes, 13,3 hüvelykes kijelző, itt sem hallottunk nagyobb felbontásúról, esetleg matt felületűről.

Csatlakozók terén a VAIO T esetében is folytatja a Sony azt az érthetetlen szokását, amivel már több gépénél találkoztunk, hogy csak két USB-t tesznek a notebookra. Sovány vigasz, hogy mindkettő 3.0-s, és a HDMI mellett van D-Sub monitorkimenet is. Ezen felül már csak a kötelező tápcsatlakozót, Ethernet aljzatot és kártyaolvasót kapjuk. Jó hír, hogy a VAIO T szellőzőnyílása is biztatóan nagy.

Még jobb hír, hogy a gép alján két kicsavarozható fedél is található. A nagyobbik, csuklótámasz alatti lényegében a 45 wattórás akkumulátor, a másik alatt a merevlemez és egy üres memóriafoglalat található. Itt is került két kisebb szellőzőnyílás a fenékre, illetve a memóriamodul fölött van még egy.

Teljesítmény, kijelző

A második generációs Ultrabookok közül elsőként érkezett a hazai piacra a Lenovo IdeaPad U310, ráadásul azonnal többféle konfigurációban. A legolcsóbbnak sikerül beférnie kétszázezer forint alá, de ebben van egy kis csalás. Ugyanis az olcsóbb U310-ek nem Ultrabookok, a Lenovo trükkösen Ultra notebooknak hívja őket. Azért nem Ultraboook, mert csak sima merevlemezünk van, ami nem hozza a legalább 80 MB/s-os háttértár-sebesség kritériumot.

Ráadásul picivel a mágikus kétszázezres határ alatt még kapható U310 notebook előző (második) generációs, vagyis Sandy Bridge alapú Core i3-2367M processzorral, melynek órajele 1,40 GHz, ami mellett 4 GB RAM, 500 GB-os merevlemez és 50 wattórás akku dolgozik, a gépre pedig Windows 7 Home Premiumot telepítettek. Nálunk is Ultra notebook járt, de a 240 000 forintba már belefért a legkisebb harmadik generációs, tehát Ivy Bridge alapú Core i5-3317U. Kapható hivatalos U310 Ultrabook is Core i5-3317U processzorral és 500 GB-os merevlemeze mellett 32 GB-os SSD-vel, de azért jó 280 000 forintot kell fizetni.

Ezzel szemben a Sony VAIO T egyelőre csak egyetlen, előző generációs Core i3-2367M-es konfigurációval kapható, amihez 4 GB memória, 320 GB-os merevlemez és 32 GB-os SSD társul, amivel itt már 240 000 forint a valódi Ultrabook alsó határa. Az akku a Lenovóénál valamivel kisebb, és USB-ből ugye kettő van csak. Hozzá kell tenni, hogy kis SSD-vel és Core i5-tel a VAIO T is 280 000 forinthoz közelítene. Azért került a korai második generációs ultrákba Sandy Bridge alapú Core i3, mert megjelenésükkor még nem volt Ivy Bridge alapú i3, viszont a Lenovo és a Sony masinája is Intel HM77 chipkészlettel dolgozik, így a pár hete bejelentett Ivy Bridge alapú Core i3 mindenféle módosítás nélkül beléjük kerülhetett, amivel magasabb órajelet és jobb IGP-t kapunk várhatóan azonos áron.

Mai tesztalanyaink közül a Lenovo IdeaPad U310-ben tehát Core i5-3317U, a Sony VAIO T-ben Core i3-2367M dolgozik. A név végén minden bizonnyal az Ultrabookokra utal az M-et váltó U-betű. Mondani sem kell talán, hogy az eddig szóba került processzorok mind a 17 wattos TDP osztályba tartoznak.

Kissé meglepődtünk azon, hogy a Core i5-3317M több esetben is lényegesen elmarad az i5-3427U mögött, ami elvileg csak 10%-kal magasabb órajelének megfelelően illene, hogy fölé magasodjon. Az egyes részeredmények tüzetesebb vizsgálatánál kiderült, hogy az IdeaPad U310-ben dolgozó CPU egyetlen esetben sem pörgött fel a maximális, 2,60 GHz-es turbo órajelére, csak 2,40 GHz-ig, sőt sok esetben csak 2,00 GHz-ig, miközben a Fujitsu Lifebook U772-ben próbált i5-3427U szinte végig a maximális 2,80 GHz-en dolgozott.

Még érdekesebb, hogy a nagy lemaradást hozó résztesztekben az előző generációs i5-2467M is maga mögé utasította a papíron és más tesztekben nálunk is gyorsabbnak bizonyuló i5-3317U-t. Először arra gyanakodtunk, hogy a 28-30 °C-os szobahőmérséklet miatt pörög kevésbé az U310 processzora, de 25 °C-on is maradtak ezek az eredmények, ami azt jelenti, hogy vagy az Intel, vagy a Lenovo szabályozása nyúlt bele a dologba. Egyelőre további i5-3371U mérések hiányában nem tudunk pontosabbat mondani, az viszont látszott, hogy az előző generációs Core i3-2367M a maga alacsony órajelével lényegesen lemaradt. Szerencsére a harmadik generációs i3 frekvenciája 1,40 GHz-ről egészen 1,80 GHz-re, vagyis közel 30%-ot növekedett, amitől hasonló mértékű gyorsulás várható.

 Bár az Ultrabook nem feltétlenül játékra való, azért megnéztük, mit lehet kihozni az új modellekből 3D-ben. A VAIO T-től nem vártunk sokat, hiszen a Core i3 a maga 1,40 GHz-ével azért elég harmatos, és a HD Graphics 3000 sem valami erőgép, az IdeaPad U310 viszont az erősebb i5-tel és HD Graphics 4000-rel elvileg jó lehet alapszintű szórakozáshoz – azonban sajnos gyakorlatilag nem az. Szokásos, nem éppen modern játékaink 1366x768 pixeles felbontásban, közepes vagy alacsony beállításnál 20 fps környékén akadoztak, pedig ezzel a GPU-val a sokkal erősebb CPU részleggel rendelkező i7-3610QM lazán 30 fölötti értékeket hozott. Elhamarkodott döntés a kétmagos, négyszálas, legalább 2 GHz-es CPU-ra kenni ezt a gyenge szereplést, és némi analízis meg is mutatta, hogy a GPU a hunyó, még 80%-os terheltségénél is gyakran visszaváltott 1050 MHz-ről 350 MHz-es alapórajelére. Ahogy a CPU részleg gyengélkedésénél, egyelőre itt sem tudjuk, hogy az Intel vagy a Lenovo a ludas a dologban. Hozzátartozik még a történethez, hogy a Core i3-2367M-mel szerelt VAIO T még gyengébben muzsikált 3D-ben, tehát úgy fets, az Ultrabook még alkalmi játékhoz is kevésnek tűnik.

Lenovo HDD és Soby hibrid HDD+SSD

Adattárolásban viszont az IdeaPad U310 és a VAIO T is egészen jól teljesít, bár utóbbinál az SSD miatt ez szinte természetes. A kis flash tárolót az operációs rendszer és meghajtója úgy igazítja, hogy a gyakran indított alkalmazások és állományok kerüljenek rá, így a mindennapi rutinfeladatoknál és rendszerindításnál sokat javít a válaszidőn, már-már egy tisztán SSD-s rendszer fürgeségét hozza. Az IdeaPad U310-ben elvileg percenként 5400-at pörgő Hitachi Travelstar Z5K500 winchester van, de mivel az 500 GB adat egyetlen, nagy adatsűrűségű tányérra került, a winchester 80 MB/s körüli átlagos olvasási sebességével a korábbi, többtányéros, percenként 7200-at pörgő típusok sebességét közelíti. Gyakorlatban a lassabb processzoros, de SSD-vel megtámogatott Sony nem igazán érződött lassabbnak a pusztán HDD-s, de gyorsabb CPU-s Lenovónál.

Monitor, hűtés, üzemidő

Kijelző kapcsán semmi különösen jót nem mondhatunk a két második generációs Ultrabookról. Több konkurens fejlesztette a felbontást és/vagy matt felületet használ, de a Lenovo és a Sony maradt az 1366x768 pixeles, minden bizonnyal elég olcsó tükrös változatnál, aminek maximális fényereje egyik gépnél sem éri el a 200 cd/m²-t, kontrasztarányuk pedig 300:1 alatt marad, így nem igazán alkalmasak világos környezetben használatra. Kalibrálással sem jutottunk valami nagyszerű eredményre, de a hétköznapi internetezéshez ez a színhűség is bőven megteszi. A Lenovo IdeaPad U310 színprofilja innen, a Sony VAIO T-é innen tölthető le, mindkettő maximális fényerőn adja a legpontosabb árnyalatokat.

Balra IdeaPad U310, jobbra VAIO T kalibrálás előtt és után

Hangszóróban sem remekelt a két vékony laptop. A Lenovónak egészen korrekt a maximális hangereje, de azt közelítve már recseg, mély hang nem jött ki a vékony házból, a magasak és középtartomány pedig átlagos notebookos szintű. A Sony kicsivel kevesebb recsegéssel kicsivel alacsonyabb maximumot hozott, itt az elöl, kézzel leárnyékolt hangszórónyílásokon a magasak sem jönnek át.

Nem voltunk megelégedve az IdeaPad U310 nyugalmi hűtésének hangjával. Tesztlaborunkban, 24 °C-os szobahőmérséklet mellett állandóan pörgött picivel 20 dB fölötti szinten, amivel még nem is lett volna baj, de közben az Ultrabookokra jellemző magas frekvencián zúgott, ami csöndes környezetben kikészíti a zajokra érzékeny felhasználót. De legalább a gépház nem melegedett a langyos 35 °C fölé.

Megterhelve a processzort valamicskét javult a helyzet, a hang ultrabookos viszonylatban nagyon jónak mondható 27 dB-ig emelkedett csak, és a hangszín is mélyült némileg. Mindeközben a gépház még a hűtésnél sem melegedett 40 °C-ig, ezt az értéket csak további fél óra akadozós játékkal értük el. Thermal throttlingot, vagyis melegedés miatti órajelcsökkentést nem tapasztaltunk, a merevlemez sem melegedett 40 °C fölé.

Nyugalomban sokkal szimpatikusabb volt a Sony VAIO T, mélyebb, kellemesebb hangszínen duruzsolt 20 dB környékén, sőt sok esetben teljesen le is kapcsolt a ventilátora, miközben fémfelülete még a Lenovónál is egy picivel hűsebb maradt.

Meghajtva a kis Core i3-at most 30 dB-ig jutottunk, és itt már a VAIO hangszíne kellemetlenebbnek tűnt a Lenovóénál. Jó hír, hogy fenéklemezén, a hűtés környékén csak 38 °C-os maximumot mértünk, ami játékkal terhelve sem emelkedett tovább. Ezúttal a HDD és SSD virtuális RAID tömbje miatt nem tudtunk adattároló-hőmérsékletet mérni, azt viszont megfigyeltük, hogy az AIDA64 nem jelzett thermal throttlingot.

Mint ahogy arra számítani lehetett, a nyugalomban 5 wattnál alig többet fogyasztó Ultrabookok a 45 (Sony) és 50 (Lenovo) wattórás akkuval betyáros üzemidőt produkáltak, utóbbi majdnem kilenc, előbbi közel nyolc és fél órát. Videózás közben ezek az értékek továbbra is tisztességes öt és fél, illetve öt órára csökkentek, és teljes terhelésen is nagyjából két órát dolgozhattunk, ami elsősporban a lényegesen erősebb Lenovónál dicséretre méltó.

Értékelés

Most, hogy kipróbáltunk kettőt az olcsóbb, második generációs Ultrabookokból, már kicsivel jobban látjuk a kategória alakulását. Úgy tűnik, az Intel és a gyártók a tömegigények felé terjesztették ki az Ultrabook-kategóriát. A második generációba a Macbook Airhez hasonló, nálunk luxusgépnek nevezhető modellek mellett beférnek az olcsóbb változatok is, ha pedig a Lenovóhoz hasonlóan nem ragaszkodunk az Intel kategória követelményeihez, akkor egészen korrekt áron lehet vékony, fürge, de kevésbé prémium laptopunk. A vásárlókon áll, hogy mennyi kompromisszumra hajlandóak (vagy mennyire kényszeríti őket a pénztárcájuk).

Ha U300-as elődjéhez hasonlítjuk a Lenovo IdeaPad U310-et, akkor rengeteg kompromisszumot találunk: a formaterv és az anyaghasználat szerényebb, romlott a billentyűzet, nem javult a kijelző, SSD-ből legfeljebb kicsit kapunk a HDD mellé, de nem szabad elfelejteni, hogy itt egy közel százezer (!) forinttal olcsóbb gépről van szó. Ennek fényében sokan talán meg tudnak barátkozni a mínuszokkal, hiszen az U310 így is egy nagyon korrekt és mutatós vékony laptop, nyugalomban kicsit ugyan sípolós, de amúgy hatékony hűtéssel, brutális akkumulátoridővel, pörgős merevlemezzel és a felhasználók döntő többségét kielégítő teljesítménnyel. Összességében nekünk tetszett, kíváncsian várjuk, hogy harmadik generációs Core i3-mal is 200 000 forint közelébe tudják-e hozni.

Legalább ennyire érdekes a Sony első Ultrabookja, a VAIO T. Itt sokkal komolyabb benyomást keltő fémházat kapunk, amiben a nagyon lapos billentyűzet is egészen megszelídült, és nyugalomban nem sivított a hűtés, továbbá van legalább egy kis SSD, igaz, így Core i3-mal 240 000 forintba kerül, és a kijelző nem egy remek darab. Külön dicséretet érdemel viszont a könnyen bővíthető merevlemez és memória, illetve a cserélhető akkumulátor. Ha harmadik generációs Core i3-mal is megáll 240 000 forinton a Sony VAIO T, akkor ajánlott minősítést érdemel, így „csak” tetszett.

Lenovo IdeaPad U310 notebook
Sony VAIO T notebook

rudi

A Lenovo IdeaPad U310-et az USAnotebook.hu, a Sony VAIO T-t a Sony hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.