Logitech billentyűzetek játékhoz

A beviteli eszközeiről méltán híres gyártó kijelzős G15 billentyűzetét és annak egyszerűsített, G11 jelű változatát teszteltük. – írta: rudi, 5 éve

Logitech G11

Nagyjából egy évvel a G15 után – vagyis tavaly nyáron – érkezett az egyszerűsített változata, a G11. A karcsúsítás első és egyetlen áldozata a kijelző lett. Ettől eltekintve minden funkció megmaradt, az ár pedig jelentősen csökkent.

A G11 új, szerintünk sokkal tetszetősebb színt kapott. Kijavították azt az apróságot is, hogy kikapcsolt világítással a billentyűk felirata nehezen olvasható.

A monitor nélkül kicsit nehezebb lesz kezelni a hangerőszabályzót és a programozható gombok makróját, de a 19 500 forintról 14 300 forintra csökkentett ár valószínűleg kárpótólja majd a vásárlókat. Azt is felfedeztük, hogy a G11 külső, sötét pereme nem olyan finom tapintású, mint a G15-é. Valószínűleg ez is közrejátszott a spórolásban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Logitech G25, kormányok fejedelme

    Bőrbevonatú kormány, külön konzolra költöztetett H-váltó, három fémpedál, dupla erővisszacsatolás – száguldásra fel!

  • Játékos billentyűzetek

    Két, kimondottan játékra tervezett billentyűzetet, a Steelkeys 6G-t és a Razer Tarantulát teszteltük.

  • A4 Tech egerek és billentyűzetek

    Egy lapos és egy játékos egér-billentyűzet szettet, valamint egy lézeres egeret teszteltünk az A4 Tech kínálatából.