Sony VAIO Z

Van néhány olyan notebookgyártó, amelyiknek valamilyen oknál fogva nem kell olyan szorosan követnie a konkurencia diktálta irányvonalat. Sőt, ezek a gyártók – mint például az Apple vagy a Sony – gyakran követettekké válnak. Gondoljunk csak bele, mennyi fehér notebook született az első ilyen színű Macbook megjelenése után, vagy milyen divatos lett mostanában az elkülönített, szigetszerű gombokkal szerelt billentyűzet, amit sokan az Apple-nek tulajdonítanak, pedig a Sony már évekkel korábban használta. Mai tesztgépünk a Sony VAIO notebookjai közé tartozik, melyeket egyfajta misztikum leng körül, különösnek számítanak. Vajon tényleg azok?

Külsőre a VAIO Z-ről nehéz megmondani, melyik méretosztályba tartozik. Látszik rajta, hogy viszonylag kicsi, tehát szubnotebook, de a 12,1”-os kijelzővel szerelt gépek kisebbek, a 13,3 hüvelykesek viszont nagyobbak nála. A 314 x 210 mm alapterületű, másfél kilós laptopnak egyedi, 13,1”-os kijelzője van. Formája letisztult, fedelén csak a méretes VAIO felirat fényes (fémes), a többi rész kellemes tapintású, matt műanyag. Pontosabban csak műanyag, és nem fém.

Szemből nézve, a felső és a valamivel világosabb alsó rész határáról meglehetősen nagy illesztési hézag köszönt ránk vissza. A két elem találkozását szándékosan alakították így, mert nyitószerkezetként funkcionál – szerintünk elég jól. Kicsit lejjebb LED-ek sorakoznak, középen pedig emeletes kártyaolvasót találunk. Ez nem véletlen, hiszen egy Sony gépnek nemcsak a szokásos SD és MMC kártyákat kell támogatnia, hanem a gyártó Memory Stickjeit is. Az olvasótól jobbra található a Wi-Fi ki/bekapcsoló retesze. Csatlakozóktól mentes a hátsó, világosszürke rész, itt csak az akkumulátor látható.

Oldalt, a billentyűzet fölött is jó nagy az illesztési hézag. Ha a laptop mellett a táskánkban apróbb dolgokat is szállítunk, azok akár be is csusszanhatnak a monitor és a klaviatúra közé. Balra, teljesen előre kerültek a hangcsatlakozók, ezeket egy mini FireWire és egy USB aljzat követi. Érdekes, hogy a Sony megtartotta az analóg modemet, melynek konnektorát egy kis fedél takarja. Utána jön a Kensington zár nyílása, mely használat közben minden bizonnyal blokkolja majd nemcsak a modemet, hanem a szorosan utána következő ExpressCard aljzatot is. Ezt egy közepes méretű szellőzőnyílás követi, majd egy újabb kis fedél alatt az Ethernet hálózati csatlakozó. A sor végén, krómos díszkeretben trónol a tápcsatlakozó. A másik – jobb – oldalra már kevesebb minden jutott. A hely nagyobb részét az optikai meghajtó foglalja el, részben alatta található a HDMI, amit egy USB és analóg monitorkimenet követ. Ezen az oldalon a bekapcsológombot ültették a krómkeretbe.

Csinosra szabták a VAIO Z zsanérját. Valójában egy átlagos megoldásról van szó, de úgy néz ki, mintha a hátsó, krómkerettel zárt hengeren fordulna el. Kellemesen, finoman jár, de a vékony és hajlékony fedél miatt furcsa a gép kinyitása, és pehelysúlyúnál nehezebb tárgyakat sem mernénk rárakni zárt állapotban. Sötét környezetben némileg zavaró, hogy a krómkeretes bekapcsológomb működés közben zölden világít.

Kellemes belső fogadott bennünket a VAIO Z fedele alatt. Örvendetes, hogy a kijelző matt, és csak egy centiméteres kerete van. A fekete, matt felső és grafitszürke, enyhén csillogó alsó rész között szerintünk jól mutat a világos, henger alakú átmenet. Természetesen a VAIO-nak elkülönülő, szigetes billentyűzete van. De ez nem olyan megoldású, mint mondjuk az Asusnál, ahol a gombok továbbra is egy kiszedhető alapon vannak, csak az alakjuk más. Itt, az Apple gépeihez hasonlóan, közvetlenül a gép borítása alól kandikálnak ki a gombok. Alattuk egy kis ívet vetve jön a szálcsiszolt fém látszatát keltő, de valójában ismét csak műanyagból – szerencsére jó minőségűből – készült csuklótámasz. Közepén mintás touchpadot találtunk két vékony gombbal és köztük ujjlenyomat-olvasóval.

Nem feledkeztek meg a Sonynál a magasabb felhasználókról. A kis Z-s VAIO kellően nagy szögben nyílik ahhoz, hogy ölbe véve ők is kényelmesen, görnyedés nélkül használhassák.

Sajnos, azt nem tudtuk megnézni, hogyan fér el belül a teljes Centrino 2 platform a diszkrét grafikus alrendszerrel, 2,5 hüvelykes merevlemezzel, optikai meghajtóval és ExpressCard foglalattal együtt. Alul csak a két memóriamodul fedelét találtuk, és az akkumulátort.

Mögötte feltűnt a jobb mobil gépek kötelező tartozéka, a beépített 3G modem SIM kártyájának beillesztő nyílása. Sajnos tesztgépünkben ez csak egy vakablak volt.

Platform - CPU, RAM, VGA, Wi-Fi

Említettük már, hogy a kis VAIO-nak nagyon komoly hardvere van. A Centrino 2 platform grafikus maggal ellátott GM45-ös északi hídja fölött a legerősebb P-s, vagyis 25 watt TDP-s processzorok csücsülnek, a P9000-esek. Tesztgépünk 2,53 GHz-es P9500-a is elég komoly darab, de kapható a Z modell 2,67, sőt 2,80 GHz-es központi egységgel is. A fedélzeti memória természetesen a modernebb DDR3, rádásul minden modellbe kétszer két gigabájtot telepítenek. Adattárolóból merevlemez mellett SSD-t is választhatunk, de optikai meghajtóból nincs Blu-ray-t kezelő eszköz.

Meglehetősen szövevényes a Sony VAIO notebookoknál használt kódrendszere. A hivatalos hazai forgalomban kétféle VAIO Z-t találtunk, a VGN-Z31XN/B-t és a VGN-Z41XD/B-t. Ezek a mi VGN-Z21XN-ünk rokonainak tűntek, ugyanis Core 2 Duo P9600, illetve P9700 processzort kaptak 320 vagy 400 GB-os merevlemez társaságában. A csúcskategóriás VGN-Z41XD/B-ben 6 GB DDR3 memória dolgozik, és ellátták 3G modemmel, így vételára eléri a 650 000 forintot. Nagyjából százezer forinttal olcsóbb a VGN-Z31XN/B, és úgy gondoljuk, tesztpéldányunk ára valahol félmillió forint környékén lehet. Valljuk be, szép összeg ez egy laptopért. Léteznek szerényebb felszereltségű VAIO Z-k is P8000-es processzorral és 1366x768 pixeles kijelzővel, de a nemzetközi konfigurátorban 500 GB-os SSD opciót is láttunk.

Illusztris társaságot választottunk összehasonlítási alapnak. A VAIO Z-nél kétszer nagyobb a Toshiba Qosmio G50-es multimédiás óriása, mégis ugyanolyan sebességű processzort kapott. Igaz, a T9400-nak 35 watt a TDP-je. Fogyasztási értékben a Sony mini szintjén van a HP EliteBook 6930p Core 2 Duo P8600 processzora, de ennek csak feleakkora, 3 MB-os másodszintű gyorsítótára van, és alacsonyabb az órajele.

Hiába az azonos frekvencia, a VAIO P9500-a az Everest tesztekben picivel jobb volt a Qosmio T9400-ánál. Talán a valamivel gyorsabb memóriakezelés miatt volt ez. Érdekes, hogy a Cinebench 10 renderelésnél a T9400 nagyobb mértékű gyorsulást produkált két maggal, mint a P-s modellek. Az EliteBook felezett gyorsítótáras, és valamivel lassabb központi egysége, amit ráadásul az egycsatornás memóriakezelés is visszafogott, a vártnak megfelelő mértékben volt lassabb versenytársainál. Egyedül a memóriára és gyorsítótárra érzékeny Everest PhotoWorxx részben volt tetemes lemaradása.

Sony VAIO Z - Toshiba Qosmio G50 - HP EliteBook 6930p

Merevlemezek terén a 250 GB-os Toshiba nem tűnik túl jó választásnak. A Qosmióba szerelt, nem éppen sebességbajnok 320 GB-os Fujitsu is túlszárnyalta. Az EliteBook SSD-jének eredménye azért érdekes, mert a VAIO Z akár ilyen, gyors, mozgó alkatrész nélküli adattárral is választható.

Megjelenítés, bevitel

Úgy gondoljuk, az egyáltalán nem hétköznapi VAIO Z legérdekesebb része a kijelzője. Ez az atipikus, 13,1 hüvelykes, LED háttérvilágítású modell nem a szokásos 1366x768 pixelt jeleníti meg, hanem sokkal többet, 1600x900-at. Ráadásul ezt nagyszerű minőségben teszi. Szemből nem olyan nagy szám, hogy kiválóak a színei, de az átlagos notebookos panelekkel ellentétben elég nagy szögtartományban élvezhetőek maradnak. Felülről még meredek szögből is csak némi hidegülést (kék felé tolódást) láttunk, oldalról pedig melegedni (vörös felé tolódni) kezdtek az árnyalatok. Alulról sem olyan hamar fordultak át a színek, mint más modelleknél. Fontos kiemelni, hogy a panel felülete matt, nem pedig tükrös.

Megvizsgáltuk a nagy felbontású kis kijelző színeinek helyességét. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro szoftverrel végeztük. A programok azt vizsgálják, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

Nem számítottunk rá, hogy már kalibrálás előtt viszonylag jó értékeket kapunk. Átlagosan 3,3 deltaE értékes eltérést mértünk 6-os maximum mellett. Ezek a beállítás után még tovább csökkentek. Eddigi notebookos méréseink legjobb, 0,5 deltaE értékes átlagát mértük, ami csak a sötétszürke árnyalatoknál mutatott nagyobb eltérést. A Sony VAIO Z színprofilja innen tölthető le, és a maximálisnál két fokkal alacsonyabb megvilágításnál adja a legjobb eredményt.

Tökéleteshez közeli lett a műszeres egyenletességi mérés. Csak a bal felső sarokban és alul középen mértünk 5%-os fényerőbeli eltérést a középső részhez képest. Kiváló volt a feketén tapasztalható bevilágítás is. Csak felül és alul láttunk egy-egy világos fénysávot, melyek magas fényerőnél használat közben is feltűntek. Minden bizonnyal azért, mert a maximális fényerő tényleg magas volt, 309 cd/m². Ráadásul a különösen jó 0,3 cd/m²-es minimummal nagyszerű, 1000:1 körüli kontrasztarányt adott.

Végre eljött a „hóhérakasztás” ideje, kipróbálhattuk a Sony VAIO-k Apple, majd a többi konkurens által átvett, elkülönített gombos billentyűzetét. Eddig egyetlen notebookban sem találtuk a kialakítást tökéletesnek, bár a Macekben egészen jónak bizonyult. A Sony gombjai közvetlenül a burkolat résein kandikálnak ki, nem úgy, mint például az Asusnál, ahol továbbra is egy hajlékony lapon vannak a billentyűk. Alattuk minden bizonnyal egy masszívabb, csavarokkal rögzített váz van, mert a klaviatúra egyáltalán nem hajlott erősebb nyomásnál sem.

Első látásra gombjai a megszokottnál kisebbnek tűntek, de csak az átlagosnál nagyobb térköz téveszti meg a szemlélőt. Szerencsére elég hosszú és határozott nyomáspontú úton járnak, felületük pedig kellemes tapintású, kissé érdes. Elég nagy közökkel illesztették őket be, ezért minimális a melléütés esélye. Bátran állíthatjuk, hogy ennek a kialakításnak a Sony eredeti a legjobb változata.

A fő billentyűzet fölött mindkét oldalon van egy-egy kezelőszerv. Jobbra az optikai meghajtó nyitógombját találjuk, balra pedig egy kétállású reteszt. Utóbbival az energiatakarékos (stamina) és a teljesítménycentrikus (speed) mód közül választhatunk. Ha spórolásra váltunk, nemcsak a diszkrét VGA, hanem az optikai meghajtó, modem, Ethernet, Wi-Fi és Bluetooth is lekapcsolhat. Balra kaptunk még S1 és S2 feliratú gombokat. Előbbivel az előadásos energiaprofilt aktiválhatjuk, utóbbi a számítógép komplex súgó és terméktámogató alkalmazását indítja el.

Texturált és enyhén érdes felületével látványra és tapintásra is kellemes volt a VAIO Z touchpadja. A géphez és csuklótámaszhoz képest megfelelőnek találtuk a méretét. Érdekes, hogy a Sony nem követte a mai multi-touch divatot. Szerintünk az optimálisnál egy picivel keskenyebbek az alatta sorakozó gombok, melyek közé ujjlenyomat-olvasót szorítottak.

Hőmérséklet, zaj, akkumulátor

Nyilván nem lehet egy ilyen kicsi, mindössze másfél kilogrammot nyomó géptől elvárni, hogy halkan és hűsen tegye a dolgát egy 2,53 GHz-es processzorral és diszkrét grafikus kártyával. Ennek fényében a nyugalmi, 20 dB körüli hangerő és a felület 24 fokos szobahőmérsékleten mért 34-36 Celsius-fok közötti szintje egészen jónak mondható.

Sajnos ez a halkság nem tartott sokáig. Minimális terhelésnél is hamar feljebb váltott a hűtés, az átlagos, 24-26 dB környékére. Teljes terheléses tesztünkben a nyugalomban 48 fokos processzor azonnal 61 fokra ugrott, ami gyors, bár fokozatos emelkedéssel 30 dB-es zajszintet eredményezett. Ez az ötödik perc végére további öt decibellel emelkedve érte el a maximumát. A félórás terhelési teszt végén már 80 fok fölött volt a CPU hőmérséklete, magjai 84-ig melegedtek. Jó pont, hogy a forró processzor mellett a merevlemez kezdeti 32 fokos szintjéről csak 37 fokig melegedett. A fő hardverelemeket rejtő bal oldaltól eltekintve a kis VAIO felületi hőmérséklete alig nőtt. Annak tükrében, hogy a processzor átlépte a 80 fokot, fenéklemezének 43 fokos csúcsa is jónak nevezhető. Megszüntetve a terhelést azonnal halkulni kezdett a VAIO Z, egy percen belül már ismét 24-26 dB környékén duruzsolt. Átlagos használatnál ez a zajszint volt jellemző rá.

Az Intel Centrino 2 platformjával szerelt notebookoknál átlagos méretűnek mondható a Sony szub 58,32 Wh-s akkumulátora. Teljesen nyugalmi állapotban ki is bírt vele a laptop hét órát. Videózásnál megerősítettük azt az Asus UX50-nél támadt gyanúnkat, hogy H.264 kódolású anyagoknál az NVIDIA kis GPU-ja kevesebbet fogyaszt, mint az integrált Intel GMA 4500MHD vagy a konkurens Radeon HD 4330. Ugyanis a GeForce-ot használva az Intel integráltnál majdnem fél órával hosszabb, több mint négy és fél órás üzemidőt mértünk. Teljes terhelésnél a processzor és a többi elem hamar – másfél óra alatt – fenekére vert az akkumulátornak. A picivel több mint 58 Wh visszatöltéséhez elég sok időre, majdnem négy órára volt szükség.

Az akkumulátoros üzemidőkből és a telep méretéből úgy számoljuk, nyugalmi állapotban a Sony VAIO Z beéri valamivel több mint 8 wattal. Videolejátszáshoz az Intel IGP-t használva étvágya 14 wattra emelkedett, de a kis GeForce-ot hajtva beérte 12,7 wattal. Teljes terhelésen a fogyasztása egészen 45 wattig emelkedett. Nehéz elhinni, hogy ebből csak 20 watt tartozna a processzorhoz.

Értékelés

Írtuk már a bevezetőben is, hogy nagyon jó kis masina a Sony VAIO Z laptopja. Méretre nem fölöslegesen nagy, formája egyszerű, de nagyszerű, és előállítási minőségére sem lehet panaszunk. A kritikusok hiányolhatják a burkolatból a fémet. Valóban, egy szálcsiszolt alumíniumfedéllel és csuklótámasszal tovább lehetne fokozni az amúgy sem rossz összhatást.

Persze a laptop felhasználója az esetek többségében a kijelzőt fogja nézni, ami pedig kiválóra sikerült. Felülete matt, felbontása óriási, színei már gyárilag is egészen jól be vannak állítva, kalibrálással pedig az eddigi legjobb notebookos eredményt hozta. Mindemellett olyan fényereje van, ami erős napfényben is használhatóvá teszi, ráadásul ehhez nagyszerű kontrasztarány és egyenletes bevilágítás tartozik. Egyedül azt róhatjuk fel neki, hogy egy nagyon vékony fedélbe tették, ami ijesztően könnyen hajlik. Nagyon jó a kicsike billentyűzete is. Akik eddig másolni próbálták, ehhez képest csúfos kudarcot vallottak. Lazán felülmúlta az Apple Macbookjait, de ugyanez a bravúr nem sikerült az alatta lévő touchpadnak. Sok gond nincs vele, átlagosnak mondható.

Ebben a méretben minden, csak nem átlagos a VAIO Z hardvere. A 2,53 GHz-es Core 2 Duo P9500 nem a kínálat csúcsa – inkább az alja – mégis klasszisokkal erősebb a CULV-s riválisoknál. Ezt még egy jó kis diszkrét GeForce-szal is megfejelték, ami videózásnál takarékosabb bármelyik konkurensénél. Megterhelve a komoly hardvert a VAIO Z hangos lett, de legalább nem forrósodott fel annyira. Azt sem szabad kifelejteni, hogy ennek az apróságnak van HDMI kimenete, DVD-írója, sőt beépített 3G modemje is lehet.

Összefoglalva tehát, a Sony VAIO Z egy ideális utazógép, melynek teljesítményért sem kell a szomszédba mennie. Mindene megvan, amivel kiválthatja akár az asztali erőgépeket is. Sajnos, mint a többi Sony VAIO-nak, ennek a csodának is megvan az a paramétere, ami miatt nem lesz mindenki laptopja. A nálunk járt felszereléssel durván félmillió forintba kerül, de SSD-vel ez az összeg jóval feljebb srófolható.

További képek az Sony VAIO Z-ről a galériában.

Sony VAIO Z

rudi

Az Sony VAIO Z notebookot a Sony hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.