N-agyon gyors Asus Wi-Fi eszközök
Kipróbáltuk az Asus SuperSpeedN routereit és USB vevőjét. – írta: ndavid, 3 éve
Beállítás
Igencsak tetszetős az Asus routerek külső megjelenése, ez nem vitás, azonban sokat számít a belső, azaz a szoftver is. Az SuperSpeedN Wireless routerek gyárilag a szokásos, nagyon nem szép színvilágú szoftvert kapták, mint például a már előzőleg tesztelt Asus WL-500W is. A lila-zöld-sárga összeállítású főmenü 11 pontjának tanulmányozása közben jutott eszünkbe a termék honlapján „reklámozott” EZ UI és az új, 2.0.1.1-es firmware.
Pár perces frissítés után egy meglepően jól kinéző, barátságos webes felület fogadott minket. Nem bántuk meg a váltást. Természetesen az új felületen is ugyanazokat a adatokat, információkat érjük el, mint a régi lilán, de jobb a funciók csoportosítása, könnyebb megtalálni a keresett beállításokat. A főoldalon középen egy hálózati térképet pillantottunk meg, jobb oldalon pedig egy információs dobozt a kiválasztott komponensről. A második menüpontban az EzQoS (Easy Quality of Service) sávszélesség menedzsert találtuk. Ezzel a négy legnépszerűbb internetes felhasználási mód eloszlását konfigurálhatjuk, tehát, hogy az online játékok, internetes alkalmazások, ftp és a videostreaming milyen arányban kapjon megfelelő méretű sávszélt. Ha mind a négyet kijelöltük, a router még mindig félrerak 10%-ot a P2P forgalom számára. A jobb oldali sárga sáv az adott témához kapcsolódó segítség.
A lényeget, az összes többi beállítást a harmadik részben találjuk, szépen kategorizálva. Az első oldalon egy tartalomjegyzék foglalja össze a lehetőségeket. A sárga hasábos segítségeken kívül egyébként a jobb felső sarokban lévő arc, Dr. Surf is próbál segíteni néha, kis szövegbuborékok formájában.
Az első almenüben (Wireless) a vezeték nélküli kapcsolatok adatait szerkeszthetjük. Az első lapon adhatjuk meg az SSID-t, a csatornát, a titkosítás típusát és a jelszót. A következőn a WPS-t (Wi-Fi Protected Setup) kapcsolhatjuk be vagy ki. A harmadik lapon a routerünkből akár bridge-et is varázsolhatunk pár gombnyomással. MAC-szűrést is könnyedén alkalmazhatunk. Az utolsó lapon a Wi-Fi időbeli korlátozását adhatjuk meg, tehát, hogy melyik napokon, mikortól meddig kapcsoljon be a vezeték nélküli adó. Ez például munkahelyeken lehet hasznos.
A következő nagy csoport a LAN fő tulajdonságait gyűjti össze. Itt adhatjuk meg a router IP címét, DHCP, DNS vagy WINS szervert üzemelhetünk be. A DHCP klienseket MAC- és az IP-címük beírásával is megadhatjuk.
A WAN oldalon konfigurálhatjuk az internetelérést. A második fülön, a „QoS” oldalon a már említett sávszélesség menedzserrel találkozunk újra, ám ezúttal pontosabban, IP-cím és port megadásával szabályozhatjuk az egyes programok lehetőségeit. Trigger portok, virtuális szerver, DMZ és a DDNS beállítását is itt végezhetjük el.
Elég részletes a tűzfal menü. Van URL-szűrő, amit a kulcsszavak beírása után megadott napokra és azon belüli időszakokra aktiválhatunk. A MAC- és a „LAN to WAN” szűrő is hasznos lehet.
Az ötödik szekcióban kiválaszthatjuk a router működési módját, ami lehet Home Gateway, Router vagy Access Point. Az útválasztó jelszavát és az időbeállításokat itt adhatjuk meg. Firmware-t frissíthetünk vagy elmenthetjük, illetve visszaállíthatjuk a beállításokat. A legutolsó menüben a naplófájlokat tekinthetjük meg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Asus dizájnrouter
Nálunk járt az Asus RT-N56U útválasztója, mely nem csak szép, hanem okos is.
Parányi router pokoli teljesítménnyel
-
Belkin N1 Vision router és adapterek
Kipróbáltuk a gyártó LCD kijelzős útválasztóját és Wi-Fi-vevőit.
Előzmények
Sokoldalú Wi-Fi routert készített az Asus
-
Olcsó és gyors Wi-Fi az MSI-től
Kipróbáltuk az MSI kedvező árú Draft N-es vezeték nélküli hálózati eszközeit.
-
Asus Wi-Fi az N-edik dimenzióban
Majdnem két éve, hogy MIMO-s eszközöket próbáltunk ki az Asustól. Vajon hová fejlődtek azóta a 802.11n tervezetre alapozó termékek?



























