Optikai meghajtók netbookokhoz
Egy-egy kicsi és könnyű, USB-s külső DVD-írót próbáltunk ki az Asustól, az MSI-től és a Samsungtól. – írta: rudi, 3 éve
Asus SDRW-08D1S-U
Hosszú ideje nem foglalkoztunk már optikai meghajtókkal. Ennek több oka van. A leglényegesebb, hogy mára az összes talpon maradt gyártó elérte azt a szintet, hogy jobb lemezekre korrekt minőséggel ír. Sebességben is stagnálást tapasztalunk, hiszen már két éve, hogy feltűntek az első hússzoros írók, és csak mostanában jönnek a huszonkétszeresek, melyek minimális sebességtöbbletet nyújtanak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a merevlemezek és flashalapú tárolók rohamos árcsökkenésével a kevésbé strapabíró, lassabb és körülményesebb optikai lemezes adattárolás kezd háttérbe szorulni. Sokan már csak az operációs rendszer újratelepítésekor fordulnak az optikai meghajtóhoz.
Viszont vannak, akik ilyenkor csak fordulnának a régi, erre a célra jól bevált technológiához. A pici netbookok felhasználóinak nem jutott DVD-író, de még egy sima CD-olvasó sem. Ők az esetek többségében nem is fogják hiányolni, de legkésőbb az operációs rendszer újratelepítésekor – ami Windowsnál elég hamar szükségessé válhat – előjön a probláma: hova dugjam a lemezemet? A válasz elég egyszerű: külső, USB-s optikai meghajtóba. Ma három ilyen egységet veszünk szemügyre a kicsi és könnyű fajtából. Nagy, asztali gépekbe szánt meghajtóval szerelt modelleket a korábban tárgyaltak miatt fölösleges elemezni, azok már mind jók.
Első versenyzőnk nem mástól, mint a netbook kategória megteremtőjétől, az Asustól származik. A nemes egyszerűséggel csak SDRW-08D1S-U-nak nevezett külső optikai meghajtó a Computer Emporium Kft. jóvoltából került hozzánk. Dobozában két csatlakozóval táplált USB kábelt, egy állványt, egy CD-t és némi papíranyagot találtunk.
A kicsi, szögletes DVD-író kétféle színben, feketében és fehérben kapható, így szépen illik a legtöbb Eee PC-hez és egyéb netbookhoz. Ahogyan a pici masinák, ez is fényes borítást kapott, amin az Asus felirat mellett a nem egykönnyen megjegyezhető típuskód is szerepel. Hátulján egyetlen mini USB csatlakozót találtunk, ami az adatok mellett a tápellátást is biztosítja.
Aljába illeszthető a mellékelt talapzat, amivel oldalára állítva is használhatjuk az apróságot. Szerencsére kellően stabilan áll, így még kevesebb helyet foglal az asztalunkon. Mint látható, nemcsak a fedele, hanem minden oldala fényes. Csak az előlap nyitógombja töri meg a csillogást, ez matt, fémhatású műanyag.
Az Asus az egyszerűbb és sérülékenyebb tálcás megoldást választotta csöppségénél, mely valamivel több mint 17 000 forintos árával a kategóriájában olcsónak számít.
Adatlapján a kicsi meghajtóktól elvárható értékek szerepelnek, tehát maximális DVD-olvasási sebessége nyolcszoros, és ezt sok esetben írásban is tudja. Természetesen elboldogul a CD-kkel, sőt támogatja a DVD-RAM szabványt is. Gravírozó technológiát – LightScribe vagy LabelFlash – viszont nem ismer.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Asus SDRW-08D1S-U |
| DVD+R írás/olvasás | 8x/8x |
| DVD+RW írás/olvasás | 8x/8x |
| DVD+R DL írás/olvasás | 6x/6x |
| DVD-R írás/olvasás | 8x/8x |
| DVD-RW írás/olvasás | 6x/8x |
| DVD-R DL írás/olvasás | 6x/6x |
| CD-R írás/olvasás | 24x/24x |
| CD-RW írás/olvasás | 16x/24x |
| DVD-RAM írás/olvasás | 5x/5x |
| CD-ROM olvasás | 24x |
| DVD-ROM olvasás | 8x |
| Csatolófelület | USB |
| Méret | 156,4 x 140 x 21 mm |
| Tömeg | 412 g |
| Puffer mérete | 2 MB |
| Bitsetting | nincs |
| Gyártó weboldala | www.asus.hu |
| Termék weboldala | SDRW-08D1S-U |
| Forgalmazó | Computer Emporium Kft. |
| Bruttó fogyasztói ára | 17 300 Ft |
Annak ellenére, hogy már az 1.02-es firmware-nél tartanak, sajna a bitsetting funkció egyetlen DVD+R szabványnál sem áll a rendelkezésünkre.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Előzmények
-
Eee PC DVD-íróval
Nálunk járt a felfrissített Centrino Atom platformmal, optikai meghajtóval és hatalmas akkumulátorral szerelt Asus Eee PC 1004DN.
Vékony külső DVD-írót jelentett be az Asus









