P55-ös alaplapok a prémium kategóriából
Az Asustól kettő, az MSI-től és a Gigabyte-tól pedig egy-egy modellt próbáltunk ki. – írta: fLeSs, 3 éve
Értékelés
Összességében az alaplapok egész jól vizsgáztak, de mind a négy modellen van még mit csiszolni, ez megállapítás legfőképpen az Asusra vonatkozik. Ha LGA1156-os alaplapot szeretnénk venni a csúcskategóriából, akkor mi valószínűleg az MSI P55-GD80-at választanánk, illetve van némi esély a Gigabyte P55-UD5 megvételére is jelentősen alacsonyabb ára miatt. A plusz, használható extrák tekintetében szerintünk az MSI most a nyerő, az OC Genie úgy tűnik, hogy működik, és ott van még a Direct OC, illetve a V-Kit, na meg a használható kijelzők az alaplapon. Márpedig miről másról szólhatna a csúcskategóriás alaplapok harca, mint az apró funkciók csatájáról? Az MSI a dobozt is jobban kitömte riválisainál, és úgy összességében szerintünk ezúttal jobban sikerült, mint az Asus modelljei. Az Asusnak dolgoznia kell még a BIOS-on, nem beszélve a windowsos programokról, tuningoló szoftverekről, és talán nem ártana, ha a funkcionalitást a szemre tetszetős megoldások elé helyeznék. Kíváncsian várjuk, hogy a következő alaplaptesztünkre már sikerül-e kiköszörülniük a csorbát. A Gigabyte P55-UD5 kiforrottabbnak tűnik a két Asus modellnél, egy picit jobban felszerelt, ebben a mezőnyben most a legolcsóbb is, ennek fényében a Gigabyte alaplapja is ajánlható megvételre.
A P55-GD80 hosszú idő után az első olyan MSI modell, amivel tényleg elégedettek voltunk. Voltak korábban is jó alaplapjaik, de mindig volt velük valami gond, ezért csak a tetszett kategóriába fértek bele, vagy még oda sem. Reméljük megtartják ezt a jó szokásukat.
![]() |
| MSI P55-GD80 Gigabyte P55-UD5 |
fLeSs
A Gigabyte alaplapot és az Asus modelljeit az Expert Computer Kft. és az Asus, az MSI P55-GD80-at pedig az MSI bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
Tervezz ClickBIOS-t az MSI-nek
-
Asus alaplapok P55-re építkezve
Mit kínál az Asus P55 fronton 50 000-től 70 000 forintig? Négy alaplapot mutatunk be.
-
P55-ös alaplapok olcsóbban
A három domináns gyártó alacsonyabban árazott P55-ös típusait eresztettük össze.
Előzmények
-
Terítéken a Lynnfield lapkás processzorcsalád
Az Intel új, Core i5 és i7 modelljei a középkategóriát célozzák, megvizsgáltuk, milyen sikerre számíthatnak.
-
Három AM3-as lap AMD 790 chipsettel
Az Asus, a Gigabyte és az MSI AMD 790X, illetve 790GX chipsetre épülő alaplapjait vettük szemügyre.
-
X58 chipsetes lapok Core i7 processzorokhoz
Az Asus, a Gigabyte és az MSI alaplapját teszteltük az Intel aktuális csúcsprocesszorával.


