Processzorhűtők LGA775 foglalathoz
Három gyártó megfizethető megoldásait hasonlítottuk össze tesztünkben. – írta: rudi, 7 éve
Gigabyte Neon Cooler 775 Pro
Úgy tűnik, az Intel kezd megállapodni a fémből készült, lábatlan processzorokat fogadó aljzat mellett, mely a hagyományos Socket 478-at váltotta a Pentiumok alatt. Cikkünkben három, kizárólag LGA775 foglalatra illeszkedő processzorhűtőt vizsgálunk, melyek kedvező árfekvésük miatt költséghatékony rendszerekben is megállják helyüket.
Úgy tűnik, a Gigabyte komolyan gondolja a processzorhűtők gyártását. A jó teljesítményű és kedvező árú G-Power sorozat után a Neon Cooler család LGA775-ösével ismerkedtünk meg. A Pro változat hagyományosan hátlapi fordulatszám-szabályozóval érkezett, a sima verzióhoz nem kapunk ilyen panelt.
A referenciahűtőre hasonlító, de magasabb és vaskosabb borda ugyanazt az egyszerűen működő rögzítőrendszert kapta, mint a dobozos processzorokkal érkező hűtő. Még a kilenc centiméter átmérőjű bordánál is szélesebb a kék LED-es ventilátor.

A ventilátort az Everflow készíti, csapágyazása golyós. A négy világítótest elhelyezése nem éppen elegáns, de legalább könnyen eltávolíthatóak, ha nincs szükségünk a díszkivilágításra. Ugyan a lapátos átmérője 108 milliméter, felfogatója a klasszikus 92 milliméteresekével megegyező.
Négytűs PWM csatlakozót kapott, melynek érdekessége, hogy nem ellenállással csökkenti a ventilátor motorjához jutó feszültséget, hanem a munkafázis rövidítésével, így nincs fölösleges melegedés. A lapátok felső felülete csillogó borítást kapott. A kör alakú műanyag keret tölcsérszerűen kiszélesedik, és rovátkáin keresztül a CPU környezete is kap a friss levegőből.

A hátlapi fordulatszám-szabályozó PWM állásában az alaplap veszi át az irányítást, de manuálisan is állítható a fordulatszám 1200 és 3000-es percenkénti érték között.
A borda közepében egy rézbetét található, mely ugyan henger alakú, de közepe üreges. Ezzel a húzással megspóroltak némi tömeget és a hűtési teljesítmény sem csökkent sokat, ugyanis a henger közepe nem érintkezik nagyobb hőleadó felülettel.

A rézbetét alja érintkezik a processzorral, kidolgozási minősége az egyik legjobb, amivel eddig találkoztunk.

A felszereléssel semmi gondunk nem akadt, az alaplap kiszerelése nélkül is elvégezhető a művelet.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Gigabyte Neon Cooler 775 Pro |
| Felszerelhető | LGA 775 |
| Borda mérete | 90 x 90 x 58 mm |
| Borda anyaga | alumínium rézmaggal |
| Borda tömege ventilátorral | 600 g |
| Ventilátor mérete | 108 x 108 x 25 mm |
| Ventilátor fordulatszáma | 1200-3000 rpm 1700-3500 rpm PWM szabályozóval |
| Levegőszállítás | 73,5 CFM 3500-as fordulatszámon |
| Hangerő | 19 dBA 1700-as fordulaton |
| Csapágyazás | golyós |
| Gyártó weboldala | www.giga-byte.com |
| Forgalmazó | Co-Run Kft. |
| Bruttó fogyasztói ára | 4 800 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Variációk 92 mm-re
Mai tesztünkben 92 mm-es ventilátorral szerelt hűtők versengenek egymással LGA775 foglalatú processzoron.
-
Újévi újdonságok
Újdonságokkal és áfacsökkenéssel köszöntött be a 2006-os esztendő.
-
Primecooler CPU-hűtők
Megnéztük, mit tudnak a príma névre keresztelt, hagyományos bordájú és hőcsöves hűtők.
Előzmények
-
Processzorhűtés minden irányból - 2/2
Cikkünk második részében az alaplappal párhuzamosan fújó ventilátoros hűtési megoldásokat vizsgáltuk.
-
Processzorhűtés minden irányból - 1/2
Az alaplap síkjára merőlegesen fújó CPU-hűtők teljesítményét, illetve a környezet és a hűtő egymásra gyakorolt hatását vizsgáljuk.
-
Processzorkörkép
Processzorok és 2,5 hüvelykes merevlemezek árainak áttekintésével és a megszokott hardverajánlóval szolgálunk friss cikkünkben.






