Hirdetés

Samsung F2380 C-PVA panellel

F2380: külsőre nem túl különös

Másfél hónapja reppentek fel az első hírek a Samsung új, a TN és az S-PVA közé bepozicionált, ökonomikus, C-PVA panelre épülő modelljeiről, az F2080-ról és F2380-ról. Ezek azonnal az érdeklődés középpontjába kerültek, hiszen a kicsit is igényesebbek már nagyon régóta várnak egy ehhez hasonló, még elfogadható árú, de a képminőség terén a TN-nél jobb paneltípusra. Szerkesztőségünknek lehetősége volt az F2380-at közelebbről is megvizsgálni, lássuk, hogy mire számíthatunk.


A monitor csomagolása és kibontás után [+]

Azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy a nemrégiben általunk is bemutatott Dell 2209WA képes tökéletesen ellátni ezt a szerepet, ezért a mi szemünkben a Samsung által bejelentett készülékek már csak amolyan ráadásként szerepelnek az étlapon, de persze nincs azzal probléma, ha nagyobb a választék, érdekes lesz látni, hogy az F2380 miként viszonyul a Dell termékéhez. Az F2380 a két C-PVA paneles típus közül 23 colos képátmérőjével a nagyobbik. Annyit érdemes tudni róla, hogy szélességre megegyezik az egyesek számára még manapság is elérhetetlenül nagynak tűnő 24 colos monitorokkal, de azoknál alacsonyabb, hiszen 1200 helyett csak 1080 pixelt jelenít meg (és pixelmérete is kicsit kisebb, 270 helyett 266 mm), mondhatni Full HD, a szélesvásznú filmekhez lett igazítva. Az F2380-at a dobozból kiemelve két darabban találtuk, a talapzatot saját kezűleg kell felcsavarozni a kijelző állványzatára, de ez nem okoz különösebb gondot. A monitor mellett egy leírást, egy driver CD-t, és egy-egy DVI, illetve VGA kábelt találtunk, a Samsung nem volt túl bőkezű, de a csatlakozók láttán ennél többre nem is igazán számíthattunk.


Szemből és elfordítva [+]

A monitor külsőre a napjainkban megismert egyszerűbb felépítést és dizájnt követi, közel szögletes éleivel és matt fekete burkolatával nem kategorizálhatjuk be a tükröződő, „álcsúcsmonitorok” közé. A káva igen keskeny, és már a panel vastagsága is az új korszakot idézi, a környezetvédő hardverek világát. Egyébiránt az F2380 szemből igen letisztult, a Samsung logón és a két felső feliraton kívül csak a középen alul található kezelőszervek szólnak bele az összképbe. A kijelző mindkét irányban enyhén elforgatható, ami sok esetben jól jöhet. A talp szögletes formájával szerintünk kicsit csúnyácska, de ez legyen a legnagyobb probléma.


Pivot mód és a hátoldal [+]

Az F2380 támogatja a pivot módot is, ami a hosszú dokumentumok olvasását hivatott megkönnyíteni. A hátlapon egy nagy Samsung logóval szembesülünk, a fekete, matt burkolaton azonban a gyártó a szellőzésre nem fordított gondot, nem sikerült felfedeznünk egyetlen szellőzőnyílást sem, ami szerintünk hiba. Könnyen lehet, hogy ezek az alacsony fogyasztású panelek így is sokáig üzemképesek maradnak, mindenesetre szerintünk az nem ártana, ha lenne egy-két lyuk a borításon, senkinek sem fájna.


Oldalról [+]

Az F2380 ergonómiailag kitűnőre vizsgázott, a panel magassága igen tág tartományban állítható, és enyhén hátra is dönthető, így a szemünket nem kell feleslegesen fárasztani, az annak kényelmes szögeket bármikor bepozicionálhatjuk.


Csatlakozók [+]

Csatlakozók terén a két újdonsült típus kicsit maradi, ugyanis csak analóg és DVI bemeneteket találunk a hátoldalon, a HDMI-nek és a DisplayPortnak nyoma sincs, nem szólva a tévébemenetekről és USB portokról. A relatív alacsony árnak tehát megvan a maga oka, a leegyszerűsített külső egy asztali felhasználásra szánt monitort takar, a kérdés már csak a képminőség.


A kezelőszervek [+]

Azonban mielőtt rátérnénk a „lényegre”, lássuk a kezelőszerveket! Ezeket a kijelző közepén látható Samsung logó alatt találjuk, egy fekete feliratokkal ellátott, szürke, egybefüggő műanyagpanel alatt vannak a mechanikus gombok. Ezeket kicsit nehézkes benyomni, kényelmetlen a használatuk, a gombok közepén található kis domborulat miatt pedig a sok nyomkodástól megfájdul az ember ujja (csak hogy kukacoskodjunk egy sort). Láttunk már jobb megoldást, de rosszabbat is.

C-PVA panel: ígéretesnek tűnik


OSD [+]

Az OSD nem túlságosan különleges, a Samsung monitoroknál megszokott menüpontokat találjuk benne. A Picture alatt beállíthatjuk a fényerőt, kontrasztot, élességet, kiválaszthatunk egy gyárilag beállított színprofilt (Text, Internet stb.) és a válaszidő mértékét, ilyet utoljára az EcoFit P2380 OSD-jében láttunk, igaz, ott más volt a menüpontok neve, itt Normal, Faster és Fastest (normál, gyorsabb és leggyorsabb), míg a P2370-en Normal, Mode1 és Mode2 volt (mintha csak egy prototípus lett volna). A válaszidő kérdésével később még foglalkozunk. A Color menüpont alatt a színbeállításra vonatkozó opciókat találjuk, míg a Size and Position almenüben a képernyő mérete és az OSD pozíciója a téma. A képernyő lehet Wide, illetve Auto módban, Wide, azaz szélesképernyős beállításban minden felbontást széthúz a monitor, míg Auto módban a két szélen egy fekete sáv látható. A Setup and Reset menüpont alatt további beállításokat találunk (az OSD átlátszósága, nyelve, bemeneti forrás stb.), az Information alatt pedig értelemszerűen a csatlakozásra vonatkozó információkat tekinthetjük meg (bemenet forrása, felbontás, képfrissítés). A fényerő és a kontraszt beállítására közvetlenül is lehetőségünk van, ráadásul az Auto gombhoz hozzárendelhetünk egy további, tetszőleges menüpontot (alapbeállítás szerint a Magicbright a profilokkal).

Monitor típusa Samsung SyncMaster F2380
Technológia C-PVA
A panel gyártója / típusa Samsung
Válaszidő 8 ms g2g
Felbontás 1920x1080 (pixelméret: 0,265 mm)
Kontrasztarány 3000:1
100 000:1 dinamikus kontraszt
Fényerő 300 cd/m2
Vízszintes betekintési szög 178 fok (10:1)
Függőleges betekintési szög 178 fok (10:1)
Megjelenített színek száma 16,7 millió
Színtér lefedettség sRGB
A panel mérete 23 hüvelyk wide
Csatlakozók D-Sub, 2 x DVI-D (HDCP-kompatibilis)
Teljesítményfelvétel tipikusan 45 watt
Bruttó fogyasztói ár kb. 85-90 000 forint
Gyártó honlapja
Termék honlapja
Samsung
Samsung SyncMaster F2380

Most pedig lássuk, hogy mitől is különleges ez az F2380-as! Mint már említettük, a szóban forgó típus 20"-os kistestvérével (F2080) együtt a C-PVA néven ismertté vált panelre épül, ami egy vadonatúj fejlesztés. Egyes források szerint a C betű a circular rövidítése, a rossz nyelvek szerint viszont a „cheap”-re, azaz az olcsóságra utal, egyelőre egyiket sem tudjuk megerősíteni. A C-PVA elvileg a már jól ismert és bevált S-PVA olcsóbb változata magasabb válaszidővel, de hogy ezen kívül mi változott meg, arra vonatkozólag szintén nincsenek információink. Ez egyébként is lényegtelen, az a fontos, hogy a monitor használat közben miként teljesít. Nem mellesleg az F2380 igen impresszív paraméterekkel rendelkezik. 3000:1 kontrasztarányához 300 cd/m2-es fényerő párosul, ami mély feketét sejtet. Betekintési szögei mindkét irányból 178 fokosak, ahogy azt már megszokhattuk az összes többi PVA panel esetében. A két új modell csak az sRGB színtér megjelenítésére képes, tehát egyértelmű, hogy az E-IPS-hez hasonlóan nem grafikusoknak szánták őket. A 45 wattos fogyasztás igen alacsony, ha tekintetbe vesszük a 23 colos méretet, a 16,7 millió megjelenített szín (8 bit) pedig a minimálisan elvárható szint. Ami tehát a paramétereteket illeti, az F2380 magas kontrasztarányával a Dell 2209WA fölé kerekedik, viszont picit magasabb annál a válaszideje. De mi a helyzet a gyakorlatban?


Gyári profilok: Custom / Text / Internet [+]


Game / Sport / Movie [+]

Az OSD szemrevételezése után a kalibrációval próbálkoztunk, de előtte bemértük a különböző, monitor által előre eltárolt profilokat is. Az öt plusz egy profil a színhelyesség szempontjából nem vizsgázott túl jól, a deltaE értéke minden esetben a hármas érték felett maradt, ami teljesen kalibrálatlan állapotra utal. A gamma 1,9 és 2 között váltakozott, ami a sötétebb képrészleteknek enyhén szólva sem kedvez, az árnyékok eltűnnek (a gamma Mode2-es és Mode3-as beállítása csak tovább ront a helyzeten). A fényerő és a színhőmérséklet profiltól függően nagyon széles tartományban mozog, igencsak véletlenszerű benyomást keltve bennünk. A deltaE a fekete és annak egyes árnyalatainál volt a legmagasabb, ebből kifolyólag a többi szín sem volt elfogadható. A Text módot használva besötétedett, fakó és csúnya lett a kép. Internet módban kielégítő volt a fényerő, talán ez az egyik legjobb a mindennapi használatra. A másik a Game mód, ez szerintünk a nappali fényviszonyok között a legelfogadhatóbb beállítás. A Sport mód ismét csak túl sötét lett, kékesszürkések, hidegek lettek a színek, míg a Movie mód ennek az ellenkezője, bár a fényerő nem változott, de vörösesek lettek az árnyalatok. A kalibrátorral bemért profilok láttán tisztázódott, hogy az F2380 a Dell 2209WA-hoz hasonlóan csak az sRGB színteret képes megjeleníteni.


Az F2380 bekalibrálva

Miután végignéztük a gyári profilokat, bekalibráltuk a monitort az erre szakosodott programok által leginkább ajánlott 120 cd/m2-es fényerőre, 2,2-es gammára és 6500 kelvinre (Graphics/Custom módban). Az F2380 a kalibrátor alatt kezes báránnyá változott, a deltaE átlagos értékét 0,5-re csökkentettük, igaz, a vöröset sehogyan sem sikerült az egy alá csökkenteni, a programban látható csúszkák a három alapszín beállításánál csak akkor álltak középre, amikor a vöröset magasra állítottuk, a zöldet és a kéket pedig alacsonyra, így a vörös picit erősebb lett a kelleténél. A gamma, a színhőmérséklet és a fényerő ugyanakkor tökéletes lett. Bekalibrált állapotban a feketén 0,1 cd/m2-t mértünk, ami jobb, mint a Dell 2209WA 0,2 cd/m2-es értéke. A fényerő 50%-os kontrasztarány mellett 21 cd/m2-re csökkent, ami kellően alacsony. 100%-os kontraszt mellett 33 cd/m2-t mértünk, tehát a két funkció szépen elválik egymástól. 50%-os fényerővel 143 cd/m2-t, 100%-os fényerővel pedig 264 cd/m2-t jelzett a program, ami elmarad a gyártó által specifikált 300 cd/m2-es értéktől, de ez nem túl nagy probléma. Ennél fontosabb, hogy maximális beállítások mellett 0,1 cd/m2-t mértünk a feketén, ami 2640:1-hez kontrasztarányra utal, s bár ez alacsonyabb, mint a gyártó állítása szerinti 3000:1, de a program kerekít, és ha tegyük fel valójában 0,08 cd/m2-t mért, akkor már bőven 3000 felett járunk. A „tesztek” láttán egyértelmű, hogy a C-PVA megörökölte az S-PVA magas kontrasztarányát, mély feketéjét, ezzel pedig az E-IPS fölé tud kerekedni.

120 cd/m2 – 6500K – 2,2 gamma fényerő kontraszt vörös zöld kék ICC profil
Samsung Syncmaster F2380 50 80 60 35 34 >katt<

Próbáljuk ki


A panel sötétben és a „barnateszt” [+]

A kalibráció után szemmel teszteltünk, tehát szubjektív benyomásaink következnek. Először a feketét néztük meg, a kijelzőt sötétben, egy teljesen fekete háttér megjelenítése közben lefényképeztük. A kalibráció során bemért fekete értéke itt mérvadó szokott lenni, de ez a szám nem képes kifejezni a panel háttérvilágításának egyenletességét, ezért van szükség a fényképre. Az F2380 itt picit elvérzett, ugyanis a jobb alsó sarkon kívül mind a három oldalról látható volt egy kis fénycsóva, ez azonban használat közben nem észrevehető. Ugyanakkor szélesvásznú filmeknél az alsó fekete sáv szerintünk láthatóan világosabb (igaz, csak picit). A panel homogenitását tovább vizsgálva a második körben a képernyőn megjelenítettünk egy egyszínű képet (eredetileg barna), majd azt figyeltük, hogy a fejünk mozgatásával hogyan változik a szín. Ideális esetben, pontosan középről nézve egy kijelzőt a szélek felé haladva sem tapasztalunk színváltozást. A fénykép pontosan középre állított fényképezőgéppel készült. A tesztkészülék itt sem volt makulátlan, a panel a szélek felé haladva láthatóan világosodik. Bár ebben a két résztesztben a Dell 2209WA sem volt tökéletes, de az F2380-nál szerintünk jobban teljesített. Ugyanakkor egy TN+film paneles típusnál egyértelműen jobb eredmények születtek, hiszen azokon jóval szembetűnőbbek a panel hiányosságai.


A fényerő eloszlása: Samsung F2380 és Dell 2209WA

Ezek után a fényerő eloszlását mértük be a panel kilenc különböző pontján. A monitortesztekben a minimális, maximális stb. fényerő mértékét mindig a képernyő közepén szoktuk meghatározni, viszont a nagyobb paneleken néha már szabad szemmel is jelentős eltéréseket lehet felfedezni a kijelző egymástól távol lévő pontjai között (tehát kissé foltosak). A számok önmagukért beszélnek, a Samsung F2380 kis túlzással a közelébe sem ér a Dell 2209WA-jának, a legnagyobb eltérés 12%-os volt, ami igen magas, és az átlagos érték is 92,7% lett, ami bőven a Dell 97,9%-os végeredménye alatt van. A TN+film paneles típusokkal kapcsolatban itt nem lehet általánosítani, hiszen vannak jobbak és rosszabbak is ebből a szempontból, igaz a rosszabbak vannak túlsúlyban.


A panel különböző szögekből [+]

Megvizsgáltuk a betekintési szögeket is. Az egyes paneltípusok (TN, MVA/PVA, IPS) a gyártástechnológiából kifolyólag ebből a szempontból eltérő jellemzőkkel bírnak. A leghátrányosabb helyzetben a TN+film panel van, mely vízszintesen és függőlegesen sem rendelkezik baráti értékekkel, ez főleg akkor érhető tetten, amikor a monitort szemből nézve már a panel szélén sem olyan színt látunk, mint középen, ez a széles képernyős (widescreen) kijelzőkön hajlamos fokozottan megmutatkozni. Az IPS ezen a téren verhetetlen, bár a PVA jobb, mint a TN+film, de nem tökéletes, a színek itt is fakulnak egy picit, ahogy elfordítjuk a panelt, a kontrasztarány csökken, de a TN-eknél megszokott inverzbe váltástól nem kell félnünk.


1024x768 normál és wide módban [+]


1280x1024 normál és wide módban [+]


A betűk különböző felbontásokban (1680x1050 és 1920x1080) [+]

Megvizsgáltuk, hogy mi a helyzet a betűk megjelenítésével más felbontásokban. Az LCD paneleket a natív felbontástól eltérő módban használva gondok lehetnek a megjelenítéssel. Az F2380 natív és ajánlott felbontása 1920x1080, ebben a módban természetesen minden betű éles. 1680x1050 és 1280x1024-es felbontásban szerintünk életlenné, egyenesen szemzavaróvá váltak a betűk, olyan érzésünk volt, mintha szemüvegen keresztül szemlélnénk a képernyőt. 1440x900-ban és 1024x768-ban az élességgel nem volt gond, de a betűk nagyon megvastagodtak. Bár igen kétséges, hogy egy 23 colos monitort ezen felbontások valamelyikében akarna használni bárki is.

A válaszidő és az értékelés


A Pixperan kiskocsi Normal és Fastest módban

Az utánhúzással kapcsolatban már megszokhatták az olvasók, hogy pozitívan nyilatkozunk, ezért eljött az idő, hogy kivétellel erősítsük a szabályt. A C-PVA jelenlegi ismereteink szerint elvileg elsősorban magasabb válaszideje miatt olcsóbb az S-PVA-nál, az F2380 szürkéből szürkébe átmenet esetén 8 ms-os idő alatt birkózik meg a feladattal. Emlékezzünk, a Dell 2209WA 6 ms-os értékkel rendelkezik, ezt a monitort játékra és filmnézésre egyaránt tökéletesnek ítéltük meg, szóval akkor mi lehet a gond? Elvégre csak 2 ms a különbség. Megfigyeléseink szerint az F2380 majdnem úgy viselkedik, mint a sok éves S nélküli PVA paneles monitorok (pl. Samsung 193P+), amelyekben először alkalmazták az Overdrive technológiát a válaszidő csökkentésére. Normal módban ugyanis – bár mi nem vagyunk ezen a téren túl igényesek – az F2380 látható utánhúzást produkált mindenhol, ahol vizsgáltuk. Úgy tűnik, mintha a Faster menüpont szolgálna az Overdrive bekapcsolására, a Fastest pedig csak egy dísz, mert nem változik tőle semmi. A Pixperan kiskocsis teszten is látni, hogy valami nem stimmel, de nem kell ahhoz a Pixperan, hogy lássuk, az F2380, illetve a C-PVA panel tényleg igencsak butuska lett válaszidő szempontjából. Race Driver GRID alatt látható az utánhúzás, itt még a különböző módok között sem látni a különbséget. World in Conflict benchmarkban nem volt különösebb gond, de a gyorsmozgású repülőn már látható volt a különbség a Normal és a Faster/Fastest módok között. Quake 3-ban még a Fastest beállítás is utánhúz a sötétebb helyeken. A szintetikus, „négyzethúzós” tesztben a kis fekete négyzetet bármilyen színű háttér előtt elhúzva látszik a magas válaszidő, éppen úgy, mint jó pár évvel ezelőtt. Ugyanakkor pluszpont, hogy az overshoot (fehér árnyék) jelenségtől nem kell félnünk.


Működés közben [+]

Filmekben úgy vettük észre, hogy a Normal mód a sötét képrészleteknél problémás, de ezen a Fastest is csak keveset segít, mégis érdemesebb ezt használni. Ugyanakkor külön üdítő látvány, hogy nem lehet felfedezni azokat a fekete pacsmagokat a filmekben, amiket a TN-eken jól lehet látni. A dinamikus kontraszt a szokásos, filmekben a „pacsmaghiány” miatt szebb a látvány, mint a TN-eken, de lassú a fényerőváltás, filmekben, játékokban, amikor elsötétedik a kép, sokszor alig látni valamit, a fényes jelenetekben pedig néhány képrészlet úgy néz ki, mint a a rosszul sikerült, túl erős HDR. Szerintünk a Windows asztal is jóval világosabb, mint amit a szem hosszú távon elvisel.

Windowst használva a ditheringnek nyomát sem láttuk, és a gradiensekkel is minden rendben volt, sávosodást nem vettünk észre (kalibrált állapotban). Ugyanakkor bekalibrálva a fekete első pár árnyalata (4%-ig) világosban nem megkülönböztethető, sötétben viszont rendben van (valószínűleg a szemünk is beleszólt). A monitor bekapcsolva 30-35 wattot fogyaszt, ez nagyjából megegyezik az Ecofit P2370-en mért 35-40 wattos értékkel, de jóval alacsonyabb a Dell 2209WA 50-60 wattjánál.

Értékelés


Nem lett elég jó... [+]

Érdemes volt szemügyre vennünk az F2380-at, mert így már legalább tudjuk, hogy a Samsung és a Dell közül melyiket választanánk. Az F2380 szerintünk jó lett, de a Samsung talán kicsit túlságosan is alábecsülte a vásárlók igényeit, a monitornak komoly problémákkal kell szembenéznie. Összehasonlítva a Dell-lel, külsőre azzal egy lapon említhetjük. Belsőleg viszont van jó pár különbség. Jobb annál, mert kontrasztaránya magasabb, de ez önmagában nem jelent sokat, mert a kontrasztarány csak egy arányszám. Ugyanakkor válaszideje jóval magasabb, játékra csak a kevésbé igényesek számára ajánlható. A panel foltosabb, és a színek torzulása különböző szögekből nézve sokkal erősebb (betekintési szögek), összegezve tehát azt kell, hogy mondjuk, a Dell 2209WA, illetve az abban található E-IPS panel jobb lett. Az F2380 mellett egyedül az ára szól, de az is csak azért, mert 1 collal nagyobb, mint a rivális. Ugyanakkor még így is közel duplaannyiba kerül, mint a 22-24 colos TN+film paneles modellek. Az F2380 nekünk tetszett, de csak olcsóbban vennénk meg.

Ami tetszett (a Dell 2209WA-t is figyelembevéve):

  • külső és ergonómia,
  • magas kontrasztarány,
  • szép színek,

Ami nem tetszett:

  • magas válaszidő, foltos panel, betekintési szögek
  • csatlakozók hiánya (HDMI, videóbemenetek),
  • az ára.


Samsung SyncMaster F2380

fLeSs

A Samsung SyncMaster F2380 a Samsung Electronics jóvoltából vendégeskedett nálunk.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés