Új vasak és digitális toll
Élénkülő VGA piacról, friss hardverekről, Acer notebookokról és egy érdekes tollról számolunk be aktuális piaci jelentésünkben. – írta: rudi, 2 éve
E-Pens digitális toll
Időről-időre mindenféle apróbb érdekességek landolnak szerkesztőségünkben. Most éppen az E-Pens nevezetű digitális tollal kötöttünk rövid ismeretséget. Ki ne próbált volna már egérrel rajzolni vagy írni monitorára? Az eredmény a legtöbb esetben kiábrándító szokott lenni, hiszen a szükséges, finom mozdulatokat nem csuklónk, hanem ujjaink gyakorolták be, tollal vagy ceruzával tudjuk végrehajtani őket. Az E-Pens dobozában az irón mellett kis USB-s vevőt, elemeket és pár tintás hegyet, illetve telepítőlemezt találtunk.
Alapvetően a digitális toll olyan, mint a hétköznapi, van hegye, teste és kupakja. Megfelelő – tintás – betétet használva akár írni is lehet vele. Ilyenből fél tucatot kaptunk az E-Penshez. Emellett adnak hozzá egy írásképtelen műanyagot is. A hegye mögött, nagyjából ott, ahol ujjainkkal fogjuk, egy gombja van.
Úgy működik a rendszer, hogy az USB-re köthető vevő érzékeli a toll pozícióját és mozgását. Ebből ki tudja számolni, milyen írásjeleket vagy rajzot próbálunk összehozni. Az E-Pens kétféle üzemmódban – egér és toll – működik. Közöttük vagy a mellékelt szoftverrel, vagy közvetlenül a vevő elé bökve tudtunk váltani. Az éppen aktuális módot a vevőn egy LED jelzi.
Az eszköz működésbe hozásához először telepítettük a CD-n mellékelt alkalmazást, majd csatlakoztattuk az USB-s vevőt, amit talán inkább kamerának illene nevezni. Ezt a megtölteni kívánt papírlap tetejére kell csíptetni. Úgy méretezték az érzékelőt, hogy toll módban éppen belásson egy A4-es lapot. Egér módban viszont csak egy körülbelül 15x13 centiméteres felületre képezte le a kijelzőt. Mondjuk ez elég is volt a mindennapos navigáláshoz. Az E-Pensnek csak egy gombja van, de az kétféleképpen aktiválható. Vagy a fogásnál látott gombbal, vagy a tollhegy papírhoz nyomásával. Előbbi akkor hasznos, ha nem szeretnénk a papírt elhasználni. Ilyenkor akár pár centiméterrel fölötte is lengethetjük az íróvesszőt. Ha a papíron is látni akarjuk művünket, akkor érdemes tintás betétre váltani. Ilyenkor lényegében normál jegyzetünk digitalizálása folyik írás közben.
Aktiválva a toll módot egy A4-es lap arányainak megfelelő papírlapot kaptunk a monitorra, mellé egy kis eszköztárral, ahol a tinta színe és vastagsága, mentés, visszavonás, törlés és hasonló, hasznos ikonok sorakoznak. Munkánk végeztével elmenthettük a lapot, ami egy kis alkalmazásba került a többi mellé. Igény szerint képformátumba is lementhetjük innen, vagy mappákba rendezhetjük, mintha csak valódi papírlap lenne. A fenti képen látható, hogy a digitális verzió egészen közel volt a papírra rajzolthoz. Egyedül a milliméterpontos függőleges pozicionálás nem volt tökéletes (lásd a GTX 590 felirat).
Vajon megéri-e az E-Pens a maga 29 000 forintos árát? Nehéz erre válaszolni. Van, akinek a papírmentesség és a valódi írás lehetősége is fontos, akinek viszont nem, az lényegesen olcsóbban, nagyjából féláron is talál 20x15 centiméteres digitalizáló táblákat, melyek 1024 szintű nyomásérzékelő rendszert használnak, és függőlegesen pontosabbak, szóval rajzoláshoz sokkal jobbak.
rudi






