Újdonságok a fagyban
Bár kinn még a mínuszok uralkodnak, a hardverpiac nem alszik. Erre a hétre is jutott újdonságból bőségesen. – írta: rudi, 2 éve
Adattárolás
Ugyan az első USB 3.0-s modellekre még várni kell kicsit, a külső merevlemezek tárkapacitásban és tudásban is tovább fejlődnek. A Samsungnál a 2,5”-os winchestert rejtő S2 Portable elérte a 640 GB-os méretet, a 3,5”-os Story Station pedig méretben és tudásban is előrelépett. Az S2 Portable-höz hasonlóan csak USB csatlakozóval felszerelt alapmodell immár 2 TB-os kapacitással is megvásárolható, 53 000 forintos áron. Emellett bemutatkozott a Plus utótagos család, melynek tagjait az USB-n felül eSATA csatlakozóval is ellátták. A sokkal nagyobb átviteli sebességre képes Samsung Store Plusok 1, 1,5, illetve 2 terabájtos változatban kaphatók, áruk három év garanciával 29 000, 35 500, illetve 53 000 forint. Ezek szerint a Samsung nem számol fel felárat az eSATA-ért.

Az új FreeAgent Góval a Seagate kínálja a legnagyobb kapacitású 2,5”-os winchesterrel ellátott külső adattárat. A 640 GB-os változat mellett már 1 TB-os is található a hazai kínálatban. Kár, hogy egyelőre csak USB 2.0-n keresztül tölthetünk rá. Az 1 TB-os kis óriás három év garanciával 54 500 forintért vásárolható meg, 640 GB-os társa pedig 36 500 forintot kóstál, tehát fajlagosan a nagyobb az olcsóbb.

Adattárak terén a Toshibánál a kicsire esküsznek. Legalábbis, ami a méretet illeti. Ma már az 1,8 hüvelykes merevlemezzel szerelt dobozkák kapacitása sem olyan kicsi. A csinos, fémburkolatú Toshiba StorE Steel fekete színben 120, illetve 160 GB-os tárral kapható, az aranyra pedig nem kevesebb mint 250 GB fér. Sajnos ennek a kategóriának még mindig nagyon magas a vételára. A fenti három verzió kapacitás szerinti sorrendben 33 000, 41 500, illetve 48 000 forintba kerül. Fajlagosan itt is a legnagyobbal járunk a legjobban.

Egy ideje már a Kingston is kínál merevlemezeket. Igaz, nem tányéros, író/olvasófejes winchestereket, hanem mozgó alkatrész nélkülieket, vagyis SSD-ket. Az egészen jó ár/teljesítmény mutatóval rendelkező SSDNow V+ szériát már mi is teszteltük, és nagyon meg voltunk vele elégedve. Most már a legolcsóbb, igaz, lassabb V szériát is megvásárolhatjuk. A 64, illetve 128 GB-os modellek háromféle kiszerelésben érhetők el. Az alapváltozat ára 41 000, illetve 71 000 forint. A kisebbnél 1500, a nagyobbnál 3000 forintos felárral kapható a szerelőkészlettel ellátott verzió. Ebből van asztali géphez való, ami SATA táp- és adatkábelt, illetve 3,5 hüvelykes helyre való beszerelőkeretet tartalmaz. A notebookos csomagban külső dobozt és USB kábelt találtunk. Lényegesen gyorsabbak az Intel X25-M modelljével azonos hardveres alapra támaszkodó Kingston SSDNow M széria képviselői. A 80 GB-os verzió 68 000, a 160 GB-os 130 000 forintba kerül.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!


