Hirdetés

Veletech 2013: élő közvetítés

H.a.c.k. workshop

Saját építésű 3D nyomtató, DIY kitek, SMD forrasztás. A magyar hackerspace tagjai is kint voltak az idei Veletechen.

Amikor a nyitás előtti pakoláskor az egyik standon egy kis kemencére lettünk figyelmesek, még nem igazán volt tiszta számunkra, kik és mit fognak sütögetni az idei Veletechen. Amikor azonban kicsit később arra jártunk, már nem csak egy magányos sütő állt az asztalon, hanem rengeteg alkatrész, forrasztáshoz szükséges eszközök, saját építésű 3D nyomtató és egyedi vezérléssel ellátott LED-kijelző is. A magyar hackerspace klub tartalmas időtöltést kínált azok számára, akik a sok szerszám és egyedi építésű eszköz láttán leragadtak standjuk előtt.

A hackerspace gyakorlatilag egy közösség által működtetett fizikai helyiség, ahol azonos érdeklődésű (ami jellemzően az informatika, technológia, tudomány) emberek találkoznak és dolgoznak együtt mindenféle saját projekten. Egy hackerspace-nek két fontos része van: az állandó hely és a közösség. A közösség tartja fenn és használja a helyet, és ezen túl megosztott erőforrásokra is szert tehet, mint a közös szerszámok, eszközök, tudás, infrastruktúra, szolgáltatások.

A magyar hackerspace tagjai alapvetően szoftveres és hardveres hackeléssel (bütyköléssel) foglalkoznak, de tagjaik között nem csak informatikusok, mérnökök vannak, hanem például kertépítő is. A szabad szoftvereket népszerűsítik, kiemelten figyelnek (netes) privát szférájuk védelmére (és erre másokat is oktatnak), és mindenféle kütyüt próbálnak rávenni eredeti rendeltetésüktől eltérő működésre. A klubnak nincs hivatalos vezetősége, mert hisznek abban, hogy egy kisebb létszámú, azonos érdeklődésű embercsoport képes meritokráciában élni, szigorúan szabályozott keretek nélkül.

A srácok standján a legnagyobb látványosság a saját készítésű 3D nyomtató volt, melynek alapanyagárát nagyjából 230-250 dollárra taksálta készítője. Látható volt egy aukciós oldalról beszerzett LED-kijelző is, melynek visszafejtették a vezérlését, majd számos új képességgel gazdagították. Az érdeklődők jelképes összegért megvásárolható kitekből ott helyben működő szerkezeteket is forraszthattak (természetesen szakértői segítséggel), a vállalkozóbb szelleműek pedig akár az SMD forrasztással is tehettek egy próbát (és itt jön a képbe a fent már említett kemence).

A klub mindenkit szeretettel vár, aki elektronikai dolgokat szeretne barkácsolni, vagy technológiai/tudományos/informatikai ötleteit másokkal együtt, közösségben, vagy egy közösségi helyen szeretné megvalósítani. Aki szeretne ellátogatni hozzájuk, az keresse fel a hsbp.org honlapot, ahol minden szükséges információt megtalál. Nyitvatartási időt viszont nem érdemes keresni, mert az nincs; a honlapon valós időben lehet követni, mikor van nyitva és mikor zárva a klubhelyiség.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés