Vörös-fekete-fehér némi textúrával

Toshiba Satellite U500

Hónapokkal ezelőtt, a Hazai pálya keretein belül készítettünk egy szavazást – szépségversenyt – a notebookokról, melyre a nagyobb gyártók otthoni felhasználásra szánt modelljeit neveztük. Közel ötezer szavazó közreműködésével a Toshiba egységes Satellite formaterve az előkelő harmadik helyen végzett, csak az iránymutató Apple MacBook, valamint a hozzá hasonlóan méregdrága Dell Studio XPS tudta lekörözni. Meg kell hagyni, a Toshiba fényes, szálas festésű gépei fenemód jól mutatnak a reklámképeken, mindenük csillog, fényes még a billentyűzetük is, tehát látványra rendben vannak. Legalábbis addig, amíg nem kezdjük használni őket. Akkor ugyanis jönnek az ujjlenyomatok, melyek elcsúfítják a fényes felületet.


Toshiba Satellite 2008 – egy évig tartott ki a fényes uniformis

Úgy tűnik, mostanában fordulni kezd a notebookos világ. Egyes gyártók újra matt felületeket kezdenek használni, melyeken nem látszanak meg olyan gyorsan a használat nyomai. Hogy ne tűnjön ez a húzás visszalépésnek, a burkolatot domború textúrával dobják fel. Ékes példája ennek a Toshiba új szubnotebookja, a Satellite U500. Tesztlaborunkban a vörös-fekete kabátos változata járt, melyet hölgyismerőseink egyöntetűen tetszetősnek találtak. Emellett kapható még az újdonság barna-króm kombinációban is. A fedélbe finom mintázatot nyomtak, ennek köszönhetően egyáltalán nem tükröződik, ráadásul az esetleges karcok is alig látszanak rajta. A külső egyetlen fényes része a méretes Toshiba felirat, ami jól azonosítja a gyártót, de talán kissé hivalkodó.

Tovább folytatódik a vörös szín az alsó rész peremén. Elöl középen ebbe az elembe öt fehéren világító LED-et integráltak. Található még itt kártyaolvasó és egy retesz, ami a Wi-Fi ki-bekapcsolására szolgál. Hátul némileg atipikus, de mára már nem szokatlan zsanér mar bele a vörös sávba. A két pánt közötti részt az akkumulátor tölti ki. Sajnos a telep nem túl nagy kapacitású, csupán 40 Wh-s, szóval a három órás üzemidőt sem lesz egyszerű elérni vele.

Dicséretes alapossággal rakták meg csatlakozókkal a Toshiba U500 oldalait. A méretes szellőzőnyílás meghatározó eleme a bal oldalnak, de ennél sokkal érdekesebb a HDMI és az USB-ként is működő eSATA aljzat. Előttük van egy normál USB, két hangcsatlakozó és az ExpressCard rése, hátul pedig az analóg monitorkimenet zárja a sort. Jobbra került az optikai meghajtó, még egy USB, Ethernet és modemes aljzat, a tápcsatlakozó és a Kensington zár felfogatója.

Bár látszatra filigrán, elég jól tartotta a felső panelt a zsanér, mozgatása megfelelő erőt igényelt. Az alábbi képen jól látható, hogy a vörös fedél mintázata visszaköszön a belső burkolaton is, igaz, itt már feketében. A barna-króm modellnél ez a rész a fedéllel egyetemben sötétbarna, csak az alsó rész peremén húzódó sáv krómozott műanyag.

Biztosan kevesen számítottak rá, hogy ebben a notebookban fehér billentyűzetet találnak. Mi legalábbis egyáltalán nem gondoltuk, szóval nagy meglepetéssel ért. Ízlés kérdése, de nekünk elsőre nem igazán tetszett. Igaz, feketével talán túl komor lenne a felállás. Új notebookjainál mondhatni a billentyűzetbe kódolja a Toshiba a grafikus alrendszert. Diszkrét VGA esetén sötét klaviatúrát alkalmaz, chipkészletbe integráltnál világosat. Emiatt kapott a mi IGP-s U500-unk fehéret, a hazai forgalomba lévő diszkrét GeForce-osnak viszont fekete van.

Belül több részletet is átdolgoztak a színek és textúrák mellett, de lényegében az elrendezés maradt az U400-nál megismert. Most krómkeretes hangszórók fogják közre a billentyűzet fölötti érintőgombok sorát, amik közé ezúttal beintegrálták a bekapcsolót. Alul a továbbra is viszonylag kisméretű tapipad gombjait a díszléchez igazították, és közéjük ujjlenyomat-olvasót tettek. Maradt fényes felület is a gépen, nevezetesen a kijelzője és annak kerete. Mi ezen a téren is a mattot részesítenénk előnyben.

Oldalról nézve úgy tűnt, a Satellite U500 éppen elég nagy szögben nyílik ahhoz, hogy az átlagnál magasabbra nőtt emberek is kényelmesen, görnyedés nélkül használhassák ölbe véve. A masina általános összeszerelési minőségével meg voltunk elégedve, és ugyanez mondható el az anyaghasználatról is. A domború textúra miatt felületei látványra és tapintásra is nagyon érdekesek, kiemelik a gépet a csillogó konkurensek hadából. Egyedül két kilogramm fölötti súlyával nem voltunk megelégedve. Elvégre egy fokozottan hordozható gépről van szó, aminek az akkumulátora sem túl nagy.

Alul egy adag szellőzőnyílást és két ajtót találtunk. A nagyobb mögött rejtőzik a gyorsulásérzékelős védelemmel ellátott merevlemez és a két memóriamodul, míg a kisebb mögé került a Wi-Fi adapter és egy szabad Mini PCI Express hely. Ez utóbbiak elrendezését nem túl szerencsésen oldották meg. Ugyanis a Wi-Fi adapter teljes méretű, így a másik foglalatba csak feles kártya fér, amiből nem sok van a piacon. Ráadásul az ajtó mérete pont akkora, hogy a Wi-Fi modulos helyet kissé jobbra tolva teljes méretű második foglalat is elférne mögötte.

Az utolsó fontos részlet a 3G modem, ami szerintünk előbb vagy utóbb az összes mobil gép tartozéka lesz. Sajnos az utóbbnak van nagyobb sansza, mert U500 tesztgépünknél is csak egy opcionális extráról van szó.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés