ZyXEL NAS520 – felhős, kétfiókos NAS

Hardver

Tény és való, hogy a ZyXEL nem tartozik az abszolút legnagyobb hálózati eszközös márkák közé, de NSA325-ös hálózati adattárával megmutatta, hogy érdekes ajánlatokat is fel tud mutatni. Első látásra ilyennek tűnik az eggyel magasabb szintre tartozó NAS500-as NAS család is, aminek kétfiókos, NAS520 változatát próbáltuk ki, de emellett van négyfiókos változat is, a NAS540. Külsőre elég nagy darabnak látszik már a két merevlemezes változat is, mert a merevlemezeket és alaplapot tartó fémváz köré egy jó nagy műanyag burkolatot kanyarítottak.

Ez azért jó, mert így meglehetősen nagy, 92 milliméteres ventilátor fért bele, ami halk üzemet ígér. Egész komoly a hardver többi részlete is. Ritkán látni ötvenezer forint alatti kétfiókos (vagy 65 000 forintos négyfiókos) NAS-on három USB 3.0 csatlakozót, ráadásul az előlap kis fedele alatt nem csak kék USB, hanem SD kártyaolvasó is van, aminek elsősorban a fotósok örülhetnek. Hátul nem csak USB kapuból, hanem Gigabit Ethernet portból is kettő van, ismét egy ritka tétel ebben az árkategóriában.

A 3,5 vagy 2,5 hüvelykes merevlemezeket sárga színű műanyag tálcák várják, melyekhez a mágnesesen rögzített előlap leszedése után lehet hozzáférni. A nagyobb winchesterek az oldalsó betétek révén csavar nélkül rögzíthetőek. A fiókok és betétek merev, rideg műanyagja és az adattárak vagy a NAS fémváza között sehol sincs rugalmas, rezgéselnyelő réteg, ezért a winchesterek kalapálása könnyen továbbterjedhet. Márpedig ha átveszi a rezgést a nagy műanyag burkolat, akkor a méretes ventilátor ellenére lőttek a halkságnak.

A NAS520-at (és 540-et) kétmagos Freescale FS1024 rendszerchip hajtja elég bőséges, 1 GB DDR3 memória társaságában, a ZyXEL-féle NSM (NAS Station Management) operációs rendszert pedig 256 MB-os flash chip tárolja. A gigabites sebességre képes hálózati portok kezeléséről Realtek RTL8211E chipek gondoskodnak, az USB 3.0-t pedig alaplapokon is használt Asmedia ASM1061 intézi. A szellőzés aktív eleme a korábban már említett, 92 mm-es ventilátor, friss levegő pedig a mágneses merevlemez-takaró felső és alsó nyílásain, illetve az fenéklemez alsó részén juthat be.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Zyxel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés