Fred Pollack neve az IT világban jártas olvasók számára is ismeretlenül csenghet. Pedig egy igazi iparági veteránról van szó, aki 23 évet töltött az Intelnél, és a Pentium Pro processzor architektúrájának tervezésében vállalt aktív szerepet, amire később a Pentium II, III és M jelzésű termékek épültek. A szakember 2001-ben vonult vissza, de hátrahagyta a tapasztalati megfigyeléseit, melyek közül a legfontosabbat Pollack-szabály néven szokás emlegetni, és igen nagy hatása van napjaink processzortervezési normáira.

Fred Pollack

A Pollack-szabály lényegében kimondja, hogy a mikroarchitektúra fejlesztésével elérhető teljesítménynövelés nagyjából arányos a komplexitás növekedésének négyzetgyökével. Eközben a komplexitás növekedésével a fogyasztás már lineárisan nő, ami természetesen kedvezőtlen a rendszer energiahatékonyságára, vagyis a teljesítmény/watt arányra.

Fred Pollack kulcsfontosságú megfigyelése a homogén többmagos processzorok idején kapott igazán nagy figyelmet, míg mára kiemelt processzortervezési normaként tekintenek rá a mérnökök. A Pollack-szabálynak ugyanis az inverze is igaz, vagyis egy kisebb kiterjedésű processzormag teljesítményének visszaesése nagyjából arányos a komplexitás csökkenésének négyzetgyökével, miközben a fogyasztáscsökkenés lineáris.

Hogy könnyebben megérthető legyen a Pollack-szabály lényege, az alábbi kép prezentálja, hogy egységnyi kiterjedésű lapka a különböző teljesítményre és fogyasztásra vonatkozó paraméterek szempontjából hogyan változik a beépített processzormagok számával.

[+]

Látható, hogy a tranzisztorszám és a kiterjedés módosítása nélkül, csupán a processzormagok képességeihez hozzányúlva az egy szálú teljesítményben a kétmagos megoldás vezet, de a magok duplázásával ennek a tempónak nagyjából a 30%-a elvész. Cserébe 40%-kal nő az összesített, többszálú feldolgozás mellett elérhető teljesítmény és ennyivel nő az energiahatékonyság is, hiszen a fogyasztás elméleti szinten változatlan.