AIO PC

AZ AIO rövidítés az angol All-in-One szavakból tevődik össze, ami szabad fordításban "minden egyben" jelentéssel bír. Az asztali számítógépek esetében ez egy olyan rendszert takar, ahol a fő belső komponensek (processzor, memória, HDD stb.), valamint a monitor egyazon vázon helyezkedik el. Ennek köszönhetően ezek a számítógépek jóval helytakarékosabbak, esztétikusabbak és könnyebben is mozgathatóak, mint a klasszikus felépítésű, teljesen különálló házból, valamint megjelenítőből álló társaik.

Ilyen gép volt az első Apple Macintosh is, mely lassan 30 éve látta meg a napvilágot, ergo az ilyen felépítésű gépek már meglehetősen nagy múltra tekintenek vissza.

Manapság kétféle kialakítással kerülnek forgalomba AIO PC-k. A legelterjedtebb konstrukció a fenti képen látható, a kijelző mögött elhelyezett alaplappal, optikai meghajtóval, és csatlakozókkal.

Utóbbival szemben a közelmúltban már jó néhány olyan AIO rendszer látott napvilágot, ahol az alaplap és a többi főegység már a gép talpában kapott helyet. Ezekbe az asztali gépekbe rendszerint valamilyen alacsony fogyasztású (<=45 watt) asztali vagy mobil processzort szerelnek, mivel relatív kis hely áll rendelkezésre a hűtéshez. Ennek okán egy diszkrét GPU elhelyezésére sincs túl sok hely, így az ilyen rendszerekbe esetlegesen csak valamilyen kisebb fogyasztású, belépőszintű grafikus processzor kerülhet.

Hirdetés