Intel Clear Video HD

Az Intel 2004-ben jelentette be a GMA termékcsaládot, mely a cég termékskáláján elsőként használt célhardvert a videók gyorsítására. Ekkor a vállalat nem nagyon törődött azzal, hogy elnevezze az egységet, egyszerűen csak ott volt és kész.

Az első generációs hardver csak az MPEG-2 szabvány dekódolására volt képes, és lényegében a GMA 900, 950, 3000 és 3100 jelzésű IGP-kben volt megtalálható. A második körben az egység vad fejlesztésébe kezdett az Intel, mivel a konkurencia időközben csúnyán meglépett. A GMA X3000 és X3100 esetében elérhetővé vált a VC-1 formátum támogatása, de csak a Windows Media Video 9 kodekkel, emellett javult az MPEG-2 szabványú videók kezelése is. A következő lépcsőnek a GMA X3500 számított, ami már általánosabb VC-1 támogatást kínált, majd a nagy fejlesztést a GMA X4500 kapta meg, mely mind az MPEG-2 és a VC-1 támogatásán javított. Emellett bevezette a H.264-es formátum támogatását, továbbá már a Full HD-s anyagokkal is megbirkózott, valamint HDCP támogatással is rendelkezett.

A GMA termékcsalád története a HD Graphics sorozat bevezetésével ért véget. Ezen a ponton a videók gyorsításáért felelős egység megkapta a Clear Video nevet. Új hardverről azonban nem volt szó, csupán a GMA X4500-ban található egység továbbfejlesztéséről. Ennek hála a feljavított egység mindazokat tudta, amit az előd, ám egyszerre megbirkózott egy HD és egy SD folyamattal. A HD Graphics 2000 és 3000 jelzésű IGP-k már Clear Video HD egységet kaptak, bevezetve az MVC (Multiview Video Coding) támogatást, így a sztereó 3D-s Blu-ray filmek hardveresen történő lejátszása is megoldhatóvá vált. Ennél is fontosabb változás, hogy a korábbi egységek a dekódolás nem minden folyamatát gyorsították célhardverrel, ám a Sandy Bridge IGP-je már sehol sem hagyatkozott a shader processzorokra.

A következő nagy ugrásnak az aktuális HD Graphics 2500 és 4000 jelzésű IGP-k számítanak. Ezek szintén Clear Video HD egységet használnak, de ez ne tévesszen meg senkit, ugyanis a rendszer komoly változásokat is bevezetett. Megjelent az UHD (4K) felbontású videók dekódolásának támogatása, illetve megjavult az ingyenes DXVA kodekkel való kompatibilitás. Mint ismeretes, az Ivy Bridge IGP-je előtti fejlesztések az 5 körüli referencia frame kódolású, H.264-es videók esetében képhibát generáltak egy rövid időre. Ezt a problémát az új integrált grafikus mag leküzdötte. Mindemellett bevezette az YCbCr módot, megfelelő színmegjelenítést biztosítva a HDTV-k által használt xvYCC színskálára.

A Clear Video HD esetében fontos megjegyezni, hogy az Intel a Celeron és a Pentium processzorok HD Graphics IGP-jén letiltja a képjavító eljárásokat, de a videók gyorsítása továbbra is megmarad.

Hirdetés