Hirdetés

Portré mód (pivot)

A számítógépeknél alkalmazott kijelzők rendszerint fekvő tájolást alkalmaznak, azaz a több képpontot tartalmazó hosszabb oldal vízszintesen, míg a rövidebb, kevesebb képpontot tartalmazó oldal függőlegesen helyezkedik el. Ez az orientáció filmeknél és játékoknál hasznos elsősorban, illetve a legtöbb általános alkalmazásnál is ezt használjuk, ám vannak olyan területek, ahol ez a tájolás nem optimális.

Ilyen például a szövegszerkesztés és webböngészés, vagy a kijelzőn megjelenített dokumentumok olvasása (például pdf), ahol csak a szöveg egy töredéke látszódik a képernyőn, ami a fordított arányokkal (vagy más néven álló tájolással) rendelkező papírból fakad. Ez azt vonja maga után, hogy a megjelenített dokumentumot eredeti méretében csak lekicsinyítve tudjuk görgetés nélkül elolvasni, egyben megtekinteni, mellette pedig rengeteg kihasználatlan hely marad a kijelzőn.

Ennek kiküszöbölésére használatos az úgynevezett portré, azaz idegen szóval pivot mód, amikor a kijelző a hagyományoshoz képest 90 fokkal van elforgatva. A mai modern TFT kijelzőknél ezt egyszerűen megoldható egy ügyesen megtervezett állvánnyal és egy kiegészítő szoftverrel, ami akár automatikusan megfordítja a képet az adott iránynak megfelelően. Sőt, a kézi eszközöknél, mint például tabletek, okostelefonok, ma ez a funkció elengedhetetlen. Fontos azonban megjegyezni, hogy az LCD-k esetében a kijelző elforgatása bizonyos paneltípusoknál jelentős, zavaró betekintési szög veszteséggel járhat. A nagy betekintési szögekkel bíró VA és IPS/PLS paneleknél ezzel nem kell számolni, de a TN+Filmre épülő tabletek és monitorok esetében a jelenség sokkal inkább zavaró.

Forrás: http://www.steveplacephotography.com
Forrás: http://www.steveplacephotography.com

Azonban azt tudni kell, hogy pivot mód nem új keletű találmány, már korábban, a katódsugárcsöves kijelzőknél is fel-felbukkant a portré elhelyezés. Erre példa az 1973-ban megjelent Xerox Alto számítógép, de számos, kifejezetten szövegbevitelre tervezett gép kijelzője is portré orientációval volt kapható. Sőt, a 80-as években elterjedt, híres játéktermi arcade videojátékok, mint például a Pac Man és a Donkey Kong is álló képernyővel operált.

Hirdetés