A rezisztív technológián alapuló érintőkijelzők nem a legmodernebb megoldások, ellenben előállítási költségük alacsony, és elképzelhető olyan feladatkör, ahol jobban használhatók, mint egy kapacitív érintésérzékeléssel ellátott modell. A reziszitív kijelzők lényege, hogy a megjelenítő érintést érzékelő részében két egymástól eltérő feszültségű, hajszálvékony fólia található, melyek között nyugalmi állapotban egy vékony légréteg húzódik. Ha valahol megnyomjuk a panelt, a két fólia összeér, ami megváltoztatja az elektromos töltésüket, ennek mértéke alapján pedig a készülék ki tudja számolni, hogy hova nyúltunk, azaz hol érintettük meg a kijelzőt.

Vagyis konkrétan nem is az érintésen, hanem a nyomáson van a hangsúly. Egy rezisztív kijelző arról ismerhető meg, hogy felülete, ha csak minimálisan is, de fizikailag benyomható. Ennek köszönhetően stylus, toll vagy egyéb mutatóeszközzel, de körömmel, vagy akár kesztyűben is megoldható működtetése. A rezisztív technológiával kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy igazán csak akkor pontos, ha egyszerre csak egyetlen ponton érintjük meg, valamint a fólia fényáteresztő képessége elég gyenge (általában kb. 70-75 százalékos), ezért képminőségük kevésbé jó, mint amilyen az az érintésérzékelő réteg nélkül lenne.