Júniusban jöhet az ASUS UX360 utóda

Egyes pletykák szerint júniusban jöhet az ASUS ZenBook Flip UX360 utóda, amely a cég egyik legfontosabb hibridje lehet 2017-ben. – írta: Wombath, 2 hónapja

A ZenBook Flip UX360 az ASUS Yoga-konkurens terméke a maga duplatengelyes zsanérjával és teljes körben hátrahajtható kijelzőjével. Most a NotebookItaliának sikerült szereznie pár képet, amelyeken az állítólag júniusban megjelenő utód, a ZenFlip UX370 látható, ami a cég legfontosabb 2-az-1-ben terméke lehet idén.


(forrás: Notebook Italia) [+]

A pontos specifikációk a képekből még nem derültek ki, de az UX360 esetében m3-6Yxx és i5-7Y54 processzorok közül lehet válogatni, ezek közül az utóbbi alighanem meg is marad júniusig, míg az m3-as szériát az m3-7Y30 válthatja fel. Az érdekesebb újítások között várhatóan szerepel pár, a Microsoft által fontosnak tartott Windows 10 funkcióhoz kapcsolódó hardverelem, így például két IR-kamera, ujjlenyomat-olvasó és megfelelő minőségű mikrofon is a Windows Hello biometrikus jellemzőket használó beléptetési lehetőségeihez. Az UX370 mellé egyébként idén várható még az UX490, a Vivobook S és a Vivobook Pro is.