Vélemény: jól járhat a Switch-csel a PlayStation 3 és az Xbox 360

A Nintendo új konzolja segíthet életbentartani a Sony és a Microsoft előző generációs gépeit. – írta: Abu85, 6 hónapja

A Nintendo új konzolja, amely Switch néven kelleti magát a kasszáknál, egyelőre komoly sikerként könyvelhető el. A kezdeti start ugyanis minden konzol életében kritikus tényező, és mivel az eladások az elmúlt hónapokban jók voltak a japán gyártó pozíciója kellemesnek mondható. A pesszimista elvárások esetén is kifejezetten jó marad a kereslet, aminek hála bátran oda lehet állítani a nagyobb kiadókhoz, hogy az egyes népszerű sorozatoknak legyen Switch-re írt verziója. Ezáltal akár több olyan kiadó is módosíthatja a döntését, amely korábban inkább a Switch támogatása ellen volt.

Ugyanakkor a Nintendo ezzel nem csak magának tesz jót, hanem közvetve a PlayStation 3 és az Xbox 360 életciklusát is kitolhatja. Ugyan mindkét konzol gyártása leállt, de a felhasználóknál megtalálható géppark elég nagynak mondható ahhoz, hogy a kedveltebb címek még egy-két évig megjelenhessenek az előző generáció két elterjedt rendszerére. Ezt a legtöbb kiadó eleve így tervezte, hiszen vannak bizonyos, éves szinten megjelenő alkotások, elsődlegesen a sportjátékok, ahol a technológiai háttér már ki van dolgozva, csupán az adatbázist kell frissíteni.

A Nintendo új konzolja ebből a szempontból azért jön be a képbe, mert a tervezett plusz egy-két év helyett akár még pár évig jöhetnek ezek a címek a PlayStation 3 és az Xbox 360 konzolokra, ugyanis az új generációs videojáték-motorokat a legtöbb kiadó elsődlegesen a Playstation 4-re és Xbox One-ra tervezte. Innen nagyon sok kidolgozott eljárást nem lehet hatékonyan visszaportolni a Switch-re, az ugyanis a kialakított motorstruktúra olyan mértékű átdolgozását igényelné, ami egyrészt évekig tartana, másrészt rengeteg pénzbe és humánerőforrásba kerülne. Emiatt sokkal célszerűbb és persze nagyságrendekkel költséghatékonyabb a PlayStation 3 és Xbox 360 konzolokhoz tervezett rendszert portolni a Nintendo új gépére, amely persze ilyen formában továbbfejleszthető. Az egész magával hozza azt is, hogy ha ezt az alternatív rendszert amúgy is fenn kell tartani a Nintendo konzolja miatt, akkor már célszerű az így készült portokat továbbra is kiadni a Sony és a Microsoft előző generációs konzoljaira is, elvégre ezzel maximalizálni lehet az eladásokat, miközben a portolás költsége bőven elfogadható szinten marad.

A felhasználók szemszögéből azonban ez okozhat kellemetlenségeket is, elvégre azok a multiplatform címek, amelyek a lehető legtöbb platformra érkeznek (ráadásul ugyanazzal a címmel), esetlegesen más tartalmat fognak kínálni. Ebből a szempontból a Sony PlayStation 4, Microsoft Xbox One és Windows PC platformokra készülő verziók lesznek a teljesek, míg a Nintendo Switch, a Sony PlayStation 3 és a Microsoft Xbox 360 esetében nagyjából ugyanazok a korlátok kerülhetnek elő az egyes modernebb játékoknál. Ez a fizikai adattároló, valamint rendszermemória szűkös kapacitása miatt jellemzően erősebb grafikai butítást, illetve bizonyos játékbeli tartalmak eltávolítását jelenti majd. Például a Fifa 18 esetében a sztori mód eltávolításra került a gyengébb képességű platformokból, ami azzal magyarázható, hogy ehhez a Frostbite motor szükséges, de a Switch, a PlayStation 3 és az Xbox 360 még az előző generációs, Impact nevű alapot használja, tehát ez a rész ebbe egyszerűen nem integrálható.

Amellett tehát, hogy a Switch sikerének örülhetnek a PlayStation 3 és Xbox 360 tulajdonosok, a Nintendo gépét vásárlóknak érdemes kiemelten figyelniük, hogy az egyes multiplatform címeknél mi maradt ki a jellemzően Legacy verziónak hívott kiadásból, és eszerint meghozni a vásárlással kapcsolatos döntéseket.

Minden