Saját fejlesztésű hardvert kapott az Apple Watch

Az almás gyártó okosórájának negyedik szériája már az általuk fejlesztett CPU és IGP párost használja. – írta: SidCorky, 2 hónapja

Hirdetés

Az Apple szerdán bemutatott új okostelefonjai mellett lehullt a lepel az Apple Watch Series 4-ről is, amelyről büszkén hirdették, hogy immár az Apple, teljesen saját fejlesztésű System-in-Package rendszerét tartalmazza, amiben helyet kapott az új S4 CPU. A kétmagos, 64 bites processzor állítólag kétszer gyorsabb lett elődjénél, az Anandtech szerint azonban – KhaosT által talált bizonyítékokra utalva – ARM64-32 módban fut. Ez az AArch64 alacsonyabb memóriaigényű 32 bites módja, ami magában hordozza a 32 bites memóriacímeket tartalmazó változók használatát, megtartva az AArch64 utasításkészlet előnyeit.

Apple Watch Series 4
Apple Watch Series 4 [+]

Az eddig használt Imagination SGX grafikus gyorsítót leváltotta egy szintén az Apple-tervezésű grafikus vezérlő, erről azonban még nem sikerült pontosabb információkat kideríteni. Az SoC magában foglal még egy továbbfejlesztett gyorsulásmérőt és giroszkópot is, a gyártó elmondása szerint ezek nyolcszoros kiolvasási sebességre képesek az S3-ban található verziókhoz képest. Segítségükkel az óra sokkal pontosabban tudja felismerni viselője helyzetét, most már beazonosítja, ha elestünk vagy elcsúsztunk. A kijelző nagyjából 30 százalékkal nőtt az elődmodellhez képest, ráadásul mindezt vékonyabb, 10,7 milliméter vastag házba belepakolva. Ebbe belefért még egy új szívritmus-érzékelő szenzor is, lehetővé téve az amerikai FDA által jóváhagyott, kétpontos EKG készítés funkciót is. Az akkumulátor kapacitásáról viszont nem sok szó esett, az említett egész napos üzemidőt - amivel az előző generációkat is hirdették - a későbbi tesztek feladata lesz megerősíteni vagy megcáfolni.

A 40 és 44 milliméteres méretben elérhető Apple Watch Series 4 a mai naptól előrendelhető, az LTE modemmel szerelt verzió 499, míg az azt nélkülöző modell 399 dolláros áron (itthon 147 990 forintért startol), az órák szállítása várhatóan szeptember 17-én kezdődik.

Hirdetés