Több új ház is megjelent a SilentiumPC palettáján

A Signum SG1 széria jelenleg négy tagot számlál, amelyek között leginkább az elő- és oldallapok jelentik a különbséget, márciusban pedig érkezik a csúcsmodel is. – írta: SidCorky, 5 hónapja

Hirdetés

A SilentiumPC bemutatta legújabb házát, a Signum SG1-et, ami gyakorlatilag egy sorozatnak is tekinthető, hiszen már most négyféle verzió érhető el belőle. Az alap SG1 rácsos előlapot és egy darab, előre beszerelt Sigma HP 120mm ventilátort kapott, utóbbi alkatrész egyébként megtalálható az összes többi modellben. Ez alól kivétel az SG1 TG, ami az edzett üveg oldallap mellé további egy Sigma HP 120mm légkavarót kapott. Az említett két modellen kívül létezik még az acél előlapos SG1M, valamint ennek ablakos kiadása, az SG1M TG. Ezeken felül várhatóan érkezik még az SG1X névre keresztelt variáns, ami már két oldalán is üveg felületet és RGB LED-es ventilátorokat fog kapni.

SilentiumPC Signum SG1
SilentiumPC Signum SG1 [+]

A fentieket leszámítva az összes SG1 modell megegyezik, vagyis ugyanazok a feketére festett acélból készült, 448 x 413 x 205 milliméteres házak lapulnak a csomagolásban. Az üresen 4 kg tömegű eszköz legfeljebb ATX méretű alaplapokat tud fogadni, amibe legfeljebb 325 mm hosszú grafikus kártyákat és 161 mm magas processzorhűtőt telepíthetünk. A hűtőrendszert maximum 8 ventilátor alkothatja, amiket felül 240, elöl pedig 360 mm hosszú, vízhűtéshez tartozó radiátorokkal helyettesíthetünk. A gépház belsejébe az összesen 5 darab légszűrőnek köszönhetően csak minimális mennyiségben kerülhet por. Adattárolóból legfeljebb négyet szerelhetünk be, kettő 2,5 hüvelykes SSD-t az alaplaptálca mögé, ahol egyébként 35 mm helyet hagytak a mérnökök a kábelek elvezetésére, kettő 3,5 hüvelykes HDD pedig a tápegység kamrájában található, kivehető keretben foglalhat helyet. Az I/O panel a ház tetején várja a csatlakozókat, ami a két USB 3.1 mellett egy mikrofon bemenete és egy fejhallgató kimenete lehet.

SilentiumPC Signum SG1M TG
SilentiumPC Signum SG1M TG [+]

A SilentiumPC SG1, SG1 TG, SG1M és SG1M TG már megvásárolható, az acél oldallappal szerelt kivitelek 35, míg üveg ablakos testvéreik 42 euróba kerülnek.

Minden

Azóta történt