2007 harmadik negyedévében jön az AMD K8L

Az AMD 2007 harmadik negyedévében dobja piacra a K8L néven emlegetett architektúrára épülő, négymagos asztali processzorait – adta hírül alaplapgyártókra hvatkozva a DigiTimes. Bár eleinte 2008-ra időzítették a négymagos chipek bemutatkozását, a friss hír azt erősíti meg, hogy az AMD képes tartani Dirk Meyer, a vállalat elnöke és operatív igazgatója által a nyár folyamán vázolt ütemtervet, amely körülbelül 2007 derekára irányozta elő a K8L premierjét.

Az Altair kódnevű processzor eleinte még 65 nm-es csíkszélességű technológiával készül, órajele ezzel együtt relatíve magas lehet, a források szerint 2,7–2,9 GHz-en is üzemelhet. Mindegyik mag 512 kB másodszintű gyorsítótárral rendelkezik, de a 2 MB-os L3 cache-en a négy mag megosztozik. Az Altair már kompatibilis az idén áprilisban véglegesített HyperTransport 3.0 szabvánnyal, ám várhatóan a K8-as processzorokhoz tervezett, csak HyperTransport 1.0-t ismerő alaplapokra is ráültethető. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egyelőre nem kerül sor a DDR3 memóriaszabvány alkalmazására, ezzel együtt 2008-ra halasztódik a Socket AM3 foglalat ezzel együtt járó bevezetése is.

 A foglalatok kérdése egyébként is megér egy szót: a Socket AM3-ba szánt processzorok állítólag alkalmazhatók lesznek AM2-es és AM3-as alaplapokkal egyaránt, azonban Socket AM3-as alaplapok nem tudnak fogadni AM2-es chipeket. Egyes források Socket AM2+-ként emlegetik azt az aljzattípust, amelyhez változatlanul DDR2 memóriák kapcsolódnak, azonban már HyperTransport 3.0 rendszerbuszt használnak vele – ez lenne tehát az első, K8L-hez szánt infrastruktúra.

Az AMD arra számít, hogy a négymagos processzorok saját csúcsteljesítményű és középkategóriás lapkáinak mezőnyében 2007 harmadik negyedévében 10 százalékos, az utolsó negyedre pedig már 20 százalékos részesedést szerezhetnek. A másik fontos kérdés, hogyan tudja abszolválni a vállalat a gyártástechnológiai váltásokat, melyek ütemét – akárcsak a rivális Intel – az AMD is gyorsítaná valamelyest. A 65 nm-es chipek első példányai az aktuális hírek szerint ez év végén mutatkoznak be, de komolyabb arányt csak 2007 elejétől érnek el a szállításokban, a jövő év végére pedig már a gyártó processzorainak 90 százalékát ezzel a technológiával fogják készíteni.

A 45 nm-es gyártósorok 2008 első felétől-közepétől kapcsolódhatnak be a tömegtermelésbe. A technológiai váltást az AMD a korábbi tervekhez képest előrébb hozta, ez a kihozatal és a költségek szempontjából is kulcsfontosságú. A K8L chipek egyetlen szilíciumlapkán hordozzák a négy magot, ami relatíve nagy méretet és potenciálisan nagyobb selejtarányt eredményezhet, mint például az Intel Kentsfield esetében, ahol két kétmagos chipet tokoznak egybe – a struktúraméretek csökkentésével azonban a kihozatal is javítható. A DigiTimes szerint a 45 nm-es csíkszélességű processzorok hozzák magukkal a DDR3-támogatást és a Socket AM3 foglalattípust.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés