Hirdetés

34 nm-re váltott az Intel és a Micron

Az Intel és a Micron – IM Flash Technologies néven futó – közös vállalkozása új mérföldkőhöz érkezett, hiszen elkészültek a 34 nm-es gyártástechnológia bevezetésével, így olcsóbb NAND flash chipeket tudnak gyártani. Ennek eredményeképpen bemutatták a legújabb 32 Gbit-es MLC (Multi-Level Cell) lapkát is, mely a hagyományos 48 lábbal rendelkező TSOP (Thin Small-Outline Package) tokozásba helyezhető.

Az új, 172 mm2-es felületű chipek 300 mm-es szilíciumostyából kerülnek ki, így az előállítási költségek sokkal kedvezőbbek lehetnek. Az Intel és a Micron úgy tervezi, hogy az IM Flash Technologies gyártósorainak felét év végéig átállítják az új gyártástechnológiára. A kisebb méretű chipeknek köszönhetően a NAND flash memóriákkal ellátott eszközöket olcsóbban lehet majd előállítani, ami jó hatással lesz az árakra és a termékek maximális tárolókapacitására is.

A két cég 2009 első negyedévében tervezi az SLC (Single-Level Cell) lapkák 34 nm-en történő gyártásának megkezdését, ez pedig a vállalati rétegnek szánt SSD meghajtók gyártási költségeit is csökkentené.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés