Acer blog New Yorkból: három új termékkel robbant az Acer

Élőben jelentkezünk az Acer New York-i termékbemutatóval összekötött sajtóeseményéről, ahol a vállalat új termékeiről rántotta le a leplet a világ különböző tájékáról érkezett újságírók előtt.


[+]

A Milk Studios-ban rendezett esemény 9 órakor nyitotta meg kapuit, és zsúfolt tömeg várta, hogy porondra lépjenek a vállalat képviselői, akik rövid bevezető után három új gépet mutattak be.


[+]

A korábbi bejegyzésünkben, a Star Trek kapcsán már pedzegetett, tabletté, notebookká és közös munkaállomássá átalakítható érintőképernyős notebook, az Aspire R7 nyitotta a sort. Ezt követte az Ultrabookok új generációja, az szintén érintőképernyős Aspire P3, ami az Iconia W700 leszármazottja, vezeték nélküli billentyűzettel megfejelve. Végül a harmadik és egyben a színpadon látható utolsó termék az Iconia A1 jelzéssel ellátott 7,9"-es (IPS-es), úgynevezett "egykezes" tablet is debütált.


[+]

A sajtóeseménynek egyelőre még nincs vége, hamarosan mi magunk is kipróbálhatjuk, mire képesek az újdonságok. Ezt követően erről, valamint a termékek pontos specifikációiról, paramétereiről is beszámolunk! Most már csak az a kérdés, hogy mi rejtőzik a zárt ajtók mögött?

Folytatás hamarosan!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt