Dizájnos és ellenálló külső SSD-kkel rukkolt elő az ADATA

Az SD700-as modellek gyorsak, strapabíróak és könnyűek is.

Az ADATA nagyon rávetette magát az SSD-piacra, hiszen az elmúlt hónapokban szinte csak SSD-kkel jelentkeztek, és a legújabb bejelentésük és egy ilyen termék. Az SD700-as fejlesztés azonban különleges. Egyrészt hordozható megoldásról van szó, ráadásul a dizájnja sem utolsó, ugyanakkor sokkal többet számít az, hogy strapabíró megoldás, vagyis a tervezők úgy alkották meg, hogy megfeleljen az IEC IP68 szabványnak. Ez azt jelenti, hogy teljesen pormentes, valamint megakadályozza a szemcsés por behatolását, továbbá még azután is működik, hogy 1,5 méter mély vízben eltöltött 60 percet. A vállalat az újdonságot tesztelte még a MIL-STD-810G516.6-os katonai szabvánnyal, vagyis a termék a komoly rázkódásnak is ellenáll.

A 100 grammos, 83,5 x 83,5 x 13,9 mm-es kiterjedésű SSD-ben TLC-s V-NAND flashmemóriák találhatók, amelyek 256 és 512 GB-os, illetve 1 TB-os kapacitású kiépítést biztosítanak. Az adott számítógéppel való összeköttetés USB 3.1 Gen1-es interfésszel oldható meg, az adatátviteli teljesítmény pedig olvasás mellett 440, míg írásnál 430 MB/s lehet. Ezek a termékskálára vonatkozó abszolút maximum értékek, vagyis az egyes modellek ennél némileg lassabbak lehetnek, illetve az elérhető sebesség függ az adott géptől is.

A fekete-sárga és teljesen fekete színezésű SSD-k használhatók Microsoft Windows XP, Vista, 7, 8, 8.1 és 10, Mac OS X 10.6 vagy újabb, Android 5.0 vagy újabb, valamint minimum 2.6-os Linux kernellel rendelkező Linux operációs rendszerekkel. Az ADATA az SD700-as modellek forgalmazását hamarosan megkezdi, az ajánlott fogyasztói árakról azonban még nincs adat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ADATA

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés