Hirdetés

Akár 20%-kal is drágulhatnak az alaplapok – a ritka fémek most még ritkábbak

Az emberiség hajlamos úgy tekinteni a nyersanyagokra, mint a megújuló energiaforrásokra, miszerint korlátlanul rendelkezésre állnak, és az elő sem fordulhat, hogy egyszer csak hiány lesz belőlük. Pedig most nagyon úgy tűnik, hogy az informatikai berendezések gyártásánál használt ritkafémekből hiány van a piacon, mely az árak emelkedéséhez vezet. Ennek részben a megemelkedett kereslet, részben az a földrajzi adottság az oka, hogy ezek a fémek jelentős része Ázsiában, javarészt Kínában találhatók, vagyis rajtuk múlik leginkább ezen alapanyagok piaci ára.

Erre az alaplapgyártók is kénytelenek reagálni, így az ASUS és a Gigabyte rendre 10 és 20 százalékos vételárnövelés mellett döntött, mely 2012 második negyedévében lesz majd érzékelhető a vásárlók számára. Persze a lépés mögött nem csak az áll, hogy a közelmúltban többek között a réz tonnánkénti ára 8000 dollárról 8600 dollárra ugrott, hanem az is, hogy a kínai munkaerő is drágult, például Pekingben 8,82%-kal, Sanghajban 14,28%-kal, Shenzhen-ben pedig 13,63 százalékkal emelkedtek a bérek.

Sajnos tavaly is voltak áremelkedések alaplap fronton, először 2011 elején 5-10%-os, majd 2011 áprilisában újabb 3-8%-os, mely főleg a Japánban pusztító természeti katasztrófa és az ennek következtében fellépő akadozó alkatrész utánpótlás miatt volt elkerülhetetlen.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés