Hirdetés

Egyelőre nem terjeszti ki a régebbi hardverekre a Smart Access Memory-t az AMD

A mikrokód szintjén beépített funkció komoly tesztelést igényel, és ez jelentős terhelést ró az alaplapgyártókra is.

Az AMD még az előző hónapban leplezte le a Smart Access Memory technológiát, amiről az alábbi hírben bővebben írtunk. Ezt a vállalat a Ryzen 5000-es CPU-khoz, a Radeon RX 6000-es GPU-khoz, illetve az 500-as sorozatú alaplapokhoz jelentette be, ugyanis a működéséhez a mikrokód frissítésére van szükség. Ez azért lényeges, mert a funkciót a vállalat úgy implementálta, hogy az operációs rendszer már eleve úgy bootol be, hogy a teljes VRAM egy host processzor számára látható, koherens memóriaterületként lesz kezelve, vagyis menet közbeni átméretezésre nincs szükség.

A kérdés az, hogy a Smart Access Memory elérhető lesz-e a régebbi hardvereken, ugyanis az NVIDIA már megszellőztette, hogy készülnek egy hasonló technológiával, ami Intel és AMD platformokon egyaránt működni fog. Az AMD egyelőre nem tervezi a korábban kiadott hardverekre kiterjeszteni a technológiát, amit főleg az implementáció jelentős erőforrásigényével magyaráznak.

A legnagyobb problémát az alaplapgyártók jelentik, ugyanis számukra a Smart Access Memory egy hatalmas többletköltség. A szükséges BIOS-okat nekik is ki kell adni, hiszen a funkció működéséhez elengedhetetlen az AGESA 1.1.0.0-s verziója, továbbá a rendszert komolyan tesztelni kell az összes támogatott processzoron és VGA-n, ráadásul mindegyik támogatott alaplapban. A validációs folyamat nem csak drága, de hosszadalmas is, vagyis az AMD-nek meg kell győznie a partnereiket arról, hogy erre a technológiára megéri erőforrást áldozni. Ez az 500-as sorozatú alaplapok esetében realitás, de a régebbi, kivezetés alatt álló rendszerekre senki sem szeret dolgozni.

A vállalat egyébként megjegyezte, hogy szeretettel várják az alternatív megközelítéseket, ezek elé nem gördítenek majd akadályokat sem. Itt nyilván elsődlegesen a saját processzoraikra gondolnak, de tudják jól, hogy az alaplapgyártókat kell meggyőzni arról, hogy validálják a további rendszereket, és ők híresek arról, hogy nem szeretnek olyan technológiákra pénzt költeni, amelyből nem lehet bevételt szerezni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés