Hirdetés

A Strix GD30-cal nevez a hagyományos asztali játékos PC-k piacára az ASUS

A Republic of Gamers PC-k kínálatában megjelent az első Strix névvel ellátott modell.

A Strix név felbukkanása a ROG PC-k között önmagában nem jelent semmit, mármint nem definiálja, hogy az adott modell a ROG PC-k alá vagy fölé kerül, ráadásul több konfigurációban lesz elérhető lesz, így ez alapján sem lehet kategorizálni. Nyilvánvalóan a hagyományos felépítés nem teszi a GR8 vagy a G20 ellenfelévé, inkább a G11-gyel mutat némi hasonlóságot, de ezúttal a dizájnerek nem riadtak vissza attól, hogy merészebben bánjanak a rendelkezésükre álló eszköztárral, ahogy ezt egyébként a Strix hardverek esetében már megszokhattuk - és éppen ez az, amiben a Strix eltér majd a hagyományosnak mondható ROG gamer PC-ktől.


[+]

A GD30-as modell alapja az az alapból fekete színű miditorony, aminek az előlapja cserélhető, így egy kis fehérrel is feldobható az összeállítás. Sőt jobban mondva több darabból álló előlapi paneleket kapunk, ezeket pedig tetszés szerint, hatféleképpen kombinálhatja össze a leendő vásárló. Ezenfelül olyan apróságra is figyeltek, mint a fejhallgató akasztó megléte.

Az ASUS jól szellőző (max 5 ventilátor), tágas belteret ígér, amiben a tápegység egy külön leválasztott rekeszt kap, és bőségesen lehet majd bővíteni is, hála a hat HDD rekesznek, valamint a szintén elszeparált két SSD felfogatási pontnak. Természetesen van ablakos oldallap is, amin keresztül látható lesz az Intel H270 vezérlőhíd köré épített alaplap Aura megvilágítása, mely természetesen most is tesztreszabható. A vállalat egyébként az Aegis III rendszert is integrálja, amelyen keresztül nem csak az Aura világítás vezérelhető, hanem figyelemmel kísérhető a PC aktuális állapota és működési paraméterei is.


[+]

A Strix GD30 meglehetősen széles tartományban konfigurálható, nyilván ezek közül csak meghatározott kombinációk fognak eljutni az egyes piacokra. Az említett H270-es alaplapba Intel Core i-7400/i7-7700 processzor, 8-32 GB DDR4 memória, NVIDIA GeForce GTX 1050/1060 3 GB/1060 6 GB/1070/1080 VGA-k kerülhetnek, ezek mellé pedig legfeljebb 512 GB-os M.2 SATA III-as vagy PCIe interfészt használó SSD, 2,5"-es 512 GB-os SATA III-as SSD és akár 3 TB-os HDD konfigurálható. Az optikai meghajtó alap, akárcsak az AC-s Wi-Fi, a Gigabit Ethernet, és a 6 az 1-ben kártyaolvasó. Az egyes konfigurációk a hardvertől függően 300, 500 és 700 wattos tápegységekkel lesznek felszerelve, és mindegyikhez jár majd a Windows 10 Home operációs rendszer. Mint említettük, a bővíthetőséggel nem lesz gond, alapból (azaz üresen) 4 darab PCIe x1 és 2 darab PCIe x16 foglalat van az alaplapon, mellette pedig két M.2 és 4 darab SATA 6 Gbps csatlakozó várja, hogy használatba vegyék.

Arról egyelőre nincs hír, hogy mindez mibe fog kerülni, de az biztos, hogy még a nyár előtt idehaza is piacra kerülnek. Természetesen most még a hazai konfigurációk sem ismertek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés