Hirdetés

Belátható közelségben a Pentium márkanév kimúlása

Amint arra számítani lehetett, az Intel az év derekán bevezetendő új processzorgenerációval nem csupán a NetBurst mikroarchitektúrától vesz búcsút, hanem a még mindig igen erős, ám az utóbbi években kissé megkopott Pentium márkanévtől is. A Merom kódnevű mobil processzorok és a Conroe magra épülő asztali chipek – noha az energiamenedzsment terén fontos eltérések is lesznek köztük – egyaránt Core 2 Duo néven kerülnek piacra. A csúcsgépekbe szánt Pentium Extreme Edition termékvonal utódja a Core 2 Extreme megjelölést fogja viselni.

A tervek szerint a Conroe magra alapozó asztali processzorok szállítása júliusban kezdődik egy Extreme változattal, illetve erősebb Core 2 Duo modellekkel, melyek az E6700, E6600, E6400 és E6300 jelzést viselik. Ezeket később, várhatóan 2007 elején követi a kisebb teljesítményű 4000-es sorozat. A Merom mobil chipeket ez év augusztusától szállítják, notebookokban tehát nagyobb tételben ősz elején jelenhetnek meg. Számítási teljesítmény szempontjából ez a szegmens ugyancsak (legalább) két részre bomlik, amit az 5000-es és 7000-es modellszámozás juttat kifejezésre. Ahogyan az elsőgenerációs Core Duo/Solo lapkáknál már megszokhattuk, a típusjelet egy fogyasztásra utaló betű egészíti ki.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés