Hirdetés

Célegyenesben a következő generációs SATA interfész fejlesztése

A Seagate és az AMD a mai nap folyamán New Orleansban demonstrálta a következő generációs SATA csatolófelületet, mely 6 Gbit/s-os sávszélességet biztosít az adatok mozgatására. Az új technológia természetesen helyet kap az AMD új generációs déli hídjában, a meghajtók esetében azonban elsősorban az SSD termékeknél várható a jelenleg használt SATA-300 interfész lecserélése. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a 3 Gbit/s-os sávszélesség a NAND flashchipek folyamatos fejlődése miatt rövidesen korlátozó tényező lesz.

A Seagate szerint az SSD meghajtók térnyerése hamarabb megtörténhet, mint azt az elemzők gondolják, így az új, gyorsabb SATA felület bevezetése nagyon fontos lépés. A szabványért felelős SATA-IO szervezet természetesen elmondta, hogy az új interfész teljesen kompatibilis visszafelé, továbbá megjegyezte, hogy a nagyobb sebesség mellett a folyamatvezérlés jellemzői is az SSD meghajtók igényeihez lesznek igazítva. Az előadáson elhangzottak alapján a harmadik generációs SATA szabvány elsősorban a szerverek és a játékra használt asztali számítógépek piacát célozza meg.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés