CES 2019: ASUS ROG Strix perifériák a látómezőben

A tajvani vállalat egyebek mellett két új klaviatúrával és egy egérrel is meglepte a játékos kedvű nagyközönséget.

Az ASUS gondolt a beviteli eszközök piacára is, hiszen mit ér az a sok PC, amit kínálnak, ha nem lehet őket vezérelni. Elsőként itt a ROG Strix CTRL mechanikus tasztatúra, melynek célkeresztjében az FPS-huszárok íróasztalai állnak, és a hozzá választható hatféle kapcsoló (Cherry MX RGB Red, Blue, Brown, Black, Silent Red, Speed Silver) révén szinte mindenki megtalálhatja a maga számítását. A billentyűzet burkolata szálcsiszolt alumínium, ami a bal oldal felé haladván átvált feketébe, s a gomberdőn végigfuttatva pillantásunkat egyből szembeütközik a CTRL billentyű nyújtott kivitele – nem kérdés, hogy innen ered a típusnév.

Arra az esetre, ha nem lenne számunkra elég a váz kettős tónusa, a WASD gombok helyére kapunk egy ezüstben virító tartalék kupakszettet, amihez egy kiszedő csipesz szintén dukál. A kupakokon a másodlagos feliratok is meg vannak világítva, és ez igaz a megvariált orientációjú F5-F12 gombokra egyaránt. Ezek alapállapotban a médiavezérlő kezelőszerveiként teljesítenek szolgálatot, ha pedig folyamatosan szükségünk van az funkcióbillentyűkre, az Insertet lenyomva aktiválhatjuk az Fn Lockot. Az F12 amúgy egy speciális feladatot lát el, és inicializálja a lopakodó (Stealth) üzemmódot: Fn nélkül leütve minden futó applikációt a tálcára helyez, s ezzel egyidőben teljesen elnémítja az audiokimenetet.

ASUS ROG Strix CTRL
ASUS ROG Strix CTRL (forrás: PROHARDVER!) [+]

A szoftver a gyártó centralitzált megoldása, a ROG Armoury II, melynek segítségével össze-vissza variálhatunk az egyenként címezhető Aura Synces RGB LED-ek fényorgonájától kezdve a mindenféle makrózási és gombletiltási funkciókig bezárólag. Mivel a Strix CTRL-ban van belső memória is, az Fn + 1-6 kombóval váltogathatunk a rendelkezésre álló hat profil között, miközben az egység alján egy kábelcsatorna kel segítségünkre a vezetékdzsungelt megregulázandó.

A második klaviatúra a ROG Strix Flare névre hallgat, és a CTRL mintájára megint csak a fentebb már felsorolt hat különböző mechanikus kapcsoló közül szelektálhatunk. A médialejátszót kontrolláló gombok dedikált kiszerelést kaptak a bal felső szegmensben, és egy finoman scrollozó görgetőkapcsoló is ott figyel a hangerőt dirigálván. A kényelem oltárán szintúgy áldoztak az ASUS háza táján, ezért egy lecsatlakoztatható, puha tapintású csuklótámaszt is mellékelnek a dobozban. A hátoldalon találhatunk egy USB passthrough portot, aminek közreműködésével rágcsálónkat, fejhallgatónkat vagy bármi egyéb USB interfészt használó apparátusunkat komfortosan becsatlakoztathatjuk munkamenetünkbe. A rendigényünket kiszolgálandó a Flare is hord kábelelvezető csatornát, és a CTRL-lal egyetemben NKRO-s, de ez de facto sztenderdnek tekinthető a játékosoknak szánt eszközök halmazában.

Az ASUS ROG Strix Flare tasztatúra igazán férfias PNK verziója
Az ASUS ROG Strix Flare billentyűzet igazán férfias, PNK verziója (forrás: PROHARDVER!) [+]

Természetesen a gombonként címezhető RGB fényáradat itt sem maradhatott el, és az eyecandy szintjére rápakoltak még egy lapáttal a gyártósoron: a numerikus pad felett derengő ROG szimbólum konfigurálható, csak a csomag részeként kapott akril jelvényt kell eltávolítanunk a helyéről, hogy aztán az általunk dizájnolt tartalommal megbolondítva visszahelyezzük az eredeti pozíciójába, és elégedetten csettintsünk, mikor majd Aura-köntösben felparázslik – kreativitásunk határa csak a csillagos ég lehet. A vezérlőprogram ismételten a ROG Armoury II, melyben a megszokott dolgokkal bíbelődhetünk kedvünkre, amint leszurkoltuk a kasszánál 180 jenki dollárt.

Rövid helyzetjelentésünk utolsó alanya a hatgombos, akkumulátor nélkül 73 grammot nyomó, ROG Strix Carry nevet viselő vezeték nélküli egér, melynek belsejében a 7200 cpi-ig skálázódó PixArt PMX (PMW?) 3330 szív dobog. A két szükséges AA elemet megkapjuk mellé, melyekkel együtt már sajnos 120 grammnál jár az amúgy pöttöm (101,5 x 63,5 x 35,5 mm) cincogó. A kábelmentességet egy 2,4 GHz-es jel biztosítja, ha pedig tovább szeretnénk használni a drágát, Bluetooth kapcsolatra is átválthatunk. A Carry legszimpatikusabb jellemzője talán a forrasztási procedúra nélkül cserélhető mikrokapcsolókban definiáltatott, különösen így, hogy két darab tartalék japán Omront is besuvasztottak a kartondobozba a kedves mérnökök. A kompatibilis kapcsolók listája egyébként a következő: Omron D2F, D2F-F, D2F-01, D2F-01F, D2FC-3M, D2FC-F-7N, D2FC-F-7N(10M), D2FC-F-7N(20M), D2FC-F-K (50M).

ASUS ROG Strix Carry ASUS ROG Strix Carry
ASUS ROG Strix Carry (forrás: PROHARDVER!) [+]

Igazán sajnálatos, hogy amikor végre egy ilyen valóban értelmes tulajdonsággal felvértezve érkezik egy patkány, az az elengedhetetlen elemek/akkumulátor következtében átcsúszik a féltégla súlykategóriába, és a vezeték nélküli jele is csak a 2,4 GHz-es sávon terpeszkedik (ergo nem fogunk Lightspeed szintű, ténylegesen eSportra kész kapcsolatot kapni) – ennek ellenére azonban bizonyosan megtalálja majd a maga közönségét, ha az előállításért felelős cég emberei nem lőnek mellé az árazással.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés