Hirdetés

Új Intel Core i5 processzor és javított Sandy Bridge-E CPU-k érkeznek januárban

Még az új generációs Sandy Bridge-E processzorok megjelenése előtt nyilvánosságra került, hogy az új processzorok ugyan támogatják majd a VT-d technológiát, de a C1-es steppingben ez a szolgáltatás nem működik megfelelően, ezért ennek BIOS-szintű letiltását kérték az alaplapok gyártóitól. Korábbi hírünkben részletesen kifejtettük, hogy a hiba nem csak a szerverek oldaláról nézve volt komoly érvágás, hanem később, az új GPU-k megjelenésével az otthoni felhasználók is komoly hátrányba kerülhettek volna.

Tesztünk megjelenése után pedig érkezett a hír, hogy a gyártó már dolgozik a hiba kijavításán, azonban annak jellegéből adódóan ez szoftveres úton nem lehetséges, hanem egy új C2-es stepping fogja leváltani a már piacon lévő C1-es modelleket. Akkor azt jósoltuk, hogy az áttervezés és a gyártósorok átállítása miatt a sorozatgyártás beindítása leghamarabb az idei év végén lehetséges, ami jövő év eleji piaci megjelenést eredményez.

Jóslatunk igaznak bizonyult, ugyanis az Intel már szállítja a hatmagos, LGA2011 foglalatba illeszkedő Core i7-3960X és i7-3930K C2-es steppingre épülő mintákat, és a hivatalos rajtot is beidőzítette 2012. január 20-ra, amikor a boltokban is megjelennek a javított változatok. A C2-es variánsok új S-spec és MM számozást kapnak, tehát várhatóan egy BIOS frissítésre is szükség lesz az alaplapgyártók részéről, hogy az immáron jól működő VT-d szolgáltatás aktiválható legyen.

Az új Intel Core i5-2550K az Intel MDDS (Material Declaration Data Sheets) adatbázisában
Az új Intel Core i5-2550K az Intel MDDS (Material Declaration Data Sheets) adatbázisában (forrás: CPU World) [+]

A másik érdekes hír az Intel háza tájáról, hogy egy új processzor felbukkanása várható Sandy Bridge alapokon, habár a korábbi tervekben új típus nem szerepelt egyetlen útitervben sem. Az új processzor a Core i5 család 2550K nevű tagja lesz, amiről egyelőre nem derült ki részletes információ, de az eddigi lépésekre alapozva várhatóan az új szorzózár mentes modell órajele 100 megahertzes pluszt kaphat. Ezzel a lépéssel tehát az i7-2600K-nak megfelelő 3,4 GHz-es órajelen futna, azonban továbbra is Hyper-Threading nélkül és 8 helyett csupán 6 MB-os gyorsítótárral. Ennek a processzornak a pontos megjelenési dátuma egyelőre nem ismert.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés