Hirdetés

Előzetes hírek a kétmagos Turion 64 X2-ről

Bizalmas dokumentumokra hivatkozva több internetes forrás is beszámolt az elsőként piacra kerülő Turion 64 X2 processzorokkal kapcsolatos részletekről. Az AMD kétmagos mobil lapkáinak bemutatója a május 9-re tervezetthez képest csaknem egy hónappal, a június elején megrendezendő Computex idejére csúszott; a hivatalos indoklás szerint a piaci növekedés lassulása miatt döntött a gyártó a halasztás mellett, bennfentesek szerint azonban egy – időközben már helyrehozott – technikai probléma okozta a malőrt.

A Turion 64 X2 processzorcsalád várhatóan négy taggal lép színre, melyek a TL jelzést viselik. Ahogy korábban, a második betű itt is a szériában meghatározott legnagyobb fogyasztásra utal, így az 1,2 voltos üzemfeszültségű TL sorozatnál 35 watt a maximum (a tényleges csúcsfogyasztás órajeltől függően 30-35 watt között alakul, ennek értékét azonban az AMD általában nem szokta külön megadni). A 25 watt maximális disszipációjú, 1,075 volton hajtott TT széria premierjéről egyelőre nem érkeztek megbízható információk; egyes korábbi tudósítások itt is négy (1,6–1,8 GHz órajelű) modell érkezését vetítették előre.

Az új kétmagos processzorok 638 érintkezős Socket S1 foglalatba illeszkednek, DDR2 memóriából két csatornán legfeljebb 4 GB-ot képesek kezelni. A mintegy 154 millió tranzisztorból álló chipek még jó ideig 90 nm-es csíkszélességű SOI technológiával készülnek, magméretük így 147 mm2 lesz. Az NX bit mellett támogatják a Pacifica és Presidio virtualizációs, illetve biztonsági technológiákat; az energiamenedzsment egyik jellemzője pedig az, hogy kis terhelésnél a magfeszültséget 0,9 voltra, az órajelet 800 MHz-re csökkenti. A chipsettel való kommunikációhoz 800 MHz-es HyperTransport linket alkalmaznak.

 

Turion 64 X2
Típus Órajel L1 cache L2 cache
TL-60 2,0 GHz 2 x 128 kB 2 x 512 kB
TL-56 1,8 GHz 2 x 128 kB 2 x 512 kB
TL-52 1,6 GHz 2 x 128 kB 2 x 512 kB
TL-50 1,6 GHz 2 x 128 kB 2 x 256 kB

Meg nem erősített értesülések szerint nem sokáig kell várni az első Mobile Sempron modellekre sem, melyek ugyancsak Socket S1 foglalatba kerülnek, maximális fogyasztásuk 25 watt lesz. A 3200+ jelű típus 512 kB másodszintű gyorsítótárral fog rendelkezni, órajele 1,6 GHz lesz, a 3400+ modell 256 kB és 1,8 GHz, míg a 3500+ 512 kB és ugyancsak 1,8 GHz értékekkel lesz jellemezhető.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés