Hirdetés

Érdekes titkokat rejt az AMD Jaguar

Az AMD nagyjából másfél éve mutatta be az első olyan lapkákat, melyek Bobcat architektúrára alapozó processzormagokat tartalmaztak. Ezekre a méltán híres Brazos platformok épülnek, ami olyannyira jól sikerült, hogy az AMD-t az eredeti rendszer leváltása helyett inkább egy 2.0-s verziót készített, aminek hatására törlésre került az idén nyárra tervezett Deccan platform startja. A közvetlen konkurens Cedar Trail ellen persze ez is bőven elég, hiszen lényegében az Intel is lemondott az aktuális Atomokról (a csúcsmodell gyártását konkrétan befejezték), amit jól jelez, hogy csak 32 bites Windows 7-re kínálnak teljes terméktámogatás, és az Imagination Technologies által készített grafikus driver is januári, frissítés pedig előreláthatólag nem várható.

Készül azonban a régi-új Brazos platform helyére is újdonság, hiszen bármennyire is fejlett egy rendszer, idővel már pusztán technológiai oldalról is meg lehet verni, amit nyilván az AMD nem szeretne megvárni. Már önmagában az is csoda az IT piacon, hogy másfél évvel a megjelenés után nincs értékelhető válasz a Brazosra.

Régóta lehet tudni, hogy a korábbi IGP helyére egy GCN architektúrára épülő megoldás kerül. Itt persze nem szabad tökéletesen ugyanazt a felépítést várni, amit az új generációs Radeon grafikus kártyáknál, hiszen a megcélzott piaci szegmens nagyon érzékeny a fogyasztásra, vagyis mindenképpen számítani kell némi módosításra. Konkrétumok ezzel kapcsolatban nincsenek, de talán még korai is lenne ilyet várni, hiszen az új, 28 nm-es gyártástechnológiával készülő Kabini SoC APU leghamarabb a következő év első felében startolhat.

Tudni lehet azonban, hogy a Bobcat (btver1) architektúrára épülő processzormagok helyét a Jaguar (btver2) kódnevű fejlesztés veszi át. Az AMD konkrét részleteket az augusztus végén esedékes Hot Chips rendezvényen leplez majd le, de a programozók általában hamarabb dolgozhatnak a rendszerre. A GCC már kapott is egy frissítést, mely tartalmaz némi információt a btver2, azaz a Jaguar kódnevű processzormagról. Mindez az alábbi oldalon érhető el, és az derül ki belőle, hogy az új fejlesztés a Bobcat architektúra által támogatott utasításkészletekhez hozzáadja még az SSE4A, az SSE4.1, az SSE4.2, az AVX, az AES, a BMI, az F16C és a PCLMULQDQ kezelését.

Ezek közül főleg az AVX hat meglepetésként, de nem kivitelezhetetlen. Persze egy mobil terméknél a 256 bites vektorfeldolgozó nem ideális, így bizonyos, hogy a Jaguar architektúra trükköket vet majd be. Technikailag nem szükséges az AVX támogatásához 256 bites egység, és a megcélzott piacot tekintve nagyon valószínű, hogy nem is erről lesz szó, konkrétumok azonban nincsenek. Opciós lehetőség lehet a Bulldozer moduláris felépítését bevetni, vagyis nem kizárt, hogy két integer mag között lesz megosztva egy Flex FP motor. Ezzel a megoldással érhető el a legjobb hatékonyság, főleg a mobil igények mellett, de ez szintén nincs megerősítve. A hardveres oldalról tehát biztosat csak az AMD bemutatója után lehet tudni. Van némi adat még a másodszintű gyorsítótár méretéről, mely a fentebb linkelt dokumentáció szerint 2 MB lesz, a korábbi 512 kB helyett. A mobil irányt figyelembe véve viszont biztos, hogy a 2 MB-os érték nem a magonként értendő, sőt hajlunk afelé, hogy az összes mag ekkora tárat oszt majd meg egymással.

A Jaguar érdekesnek tűnik, és az eddigi adatok alapján komoly fejlesztések körvonalazódnak a Bobcat architektúrához képest. Az igazán kézen fogható előnyöket azonban az általános számításra kihegyezett GCN architektúrára épülő grafikus vezérlő integrálása jelenti majd. Az viszont még kérdés, hogy az integrálás milyen szintű lesz. A nagyobb testvérnek számító Kaveri APU esetében az AMD már megerősítette, hogy megjelenik az egységes címtér, így az IGP ugyanazokat a pointereket kezeli, amiket a CPU, továbbá a grafikus vezérlő képes lesz elérni a processzor virtuális címterét, illetve a CPU és az IGP teljesen koherens memóriát oszt meg. A Kabini SoC APU esetében viszont az előbbi a képességekről még nem nyilatkozott a vállalat. Szintén a Jaguar és a GCN párosára épül a tabletekbe szánt Temash SoC APU, de az AMD erről a rendszerről sem beszélt még részletesebben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés