Hirdetés

Expert partnernap: Intel

Természetesen az Intelnél is a hordozható gépek, pontosabban a bennük dolgozó új Intel architektúra volt a középpontban. Mindenki hallott már az Atom processzorról, most a köré épülő platformokról kaptunk részletesebb információt. Még a nyár folyamán érkezik a Nettop platform, mely az internet és desktop (asztali) szavak összeolvasztásával született, és híven tükrözi az újdonság felhasználási területét. Az Intel 945GM chipkészlettel párosított Atomot elsősorban internetezésre használt, olcsó és egyszerű asztali gépekbe szánják. A teljes konfigurációk árát 300 dollár környékére igazítják majd.


[+]

Az Intel tikk-takk termékbevezetési stratégiája idén új architektúrát irányoz elő, mely az év végén érkezik, de a Bloomberg processzornéven kívül mást nem mondtak róla. Megtudtuk, hogy az E7200-ra elsősorban a Phenom X3-ak sakkban tartása miatt volt szükség, a közkedvelt négymagos Q6600 ára pedig a harmadik negyedévig drasztikusan csökkenni fog.

Chipkészleteknél a 40-es sorozat P és G vonulatát mutatták be, elsősorban a G-sek grafikai képességeire koncentrálva. Az új X4500HD IGP 3D teljesítménye várhatóan háromszorosa lesz az aktuális X3100-énak, ami szerintünk még mindig kevés lesz a konkurens AMD és NVIDIA megoldások befogására. Sokkal ígéretesebbek a lapka multimédiás, videós képességei. A csúcs G45-ös egyszerre akár három (két digitális és egy analóg) képjelet is ki tud adni, támogatja a DVI, HDMI szabványt és a legfrissebb DisplayPortot is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés