Hirdetés

Hibrid kereső a Canontól – ismét

Automatikus váltással kecsegtet az OVF és EVF között a Canon legújabb szabadalma.

Ahogy az lenni szokott, most is az Egami szabadalomvadász blog közölte le az új, hibrid keresőről szóló szabadalmat. Idén áprilisban már láthattunk egy ilyen irányú megoldást a Canontól, ami a mostanival egyetemben jól mutatja, hogy komolyan érdeklődnek a téma iránt. A másfél éve, még 2015. márciusában benyújtott és idén szeptember 29-én jóváhagyott anyag alapján látható, hogy elsősorban a fókusz hatékonyságának növelését célozzák meg. A megoldás lényege, hogy amint a mozgó téma kilép az alap autofókusz területről, a rendszer átváltja a kereső képét optikairól elektronikusra. Ezáltal, ötvözve a két rendszer előnyeit, a szenzor központi részén megkapjuk a gyors fókuszt, a széleken pedig a megmarad a követőképesség a szenzorra integrált fókuszpontoknak köszönhetően.


[+]

Mivel az átmenetnek szinte észrevétlennek kell lennie, az még nem egészen tisztázott, hogy a Canon ezt pontosan hogyan is kívánja megvalósítani, egyebek mellett például egy sorozatfelvétel közben a tükör felcsapása és fenntartása, stb. A szabadalom korából adódóan akár valamelyik következő modellben is feltűnhet már ez a megoldás, aminek igazán örülnénk, de ahogy már számtalan jó ötletnél előfordult, úgy lehet, ez sem jut el ténylegesen a tervezőasztalig.


Az elvi felépítés megegyezik a korábbi szabadalomnál látottakkal.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Canon

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés