Hirdetés

IFA 2015: az Asus képtelen kifogyni az új termékekből

Szinte nincs olyan valamire való kiállítás, ahol az ASUS nem tartana sajtóeseményt, és ez alól egy ideje már az IFA sem lehet kivétel.


[+]

A kora délutáni előadást most is a vállalat ikonikus elnöke, Jonney Shih nyitotta meg, aki egy rövid bevezető után szinte azonnal belecsapott a lecsóba, és elkezdte taglalni az újdonságokat.


[+]

Kissé rendhagyó módon először egy router került a középpontba. Az RT-AC5300 típusjelzésű, tri-band 802.11ac szabványú terméket a világ leggyorsabb útválasztójaként aposztrofált az elnök, miközben a hatótávolsága is meglehetősen nagy.


[+]

A Zen AiO S a tajvaniak legújabb egybegépe, mely korábbi megoldások némileg átdolgozott, továbbfejlesztett kiadásának tekinthető. A 23,8 hüvelykes gép központi egységének szerepét immáron egy 35 wattos asztali Skylake processzor látja el, mely jelen állás szerint konkrétan a négymagos i7-6700T vagy i5-6400T lehet. A processzor mellé 8 vagy 16 GB memória társulhat, a grafikus megjelenítésről pedig GTS 960M vagy GTX 950M gondoskodhat. A háttértár alapértelmezetten merevlemez 1 vagy 2 TB kapacitással, ugyanakkor a masina egy 32 Gbit/s-os tempóra képes M.2 slottal is rendelkezik, tehát akár a legújabb SSD-ket is képes fogadni. A 4K felbontású megjelenítő felett akár egy Intel RealSense képességű beépített kamera is lapulhat, mely egy opcionálisan választható kiegészítő. A ma bejelentett két kiépítés árára is fény derült, így az erősebbikért 1499 eurót, míg a picit gyengébb megoldásért 1099 eurót kérnek majd a kereskedők.


[+]

Ezt követően a ROG sorozat PR szakembere lépett a színpadra, aki egy új alaplappal indította a bemutatóját. A Maximus VIII Extreme Assembly egy minden hájjal megkent modell, mely az úgynevezett ROG Plasma Copper színezést öltötte magára. A dobozban kiegészítő a ROG SupremeFX Hi-Fi fejhallgató erősítő, illetve egy 10Gb/s tempóra képes hálózati kártya.


[+]

A G20 Special Edition egy 9,5 literes asztali játékos PC, mely igen izmos belsőt foglal magában. A processzor szerepét az új Intel Core i7-6700K kapta, míg a szintén nem kispályás videokártya egy GeForce Titan X.


[+]

A ROG Swift PG348Q egy, igen vékony kávájú, ívelt 34 colos monitor, mely amellett, hogy 3440x1440 pixel megjelenítésére képes, még a G-SYNC technológiát is támogatja.


[+]

A ROG G752 notebookot a tajvaniak a Microsoft szakembereivel közösen fejlesztették ki. A Skylake mobil processzort, illetve GTX 900-as sorozatú videokártyát tartalmazó masina a Windows 10, illetve annak egyik alkalmazásának és az Xbox Live segítségével képes az Xbox One konzolról való streamelésre, miközben akár 30 billentyű egyazon időben való lenyomása sem okoz gondot a masinának.


[+]

Egy fokkal még ennél is érdekesebben hangzik a ROG GX700, mely egy vízhűtéses(!) 17 inches notebook lesz 4K felbontással, illetve tuningolható, "K" jelzésű Skylake processzorral, ugyanakkor ennél több részletet egyelőre nem árultak el róla.


[+]

Végül de nem utolsó sorban egy 7.1-es headsetről, illetve egy billentyűzetről és két egérről is lehullott a lepel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés