Hirdetés

Az Intel dollármilliókat invesztál a számítási felhőbe

Az Intel befektetéseit intéző Intel Capital bejelentette, hogy a Santa Clara-i óriáscég 24 millió dollárral támogat hét olyan szoftveres megoldást, mely a számítási felhő erejére támaszkodik. Az ügylet számottevő fontossággal bír az Intel stratégiája szempontjából, hiszen a vállalat a következő évben bemutatja a Larrabee projekt továbbgondolásának számító MIC (Many Integrated Core) architektúrát, amelyre a Knights Corner kódnevű fejlesztés épül majd. Ez a termék egyfajta koprocesszor lesz, biztosítva a nagy számítási teljesítményt a HPC szerverekbe.

Az új befektetés lényegében a rendszer kihasználását célozza meg, és a vállalat tervei szerint több piacon próbálják terjeszteni a felhős számítási modellt. Itt ugye arról van szó, hogy a számítások nem a kliensgépen futnak, hanem az internetet felhasználva egy szerverre kerülnek az adatok, ahol a nagyvas kiszámítja a szükséges értékeket, majd az eredményt visszaküldi a kliensnek, amely megjeleníti azt. A vállalat a DynamicOps, az enLighted, az IP Commerce, a Guavus, a Swrve New Media, a Revolution Analytics és a Gaikai fejlődését támogatja.

A végfelhasználók, illetve a játékosok számára ebből a hetesből a Gaikai lehet a legfontosabb, hiszen ez a platform a játékok felhőben való futtatására szolgál, hasonlóan a nagy konkurens OnLive rendszeréhez. Az Intel technológiai demonstrációja is pont egy évvel ezelőtt került bemutatásra az IDF-en, igaz ez a rendszer a helyi hálózaton keresztül kötött össze egy kliensgépet négy darab, Knights Ferry kártyát használó kiszolgálóval.

Az Intel természetesen nem rejti véka alá a felhős számítási modell korlátjait sem, hiszen az év elején készült egy hivatalos tanulmány erről, melyben kiderül, hogy a kliensgép a hálózati adatforgalom oldaláról komoly büntetést kap a késleltetést tekintve. A Santa Clara-i óriáscég a legjobb késleltetési értéknek 132 ms-ot számolt, ami borzalmasan sok. A kliensgép szintjén ez a paraméter a Quad SLI és Quad CrossFireX rendszerekkel vetekszik, sőt – a megcélzott 60 képkocka/másodperces sebesség mellett – konkrétan rosszabb azoknál, hiszen az előbbi paraméter a legjobb eshetőséget tükrözi. Az átlagos késleltetés nagyjából 150-160 ms körül lehet, míg rossz esetben 200 ms-os késleltetés is kapható.

Gyakorlatilag minden felhős számítást alkalmazó rendszer hasonló gondokkal küszködik, különös tekintettel azokra, amelyek esetében fontos az alacsony input lag, mint például a játékok futtatására használt Gaikai és az OnLive. Az Intel Capital befektetése gyakorlatilag ezt a problémát is megcélozza, hogy később a felhős számítási modell, a szoftverek javulásával, a gyorsabb hardverekkel és az internet sebességének fejlődésével valós lehetőségé váljon a tömegek számára. Hogy ez mikor lesz, azt egyelőre nehéz megjósolni, hiszen túl sok az ismeretlen abban a bizonyos egyenletben. Mindenesetre az Intel eltökélt a felhős modell támogatása mellett, így ez adhat némi löketet a fejlesztéseknek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés