Nem is olyan régen a Computex kiállításon vehettük először szemügyre a Cooler Master új házait, a Silencio S400 és S600 modelleket, ám akkor a cég munkatársai még nem tudtak túl sok konkrétumot mondani az újdonságokkal kapcsolatban. Ez most megváltozott, hiszen már nyilvánosan is elérhetők lettek a termékoldalak a specifikációkkal együtt, emellett pedig egy igen hatásos videót is kaptunk.
Mint ahogy azt már előző hírünkben is leírtuk, a microATX-es S400 és az ATX-es S600 tökéletes hangszigetelésében a Sorama akusztikus kamerái is segédkeztek, amelyekkel azt vizsgálták, hogy a gépházakból hol és milyen frekvenciájú hangok távoztak, ennek köszönhetően pedig tökéletesre hangolhatták a házakat. Az eredmény szemmel is látható, hiszen az építési minőség kiváló, szinte egyáltalán nem találkozunk illesztési hézagokkal.
Belül többféle hangszigetelő anyagot is használtak, a zajok benntartásának mértékét pedig növelheti, ha edzett üveg helyett szintén jól kibélelt acél oldallapot választunk. Utóbbi anyag borítja a fedlapot is, ám ezt igény szerint egyszerűen eltávolíthatjuk, hála a mágneses rögzítésnek.
Gyárilag két darab Silencio FP 120 mm PWM vezérlésű ventilátort kapunk előre beszerelve, a hűtési lehetőségeket – minden egyéb adattal együtt – az alábbi táblázatban részleteztünk. Érdekesség továbbá a változtatható pozíciójú, vagy akár teljesen kivehető HDD-keret, illetve a változtatható irányban nyitható előlap.
Silencio S400 |
Silencio S600 | |
Támogatott alaplap formátumok | microATX, Mini-ITX | ATX, microATX, Mini-ITX |
Bővítőhelyek száma | 4 | 7 |
5,25 hüvelykes slotok száma | 1 | |
3,5 hüvelykes slotok száma |
4 | |
2,5 hüvelykes slotok száma |
4 | 5 |
Beépíthető ventilátorok |
- Előre: 2 x 120 mm / 2 x 140 mm - Hátra: 1 x 120 mm |
- Előre: 2 x 120 mm / 2 x 140 mm - Hátra: 1 x 120 mm - Fentre: 2 x 120 mm / 2 x 140 mm |
Beépíthető radiátorok |
- Előre: max. 280 mm - Fentre: max. 240 mm |
- Előre: max. 280 mm - Fentre: max. 240 mm - Hátra: max. 120 mm |
CPU-hűtő max. magassága |
167 mm |
|
VGA max. hossza |
319 mm |
398 mm |
Tápegység max. hossza |
325 mm |
180 mm |
Fizikai méretek |
418 x 210 x 408 mm | 478 x 209 x 470,5 mm |
I/O panel csatlakozók |
- 2 x USB 3.2 Gen1 - 1 x 3,5 mm jack - SD szabványú kártyaolvasó |
A Cooler Master Silencio S400 és S600 80, illetve 90 euróért lesz megvásárolható, ennek időpontja azonban még mindig kérdéses.