Hirdetés

Látványos notebookok az Asustól

Az Asus egy sajtóesemény keretében mutatta be hazánkban legutóbbi notebook modelljeit, köztük a cég egyik új büszkeségét, az NX90-et, de a többi széria friss típusai is megtekinthetőek voltak. A gyártó képviseletében Hegedűs Péter mutatta be először a vállalat rövid történetét, majd ennek kapcsán a tavalyi év folyamán bekövetkezett szlogenváltásról is szó esett, a Rock Solid, Heart Touching helyett az Inspiring Innovation, Persistent Perfection-t használja a vállalat. A bemutató fénypontja persze az egyedi külsejű és felszereltségű NX90 volt.

A Bang & Olufsennel közösen kifejlesztett gépezetről már néhány előző hírünkben volt szó, ám a pontos konfigurációját nem említettük eddig. Az NX90-nek két altípusa van, a JQ és a JN jelű, amik az alkalmazott processzorukban különböznek. Az előbbiek Intel Core i7-es CPU-kat, az 1,73 GHz-es i7-820QM-et és az 1,6 GHz-es i7-720QM-et tartalmazhatják, míg az utóbbiakba az akár 2,53 GHz-es órajelű Core i5 egységek rendelhetők. Az Intel HM55 chipsetjére épülő konfigurációk maximum 12 GB 1066 MHz-es DDR3 memóriával rendelkezhetnek, winchesterből kettőt is tudnak fogadni, így egészen 1280 GB-ig bővíthető a háttértár mérete.

NX90 - mindenhol tükröződik [+] (forrás: PROHARDVER!)
NX90 - mindenhol tükröződik [+] (forrás: PROHARDVER!)

A grafikus megjelenítésről az 1 GB VRAM-os GeForce GT 335M gondoskodik, a készülék képernyője pedig 18,4”-es, LED-háttérvilágítású és Full HD felbontású. Természetesen Blu-ray optikai meghajtót tettek bele, továbbá van 802.11b/g/n-es Wi-Fi, Gigabit Ethernet, 2 megapixeles webkamera is. A monitor méretéből már lehet azért következtetni, hogy nem éppen egy hordozásra tervezett notebookról van szó, de ezt méretei is megerősítik: 526 x 280 mm-es alapterületéhez tartozó magassága eléri a 30-44 mm-t is, tömege pedig 4,8 kilogrammos. A hatalmas gép valószínűleg ősztől lesz kapható hazánkban, az ára pedig előreláthatóan nagyjából 700 000 forint környékére várható.

...még kívül is [+] (forrás: PROHARDVER!)
...még kívül is [+] (forrás: PROHARDVER!)

A laptop sokat dicsért hangrendszerének teljesítményéről újra megbizonyosodhattunk, valóban elég meggyőző hangerőre és hangminőségre képes, főleg az átlagos notebookokhoz képest. Ez a Bang & Olufsen ICEpower tervezőcsapatának és az ASUS Golden Ear együttműködésének köszönhető, akik a SonicMaster audioszabványt alakították ki.

Ezen kívül az N sorozat másik tagjai is jelen voltak. Ez a széria három tagból áll, a 14”-es (1366x768 pixel) N43JF-ből, a 15,6”-es (1366x768 pixel) N53JN-ből és a 17,3”-es (1600x900 pixel) N73JN-ből. Tulajdonságaikban nagyrészt megegyeznek, így a HM55-ös chipsetre épülnek, Core i3 és i5 processzorral rendelhetők, a memória mérete 8 GB-ig bővíthető, a háttértár pedig 640 GB is lehet. A legkisebb készülékben GeForce 400 sorozatú grafikus kártya látja el a megjelenítés feladatás, míg a 15 és 17 hüvelykes modellekben a GT335 gondoskodik erről. Van még Blu-ray meghajtó, Wi-Fi, webkamera, 3.0-s USB aljzat és SonicMaster technológiás ICEpower audiorendszer is.

Balra az N széria egyik tagja, jobbra egy Eee PC [+] (forrás: PROHARDVER!)
Balra az N széria egyik tagja, jobbra az Eee PC 1008P [+] (forrás: PROHARDVER!)

A helyszínen megtekinthető volt még továbbá a Bamboo széria U53J tagja, továbbá az Eee PC modellek közül is néhány, mint például az 1008P-sek Karim Rashid által tervezett dizájnú típusai.

Bamboo laptop [+] (forrás: PROHARDVER!)
Bamboo laptop [+] (forrás: PROHARDVER!)

Eee PC [+] (forrás: PROHARDVER!)
Eee PC [+] (forrás: PROHARDVER!)

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés