Hirdetés

Megduplázta flash chipjei kapacitását a Samsung

A Samsung elkészítette első NAND rendszerű flash chipjét, amely az előző generációnál kétszer nagyobb, 16 gigabites, vagyis 2 gigabájtos tárolókapacitással rendelkezik. Az 50 nm-es csíkszélességű gyártástechnológiával előállított lapka több mint 16 milliárd tranzisztort tartalmaz, ám kis mérete lehetővé teszi, hogy egy memóriakártyába többet is beépítsenek. Ennek köszönhetően hamarosan lehetővé válik 16 GB-os (8 chip), sőt 32 GB-os (16 chip) kártyák készítése, melyek az új lapkák tömeggyártásának 2006 második félévére tervezett beindulása után jelenhetnek meg a piacon.


Fotó: AP

A Samsung szándékai szerint a tárolt adatok sűrűségének növelésével és a nagy szériaszámú termeléssel lejjebb szorítható a flash tárolók fajlagos költsége, melyek így nemcsak pendrive-ok és memóriakártyák formájában lesznek elérhetők a nagyközönség számára, de megerősödik az a trend is, amely merevlemezek kiegészítését, bizonyos esetekben pedig leváltását célozhatja meg. A flash-alapú tárolók tipikus felhasználási területét jelentik a hordozható eszközök: a médialejátszók, illetve a tárhely növekedésével mind inkább a noteszgépek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés