Hirdetés

Módosításoktól duzzad az új Intel driver

Az Intel elérhetővé tette a 15.40.10.4300-as verziójú drivercsomagot, amelynek már a számozásán is látszik, hogy a 15.40.10-es főverzióba tartozik, ráadásul ennek is az első csomagja, és tulajdonképpen egy mérföldkő a vállalat terméktámogatási koncepciójában.

Az egyik fontos változás, hogy bár maga a meghajtó támogatja a Windows 10, 8.1 és 7 operációs rendszereket, nem minden lapka esetében lehet mindegyik Windows verzióra telepíteni. Többek között a Skylake és a Broadwell lapkával az előbb említett operációs rendszerekből mind megfelel, de a Haswell lapkák mellett már csak és kizárólag a Windows 10 operációs rendszer támogatott.

A másik fontos változás, hogy ettől a ponttól kezdve az Intel alapvető igénynek tekinti a 64 bites operációs rendszer meglétét, így 32 bites Windowst a meghajtó csak bizonyos konfigurációk esetén támogat. Többek között a Skylake lapkával csak Windows 7, Broadwell lapkával csak Windows 7 és 8.1, míg Haswell lapkával csak Windows 10 alatt érhető el 32 bites opció.

A későbbiekben a régebbi Windowsok támogatása fokozatosan visszaszorul, de az Intel még ad némi időt, hogy a felhasználók válthassanak Windows 10-re, ezen belül is a 64 bites verzióra.

Az új meghajtó egyébként tartalmazza a HDMI-hez használható audio-, valamint a Turbo Boost modullal kiegészített HD Graphics drivert, a Media SDK futtatási környezetet, illetve az OpenCL eszközillesztőt. A WHQL aláírással rendelkező meghajtó a HD Graphics 4200, 4400, 4600, 5000, 5300, 5500, 6000, 510, 515, 520, 530, illetve az Iris Graphics 5100, 6100, 540, 550 és Iris Pro Graphics 5200, illetve 6200 IGP-vel rendelkező processzorokhoz telepíthető, azaz lényegében a Haswell, a Broadwell és a Skylake lapkákban található integrált grafikus vezérlőkkel kompatibilis. A mobil termékek esetében persze megjegyzendő, hogy nem mindegyik gyártó engedélyezte a gyári terméktámogatást, így ha az Intel által kiadott hivatalos meghajtók nem telepíthetők, akkor a notebook gyártójánál kell érdeklődni az esetleges frissítésekről.

A friss driver a strukturális változások mellett elsődlegesen a hibajavításra koncentrál. Többek között mostantól a Windows újraindítása nem okozhatja a felbontás 1024x768-ra való csökkenését, illetve lesz hang is a HDMI kábel kijelzőhöz való csatlakoztatása után. Mindemellett eltűnt a 3DMark API Overhead tesztjében felfedezhető grafikai hiba is.

Mivel az új meghajtó az első verziója az új struktúrának, így van pár olyan ismert hiba, amelyet több felhasználó nem szeretne látni. Ezek közé tartozik, hogy a Battlefield Hardline, a Kishonti teszprogramok, a Crysis Warhead, a GRID Autosport, a Metal Gear Solid V, az EVE Online, az  Angry Birds és az Adobe Light Room hibásan jelenhet meg, emellett a Skylake processzorokkal szintén grafikai hibák jelentkezhetnek a Risen 3: Titan Lords, a Worms Revolution, a Reign of Kings, a Just Cause, a Diner Dash Hometown Hero és a The Witcher 3 című játékokban. Nem elhanyagolható módon a Grand Theft Auto V, a Star Trek Online, a Runescape és a Mortal Kombat X játékok futtatásakor stabilitási problémák léphetnek fel, így ha ezek fontosak a felhasználónak, akkor érdemes kihagyni ezt a frissítést.

Az Intel új HD Graphics drivercsomagjának futtatható verziói – Windows 7, 8.1 és 10 operációs rendszerre – az előbbi linken érhető el, és természetesen a dokumentáció sem maradt le.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés