Hozzánk is megérkeztek az androidos Panasonic tévék

A jelek szerint a vállalat kész lecserélni saját okostévé rendszerét a Google megoldására.

Mi is megírtuk korábban, hogy a Panasonic kezdi elengedni a saját okostévé rendszert. A Firefox-alapú MyHomeScreen egyáltalán nem rossz, de a jelek szerint a cégnek az elmúlt években nem volt arra kapacitása, hogy tartsa a lépést a vetélytársakkal, és így a platform kezd látványosan elavulttá válni.

A vállalat korábban bejelentette, hogy néhány modelljét kísérletképpen Android TV okostévé rendszerrel látják el, és úgy néz ki, hogy sikeresnek ítélték az együttműködést, aminek hála a konszern most Japán után az európai régióba is elhozza az ilyen jellegű termékeit.

Ez a HX700, amely Magyarországra is megérkezett, és már megvásárolható a nagy műszaki áruházláncokban is. Az árakat elnézve egyértelműen a drágább modellek közé tartozik, hiszen legkisebb, 43 hüvelykes változatáért például 136 000 forintot kérnek el, az 55"-ös pedig 200 000 forintot kóstál. Ennél pedig akár 25 százalékkal olcsóbban érhetők el ilyen méretű és felbontású, szintén márkás LED LCD tévék.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés